155278. lajstromszámú szabadalom • Színes televíziós képernyő
3 is a színetemek mindhárom, színpontja rögzítődik az ernyő felületem. A fenti elv változatlanul tartása mellett lehetséges a színelemeket a klaszszifcus üiepíUési eljárással is felvinni, amikoris az utólag felvitt fényérzékeny Iáikkal csak rögzíiteni kell a meglfelelő helyen. Ez a módszer hároim ülepítésit és faáram rögzítést jelent. Mint látjuk, egy szín felvitele itt két lépésiben történik, de töirténlbet a színelemek színpontjainak felvitele más úton is, pl. nyomdatechnikai fogásokkal. Ebben az esetiben a színpontokat nem közvetlenül a képernyőre viszik fel, hanem valamilyen fóliára, amelyet aztán rásimítanak a képernyőre, és a fóliát kioldják. A matricaszerű anyagból a kötőanyagot kiégetve, a fénypor megtapad az ernyő felületen. A fent vázolt eljárások közös hibája, hogy színpontokat kell egy hordozóira felvinni. Ha meggondoljuk, hogy egy színpont átmérője néhány tized mim, és a szélek egymástól való távolsága -még ennél is keveselblb, látható, hogy az egyenletes felvitel .milyen nagy nehézségekbe ütközik. Ha pedig a színpontok helyzete neim meglfelelő, hanem „egymásba csúszott", akikor a gerjesztő elektronnyalálbok nemcsak a saját színpontjulkat gerjesztik, hanem a belecsúszott másik egyrészót is, ami színkeveredést okozhat és a kép tisztaságait károsan befolyásolja. Ezen a hibán kívántunk segíteni új elrendezést eredményező eljárásunkkal. Eszerint nem a színpontokat visszük a hordozóra, hanem a hordozó egész felületéit bevonjuk az egyik színű fényponral, és ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy az „idegen" színpontoik helyei ne vonódhassanak be, illetve ezeknek az idegen színpontoknak a helyei kimaradjanak a bevonásnál. Hogy az egymásba csúszás veszélyét elkerüljük, az idegen színpontok helyén a hordozót kilyukasztjuk. A három különböző színt emittáló három fényport így hároim felületre visszük fel, amelyeken a másik két színnek megfelelő színpontok helyén lyuk van. A színeket gerjesztő ev , e z , e^ elektronsugarak az elektronágyúiból érkezve a maszkon áthaladva a legelső (célszerűen az fv vörös színiben emittáló fényport) hordozó felületibe ütköznek, amikoris a vörös színpont fog világítani, vagy átmennek valamelyik lyukon. Ha a lyuk alatt a második (célszerűen az fz zöld) réteg van, ott lefékeződnek és a fénypor zöld színben világít. A harmadik eset az, hogy az elektronnyaláb két lyukon halad keresztül és a harmadik (ft kék) színűén világító poriba ütközik. Tekintve, hogy a néző felől a sorrend megfordított, a vörösréteg alatt két „réteg" lyuk van, a zöld alatt egy, a kék alatt egy sem, vagyis a néző a lyukakon át látja a színeket. (A színes fénysugarakat az ábrán k, z, v-vel jeleztük.) Ezek a különiböző színű fénysugarak keverés nélkül érkeznek a néző szeméibe. A lyukak kisimértákű egymásba csúszása nem okoz színkeverést, hiszen a világító pont alatt lévő fényipoirréteg a látható fény nagyrészét abszorbeálja, tovább 4 javítható a látható fény átlhatolásából eredő színkeverés oly módon, hogy hordozóként fénypolarizáitoirokat alkalmazunk. A fényporrétegek hordozója célszerűen üveg-5 lemez, amelyen a lyukakat kémiai módszerekkel, pl. fotolakk,-)-fényképezés és ezután következő fluorsavas maratással állítjuk elő, a hároim hordozó illesztéséről pedig csapok, vagy háromszorosan fedő lyuksor segítségévei gondosfco-10 dunk. A kivitelezés három negatív felhasználásával történik. Ezen a hároim negatívon a csapok helye úgy van megválasztva, hogy amelyik helyzetiben a csapok helyei a pozitívokon (= az üveglemezek) fedésben vannak, abban a 15 helyzetben a pozitívokon lévő lyukak közül csak kettő van fedésiben, a harmadik nem, dacára annak, hogy a lyukrendszer elrendezése (szimimetriája) mindhárom lemezen azonos. Végeredményben tehát a csapokkal az azonos el-20 rendezésű lyukrendszereik egymiásíhoz képest való eltolását rögzítjük. (A csapok lehetnek úgy elhelyezve, hogy az egyik hordozóra rögzített csap áthalad a másik két hordozón lévő hézagon, vagy úgy, hogy mindhároim hordozón hé-25 zag van, melyekeit mindlhároim hézagon átmenő csap rögzít.) A mellékelt rajz — melyen az eltolt helyzetet rögzítő csapokat nem tüntettük fel — segítségével példáiképpen mutatjuk be az elrendezés elvét, anélkül, hogy a bemutatott 30 esetre (pl. a lyukak körkeresztimetszetére), korlátoznánk magunkat. A rajzon hv , hz és h^ hordozókon foglal helyeit az fv , f z és ffc fényporréteg. Ezeket 25 a rétegeket érik iäZ Gy? Gg €5 6/c elektronsugarak, melyek a megfelelő fényporokat gerjesztik és előállítják a v, z és k fénysugarakat. A rajzon feltüntetett elrendezés elkészítését a következőkben isanertetjük: 40 Rajzlapra tussal elkészítjük a hordozón látható lyukraszter felnagyított rajzát és legalább két helyen, a rajz szélén, célszerűen a rajz jobb- és baloldalán megrajzoljuk azt az egyenlőoldalú hároimszög csúcsait alkotó hároim pon-45 tot, mely megfelel a hároim- hordozón lévő lyukak relatív helyzetének, ezek lesznek az illesztést lehetővé tevő pontok. Ezt a három pontot is befeketítjük tussal és megszámozzuk 1,2,3, számjegyeikkel. A rajzról — a 2 és 3 50 lyukakat fehér ipapírral letakarva — filmfelvételt készítünk olyan nagyságúra, hogy a felvételen a ipontraszteir pontjainak átmérője azonos legyen a hordozón lévő iyuikátrnórövel. Ez a felvétel az 1. sz. negatív. A rajzról még 55 két felvételt csinálunk, azonos méretben mint előlhb, de a második felvételnél az 1 és 3, a harmadiknál az 1 és 2 pontokat takarjuk le. Így kapunk hároim felvételt, melyeken a pontraszter elrendezése teljesen azonos, kivéve az 60 1—1, 2i—2, illetve 3—3 számozású pontokét. Ha ezeket a számozott pontokat hozzuk fedésbe, akkor a pontraszter pontjai olyan eltolódást mutatnak, egymáshoz képest, mint azt a képernyő-lyukaiktól megkívánjuk. Ezéken a nega-65 távokon a pontraszter képe világos, átlátszó, 2
