155161. lajstromszámú szabadalom • Fényelektromos mérőberendezés

155161 8 és c ábrázolásban balra történő eltolás, vala­mint 7i értékével eltolt fázishelyzetű, váltakozó­áramú jelek fellépése látható. A d ábrázolási mód szerint s + 2iu > t feltétel esetén a réskép (lásd 2. ábra) a kiegyenlítés állásában mindkét retesz élét levágja. Viszonylag kis váltakozó­áramú jel adódik kettőzött frekvenciával. Ezt a jelet arra a célra használhatjuk, hogy a készü­lék üzembiztonságát ellenőrizzük, mivel a fény­forrás elakadásának vagy a vizsgálati tárgy nagy elnyelésének esetében a fénysugár nagy kilengésekor az erősítő, vagy a motor kihagyá­sakor ez a jel eltűnik. Emellett a jel nagyságát kétszeres frekvenciával úgy választottuk meg, hogy sem a szabályzókörerősítés ne legyen csök­kentve, sem pedig szűrés ne legyen szükséges. A réskóp kitérései egyik vagy másik oldalra nem lehetnek nagyobbak, mint a fényretesz szé­lessége (jelen esetben s < t), vagy a réskép­szélesség az adott esetben (s > t). Ha a tárgyon hirtelen nagyobb változások lépnek fel, úgy a fent leírt módon megakad a kiegyenlítés. Ezt a körülményt azonban a fényretesz vagy a rés megfelelő kialakításával el lehet kerülni. A 4a—e ábrákon három lehetséges, a fény­retesz működési tartományát többszörösen fel­nagyító kiviteli alakot mutatunk he. Ha a rés alakú fényreteszen keresztnyílást képezünk, úgy, hogy az T vagy kereszt alakú legyen, vagy ha hirtelen egy a fényretesz szélességénél na­gyobb méretű eltérítés történik, akkor még egy további utánállítás is lehetséges. A kiálló rés­darab hosszának a retesz szélességénél kisebb­nek kell lenni, hogy a visszavezetést az után­állítás helyzetében vihessük vissza. A tarto­mányt még jobban kiszélesíthetjük, ha a ke­resztrés lépcső alakú. A 4a ábrán két lépcsőt ábrázoltunk, ahol mindegyiknek kisebb a szé­lessége, mint a fénybelépőnyílés képéé. Lépcső­szerű keresztmetszet helyett — ahogy ezt a 4b ábra mutatja — még egy ék alakú rés is alkal­mazható. Egy másik lehetséges fényretesz-ala­kot a 4c ábra mutat be. Ez úgy van kiképezve, hogy az az optikai tengely közelében futó fény­köteget leképezi és csak a továbbiakat, amelyek oldalirányban futnak, engedi át. A fényfoelépő-10 15 20 25 £0 40 45 nyílás akkor is fölveheti az ábrázolt alakok egyikét, és a retesz fölveheti a megfelelő egy­szerű geometriai alakot. Függetlenül a fény­belépőnyílás és a fényretesz különleges alakjá­tól, azt kell megoldani, hogy kilengésnél az utánállítás céljára mindig a fázishelyzetnek megfelelő váltakozóáramú jel álljon rendelke­zésre. Az 5. ábrán láthatóan a vevőjel 1-intenzitása és ezzel az utánállítás különösen nagy, amíg A-kitérés a nullhelyzetből legfeljebb egy fényretesz szélességű értéket vesz fel. Azonban ezenfelül még egy jel és ezzel még egy utánállítás is meg Van adva. A diagram négyszög alakú fény­reteszre vonatkozik, amelyen ék alakú kereszt­nyílás (lásd 4b ábrát) van. Szabadalmi igénypontok: 1. Fényelektromos szerkezet valamely tárgy útján fénynyaláb eltérítésének folyamatos mé­résére, amelynek megvilágító szerkezete, fény­belépő nyílása, kollimátorlencséje, küvettája, optikai modulátora, fényretesze, a fénybelépő nyílásnak a fényreteszre való leképzésére szol­gáló lencséje és fényelektromos vevőszerve van, azzal jellemezve, hogy a modulátor és a vevő között optikai leképző elem van elrendezve és a íényretesz hatásos részének szélessége mintegy azonos a rés szélességének és a réskép két­szeres rezgésamplitiudójának összegével. 2. Az 1. igénypont szerinti fényelektromos szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fényretesznek a fénybelépő nyílás képéhez hasonló hatásos része van. 3. Az 1. és 2». igénypont szerinti fényelekt­romos szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fénybelépő nyílás és a fényretesz derék­szögűek. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti fényelektromos szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fénybelépő nyílás vagy a fényretesz hasznos része keresztirányú résekkel vannak ellátva. 3 rajz, 5 ábra A kiadásért íelel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 6808208. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest v., Balassi Bálint utca 21—23. 4

Next

/
Thumbnails
Contents