152366. lajstromszámú szabadalom • Gép azbeszt-cementrészek előállítására
7 152366 8 metélten süllyesztjük a mozgatható 17 részeket és felfújjuk a pneumatikus 21 kamrát, úgyhogy az említett massza a 17 részek által össze lesz préselve, miáltal az előbbire új réteg vagy helyzet kerül, amely önmagában 5 ugyanazon csatornákon át lesz víztelenítve. Miután így váltakozva egyszer hol az. egyik, hol a másik kamrát töltjük meg masszával, szükséges, hogy a massza a víztelenítő mélyedésben folly on és mivel az minden alkalommal 10 a 17 részekkel van összepréselve, egymás követő rétegek alakulnak, mindaddig amíg egy a 16 keretek között kialakított 43 lemez (4. ábra) létre nem jön, amelyet kívánt vastagságra állítottunk elő, amit a már leírt prése- 15 léssel, ill. annak ismétlésével, vagy pedig a 18, 18' rudak hosszúságával a berendezésen kívül is fel lehet ismerni. Amint az előállítandó hullámosított lemez a kívánt vastagságot elérte, a mozgatható része- 20 ket süllyesztjük és nyomólég bevezetésével, amelyet a 36 és 35 csöveken és a 31 és 32 nyilasok csapjainak nyitásával végzünk, az adott körülmények között a 8 és 9 kamrákban visszamaradt azbeszt-cementmasszát kiürít- 25 jük és annak 'megfelelő, azonban az ábrán nem ábrázolt csővezetéken keresztül az adagoló tá. rolóhoz visszavezetjük. Végül pedig a 17 részeket megemeljük, a 41 ajtó egyikét vagy mindkettőjét nyitjuk és a 13 30 átlyukasztott lapok a rajtuk fekvő és a 16 keretek közlött kialakított 43 azbeszt-cementlapokkal együtt kicsúsznak a gépből, méghozzá ez a munkafolyamat mechanikusan valamilyen, erre a célra alkalmas szerkezettel történik. 35 A massza, az anyagok, az egyidejűleg előállítandó lapok száma, a kialakítandó darabok alakja, továbbá a találmány kivitelezésének másodrendű fontosságú részletei szabadon változtathatók. 40 Szabadalmi igénypontok: 1. Gép azbeszt-oementrészek előállítására, azzal jellemezve, hogy egy alapzat 1(6) és egy fedőlap (2) között egymás felett, ill. alatt elhelyezett, függőleges rudakkal (18) mozgatható szekrényeik í(l) egymással szemben levő függőleges falai egy-egy teret vagy kamrát (8, ill. 9) belülről határolnak, mely kamrákat kívülről ajtók ,(41), lent és fent pedig az említett alapzat '(6) és fedél '(2) határolnak, e kamrák pedig lent a folyékony azbeszt-cement szamára be- és elvezető nyilassal (31), fent pedig levegő elvezető és bevezető nyilassal !(35) van ellátva és a kamrákat (f8, 9) a szekrények között levő, a folyékony azbeszt-cementet az egyik kamrából '(pl. 8) a másikba i(pl. 9) átvezető csatamák vagy alagutak <(19) kötik össze, a szekrények pedig e csatornák vagy alagutak alatt az azbeszt-oementből kisajtolt vizet felvevő mélyedésekkel (lO) vannak ellátva, mely mélyedések vízelvezető csövekkel kapcsolatosaik és ezeket a mélyedéseket a készítendő azbeszt-oementrészek alakjának megfelelő alakú szűrő (13) fedi, a szűrőket pedig rugalmas anyagú, előnyösen gumiból készült, az előállítandó azbeszt-cementrész vastagságának megfelelő vastagságú keret (16) szorítja le olyképp, hogy a szűrő és a keret öntő-, ill. Siajtolőformát alkotnak, melyre a felette lévő szekrény i(l) alsó felülete pneumatikus vagy hidraulikus úton szorítható. 2. Az 1. igénypont szerinti gép kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a szekrények (1) belsejében felfújható, üreges, rugalmas testek (21) vannak. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti gép kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az oldalsó terekben keverőeszközök (26—30) vannak. 4 rajz, 4 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 658467. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21—23. 4