155224. lajstromszámú szabadalom • Eljárás imidazolkarbamát-származékok előállítására

155224 8 jainak, ill. klorotionoformiát jainak is a szakirodalomban. nevezik A reagáltatandó aminők moláris feleslegben való alkalmazása kívánatos, minthogy a reakció­hoz szükséges 1 mól aminőn kívül előnyös és szokásos további 1 mól amint alkalmazni a re­akció folyamán képződő sav lekötése céljából. Legtöbbnyire oly módon járunk el, hogy a ki­indulóanyagként alkalmazásra kerülő klórszén­savésatert valamely savval képezett addíciós só alakjában alkalmazzuk; ilyenkor az amin még egy további móljára van szükség e só semlege­sítése céljából. Amint fentebb már említettük, a reakcióközegben jelenlevő amin hldro lizáihat ja a jelenlevő 1-helyzetű aciloxialkil-icsoportot és így a megfelelő lnhidroxialkil-imidazolt kaphat­juk reakciótermékként. Ha reagáló aminként ammóniát alkalmazunk oly karbamátok képzése céljából, amelyekben mind R8 , mind R 9 helyén hidrogénatom áll, ak­kor ezt az ammóniát általában igen nagy feles­legben alkalmazzuk; gyakran cseppfolyós am­móniát használunk a reakció közegéül szolgáló oldószerként. Ha ezt a reakciót ammóniával folytatjuk le, akkor a reakcióhőimérséklet kb. —i3i5 C° (a cseppfolyós ammónia forrpontja) és a szobahőmérséklet között lehet. Magasabb hőmérsékleteken természetesen nyomásálló re­aktor-edényt kell alkalmazni, vagy valamely szerves oldószerben, pl. kloroformban vagy rö­vidszénláncú alkanolban oldott ammóniával kell dolgozni. Az ilyen eljárásmód szerint a megfelelő klo­roformiát- vagy klorotionoformiát-észterből elő­állítható karbamátok példáiként az alábbi ve­gyületeket említhetjük: l-imetil^5-nitro^2-imidazolilmetil-kar barnát, l-etil-5-mtro-l2-i:midazolilmetil-karbamát, l-metil-J5^nitro^2-imidazolilimetil-p-f: luorfenil­kar barnát, l-metil-5-n:itro-2,-imidaiZolilmetil-p-klorfenil­karbamát, l-propil-S-nitro-a-imidazolilmetil-p-nitrofenil­karbamát, l-rnetil-S-nitro^-imidazolilmetil-tiolkarbamát, l-ineitil-5-nitro-l2-imidazolilmetil-mei tilkarb­amát, l-(2-hidroxieti:l)^5-nit'ro-2-imidazolilmetil­-etilkar barnát, l^(2J hid:roxietil)-'5-nitro-2-imidazolilmetil­-karhamát, l-metil^5-nitrcH, 2-imidazolilme i til-m etiletilkarb­amát, l-{l-etil-5-nitíro^2-imidazolil)-etil-'etilkarbamát, l-metil-5-nitro-i2-imidazolilmetil-metoximetil­kar barnát, li(l-:metil-45-nitro^2-imidazolil)-etil-metiltiono­karbamát. 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 A fenti eljárás során kiinduló anyagként fel­használásra kerülő klóirkarbonát-, ill. klórtiono­karbonát-észterek oly módon állíthatók elő, hogy foszgént vagy tiofoszgént kb. 10 C° és a szoba- <j5 hőfok közötti hőmérsékleten egy (V) általános képletű imidazol származékkal — e képletben A oxigén- vagy kénatomot képvisel, R3 rövidszén­láneú alkil- vagy aeiloxialkil-esoportot, R pedig hidrogént vagy rövidszénláncú alfcilgyököt kép­visel — reagáltatunk. Általában foszgén eseté­ben alacsonyabb, tiofoszgén esetében valamivel magasabb reafccióhőmérsékletet alkalmazunk. Az eljárásit valamely, a reakció szempontjából közömbös szerves oldószeres közegben folytat­juk le. Oldószerként jól alkalmazhatók dioxán, tetrahidrofurán, toluol vagy ezek elegyei, vala­mint ketonok vagy észterek, pl. etilacetát is. Kívánatos olyan oldószert alkalmazni, amely­ben a reagáló imidazolszármazék gyakorlatilag teljesen oldódik. A legjobb eredmények elérése érdekében célszerűen valamely savlekötőszer, általában tercier amin, mint trialkilamin vagy dimetilamin jelenlétében dolgozunk, bár az olyan oldószerek, mint a tetrahidrofurán vagy a dioxán maguk is savlekötőszerként szerepel­hetnek ebben a reakcióban. A kloroformiát­vagy klorotionoformiát-észtert kívánt esetben elkülönítihetjük a reakcióelegyből, bár ez álta­lában nem szükséges; az eljárás előnyös kiviteli alakja esetében az észtert oldatban, hidroklorid alakjában állítjuk el és elkülönítés nélkül rea­gáltaitjuik tovább az amurnál. A találmány szerinti imidazolilalkil-karbarná­tok előállíthatók további oly módon is, hogy valamely l-alkil-2r-hidroxialkil- vagy l-alkil-2--merkaptoalkilJ 5-nitroi,midazolt, vagypedig vala­mely l-aciloxialkil-2:-hidroxialki'L vagy 1-acil­oxialkil-i2-merkaptoalkil-5-nitroimidazolt a meg­felelő karbamilhalogeniddel vagy rövidszénláncú alkilkarbamáttal reagáltatunk. Ezzel az eljárás­sal különösen a csatolt rajz szerinti (VI) álta­lános képletnek megfelelő karbamátokat állít­hatunk elő, oly módon, hogy az imidazol-vegyü­letet egy (VII) általános képletű vegyülettel rea­gáltatjuk; a képletekben R R3 A és M B hidrogént vagy metilgyököt, rövidszénláncú alkil- vagy hidiroxi­alkil-gyököt, oxigén- vagy kénatcxmot, halogén-, előnyösen klóratomot vagy rövidszénláncú alkoxicsoportot, R10 és R u egymástól függetlenül hidrogént, al­kil-, aril-, aralkil- vagy alkoxialkil­-csoportot képvisel, vagy a két jel együtt egy -,(OH2) 2 -A—(CH 2 ) 2 — cso­portot képez, mely utóbbiban A oxi­gén- vagy kénatomot, —iCH2 — vagy N—R4 (ahol R 4 hidrogén vagy rövid­szénláncú alkilgyök) csoportot jelent. Amint ez a szakmabeliek számára nyilván­való, ha B klóratomot képvisel, akkor a karb­amilklorid a 2J belyettesített imidazollal rea­gáltatandó vegyület, míg ha B rövidszénláncú alkoxi-, előnyösen metoxi- vagy etoxicsoportot képvisel, akkor a reagáltatandó vegyület a meg­felelő alkilkarbamát, Imidazolilalkil-tiönokarb­amátok, vagyis a fenti képletben M helyén kén-4

Next

/
Thumbnails
Contents