154796. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tiadiazolok előállítására
154796 5 6 alkilihalogenidet, rövidszénláncú alkenilhalogenidet, alkoxi-alkil-, hidroxialkil- vagy benzilhalogenidet, mint bromidot, jodidot vagy kloridot alkalmazunk a fenti célra, jóllehet a megfelelő szulfát és szulfonátészterek is alkalmazhatók. Az alkilező reagensre pl. az alábbiakat soroljuk fel: etiljodid, n-propilbromid, n-butiljodid, aililbromid, allilklorid, metallilklorid, krotiljodid, metilbromid, benzilklorid, dietilszulfát, metánszulfonsav vagy p-toluolszulfonsav alkil- vagy alkenilészterei, izopropilbromid, /?-metoxi-etilbromid, a-brómetanol és hasonló vegyületek. A reakciót valamely oldószerben, pl. dimetilformamid, dimetilacetamid, aceton, metiletilketon és ehhez hasonló oldószerek jelenlétében folytatjuk le. Savkötőszerként alkálifémkarbonátot vagy hidrogénkarbonátot, továbbá tercier aminokat, mint trimetilamint, trietilamint és hasonló aminokat használunk. Jó eredményeket biztosít az, hogyha az alkilező (szénhidrogénező)-szert 5—50% moláris feleslegben alkalmazzuk és a reakciókeveréket 25—90 C° között 30 perctől 5 óra hosszat melegítjük. Az előbbi reakció katalizálása céljából adott esetben a közegbe kisebb mennyiségű alkálifémjodidot is adagolhatunk. A reakció lezajlása után kapott 3-klór-4-OR2--1,2,5-tiadiazolt ismert műveletekkel, pl. vízgőzdesztillálással, vagy megfelelő oldószerrel, pl. éterrel történő extrakcióval izoláljuk, utóbbi esetben az oldószert a reakció végén ledesztilláljuk. Az alkilező (szénhidrogénező) eljárás tehát a második eljárásváltozat a találmány szerinti 3-klór-4-alkoxi-l,2,5-tiadiazolok előállítására. Az eddig felsoroltakon kívül a találmány szerinti 1,2,5-tiadiazolok sorából az alábbiakat kiemeljük: 3-klór-4-alliloxi-l,2,5-tiadiazol 3-klór-4-krotiloxi-l,2,5-tiadiazol 3-klór-4-metalliloxi-l,2,5-tiadiazol 3~klór-4-benziloxi-l,2,5-tiadiazol 3-klór-4-etoxi-l,2,5-tiadiazol 3-klór-4-nJ butoxi-l,2,5-tiadiazol 3-klór-4-/5-imetoxietoxi-l ,2,5-tiadiazol 3-klór-4-/Phidroxietoxi-l,2,:5-tiadiazol. A találmány szerinti eljárás harmadik kiviteli változata értelmében a 3-klór-4-"hidroxi-l, 2,5-tiadiazol oly módon állítható elő, hogy valamely 3-klór-4-OR2 -l j 2,!5-tiadiazol, amely képletben R2 jelentése a fentiekkel egyező, éterkötését lehasítjuk. Az éterkötés lehasítását nem vizes reakcióközegben erős Lewis-savval végezzük. Megfelelő éter-csoportot hasító Lewis-savnak bizonyult az alumíniumklorid, alumíniumbromid, bórtrifluorid és hasonló vegyületek. Az éter lehasítási reakciót valamely szerves iners oldószerben, mint toluolban, benzolban vagy xilolban folytatjuk le, a Lewis-savat kb. 5—50% moláris feleslegben adagoljuk és a reakcióelegyet kb. 70—170 C° között 30 perctől 5 órás időtartamig hevítjük. Az alábbi nem korlátozó jellegű példák a találmány szerinti eljárás részleteit ismertetik: 1. példa: A) 32,4 ml (54 g, -0,4 mól) kénmonokloridot 40 ml dimetiiformamidban oldunk és az oldathoz 7,0 g (0,1 mól) 1-ciánformaimidot adunk. A beadagolást szobahőmérsékleten 10 perc leforgása alatt végezzük. A képződő elegyet szobahőmérsékleten 4 óra hosszat keverésben tartjuk, majd 300 ml jeges vízre öntjük. A kapott oldatot szűrjük, és a vizes szűrletet négyszer 75 ml-es éteradagokkal extraháljuk. Az éteres kivonatokat egyesítjük és kevés vízzel mossuk. Mosás után imagnéziumszulfát felett az éteres oldatot szárítjuk, majd vákuumban szárazra pároljuk. 12 g maradékot kapunk,, amely főtömegében S-klór-l-Jhidroxi-l,^, 5-tiadiazol. A terméket vízből átkristályosítjuk, amikor teljesen tiszta termék képződik, amelynek olvadáspontja 110—112 C°. B) 41,2 g (0,4 mól) kéndiklorid és 40 ml benzol keverékéhez szobahőmérsékleten 7,0 g (0,1 mól) 1-ciánformamidot adunk. Az elegyet 60 C°-on 5 óra hosszat keverjük, majd lehűtjük és 300 ml jeges vízre öntjük. A vizes elegyet szűrjük, majd a szűrlet benzolos fázisát leválasztjuk. A megmaradt vizes fázist kétszer 50 ml etiléterrel mossuk és az éteres mosófolyadékot a benzolos oldattal egyesítjük. Az egyesített benzolos-éteres-oldatot vákuumban szárazra pároljuk, amikor is 3-klór-4-4iidröxi-1,2,5-tiadiazolt kapunk. A nyersterméket vízből való átkristályosítássáí tisztítjuk. 2. példa: 40,5 g (0,3 mól) kénmonokloridot 50 ml dimetiiformamidban oldunk. Az oldathoz 11,2 g (0,1 mól) ciánformimino-izopropilésztert csepegtetünk 15—20 C°-on. A beadagolás után az elegyet szobahőmérsékleten 16 óra hosszat keverésben tartjuk, majd 200 ml vízre öntjük. A kapott keveréket vízgőzdesztilláljuk. A desztillált termékből kétszer 20 ml petroléterrel a 3-klór-4-izopropoxi-l,2,5-tiadiazolt extraháljük. Az éteres kivonatokat egyesítjük és az oldószert desztillációval eltávolítjuk. A maradékot vákuumban desztilláljuk, amikor is teljesen tiszta 3-klór-4-izopropoxi^l,2,5-tiadiazol t kapunk, amelynek forrpontja 15 Hgmm nyomáson 68—69 C°,A^°H (E%) = 280(533), 283 (526). A terméket víziben feloldjuk, a vizes oldatot etiléterrel extraháljuk és a terméket az éteres kivonatból tisztított formában nyerjük vissza. Ha a fenti eljárást 9,8 g ciánformimino-etiléterrel vagy 8,4 g ciánformiminoetiléterrel végezzük, akkor 3-klór-4-etoxi-l,2,5-tiadiazolt, OH OH forrpont 86,5—87,5 C°/17 Hgmm, A * (E%) = 278 (561), és 3-klór-4-metoxi-l,2,5--tiadiazolt, forrpont 63 C°/17 Hgmm, olvadáspont: 53—54,5 C°, 10 15 20 25 S0 35 40 45 50 55 60 3
