152355. lajstromszámú szabadalom • Eljárás L-lizin származékok előállítására
3 karbonil-L-lizin. A fenti közlemény szerint az előbbi vegyületet öt reakciólépésben állítják elő lizin-hidrokloridra számítva, kevesebb mint 40%-os hozammal. Azt találtuk, hogy az alábbi általános képletű 5 L-liain-származékok (CH2 ) 4 —NH—COOC(CH 3 ) 3 CH—NHX 10 COOY melyben X hidrogént, vagy valamely NH2-csoport megvédésére általánosan ismert csoportot, 15 míg Y hidrogént, valamely alkil- vagy aralkilcsoportot jelent, úgy állíthatók elő, hogyha valamely L-lizin-észtert, amelyben az aminocsoport sóformában van jelen, valamely vízmentes szerves oldószerben szuszpendálunk és t-butil-p- 20 -nitrofenil-karbonáttal, vagy t-butiloxikarbonilaziddal reagáltatjuk, valamely az £-NH2 -csoport sóiból való felszabadítására alkalmas szerves bázis jelenlétében, majd az így kapott Ns-t-butiloxikarbonil-L-lizinésztert kívánt esetben, kris- 25 tályos N«-helyzetben blokírozott Ne-t-butiloxikarbonil-L-lizin-észteren keresztül elszappanosítás útján a megfelelő savvá alakítjuk át. Az Ni-t-^butiloxikaTibonil-L-lizin fenti észtere a találmány szerinti eljárással több, mint 60%-os 30 hozammal állítható elő lizin-hidrokloridra számítva. Ebből az észterből kiindulva a lizin alfa-NH2-csoportját blokírozni lehet, kívánt esetben, valamely N-láncvégi lizint tartalmazó peptid előállítása céljából, pl. benziloxikarbonilklo- 35 riddal, vagy p-fenüazo-benziloxikarbonil-kloríddal való átalakítás útján. A lizin utóbbi származékai kristályos vegyületek és könnyen nyerhetők tiszta állapotban kromatografálás nélkül és nagyobb hozammal, mint a Helv. Chim. Acta. 40 44, 159. oldalán (1961.) leírtak szerint. A találmány szerinti eljárással nyerhető végtermékek értékes kiindulási anyagot képeznek a biológiailag aktív peptidek, nevezetesen az ACTH szintézise során. A jelen reakcióhoz szűk- 45 séges kiindulási anyag, pl. az L-lizin-metil-észter-2-HCl, egyszerű módon nyerhető és csaknem kvantitatív hozammal metanolban oldott L-lizin-hidroklorid tionilkloriddal való reakciójával. A lizinésztersót a vízmentes szerves oldó- 50 szerben szuszpenzió formájában visszük reakcióba, mivel azt találtuk, hogy ha feloldott lizinészterrel végezzük az £-NH2 -csoport blokírozását, mely utóbbit bázissal valófelszabadítással az aminocsoport sóiból nyerünk ki, akkor a 55 felszabadított lizinészter instabilitása miatt rossz eredményeket kapunk. A találmány szerinti reakciófeltételek esetén ez a hátrány teljes mértékben elkerülhető. A találmány szerinti eljárásban reakciópart- 60 nerként a t-butil-p-nitrofenil-karbonátot, vagy a t-butüoxikarbonilazidet, melyet a 872,332 sz. angol szabadalmi leírás ismertet, használjuk fel és reagáltatjuk az L-lizin ismert sóinak valamely alkil-, aril- vagy aralkil-észterével, ami- gg 4 kor is specifikusan az £-NH2 -csoport lép reakcióba. A két alkalmas reakciópartner közül a jelen célra előnyösebb a t-butil-p-nitrofenil-karbonát felhasználása, mivel a másik reagens alkalmazása esetén azoimid (hidrogénazid) szabadul fel, amely káros hatást fejt ki. A reakciót célszerűen etilacetátban kivitelezzük. Az f-NH2 -csoport sóiból való felszabadítására alkalmas szerves bázist alkalmazunk a továbbiakban. Ha a reakciókomponenseket ekvivalens mennyiségben használjuk fel, 2 ekvivalens mennyiségű trietilamin jelenlétében etilacetátos oldószerben, akkor 60—65%-os hozammal a kívánt N«-t-butiloxikarbonil-lizinészter hidrokloridsóját kapjuk. Kiindulási anyagként célszerűen valamely rövidszénláncú alifás alkohollal, mint pl. metanollal, etanollal, propanollal vagy t-butanollal képzett lizin-észtert használunk fel kiindulási anyagként, jóllehet a találmány szerinti reakció kivitelezhető bármely aril- vagy aralkil-észterrel, mint pl. fenil- vagy p-nitrofenil, vagy benzilészterrel is. Az «-NH2-csoport blokírozása és kívánt esetben az alfa-NH2 -csoport blokírozása után a kapott észtert izoláljuk, majd valamely ismert módszerrel elszappanosíthatjuk. Az így kapott sav azonosítása a legegyszerűbb módon valamely sóján, pl. a diciklo'hexilaminnal képzett sóján keresztül történhet. A kiindulási anyagban mindkét aminoesoportot átalakíthatjuk addíciós sóikká, amelyet szerves vagy szervetlen savakkal képezhetünk. Leginkább a lizinészter kettős hidrokloridsóját alkalmazzuk. Az £-NH2 -csoport blokírozása valamely vízmentes szerves oldószerben, mint kloroformban, dietiléterben, dioxánban, vagy tetrahidrofuránban történhet. Előnyösen etilacetátot használunk fel oldószerként. Az £-NH2 -csoport sójából való felszabadítására valamely szerves bázist, mint dimetil- vagy dietil-amint, piperidint, trietilamint, izopropilamint, vagy n-butilamint használhatunk fel. Az £-NH2 -csoport blokírozása után az alfa-NH2 -csoportot blokíroztatjuk ismert módon olyan szerekkel, mint benziloxikarbonil-halogeniddel, p-fenilazobenziloxi-karbonilhalogeniddel és trifenilmetilhalogemddel. A két előbb említett szernek az aminocsoport blokírozására való felhasználását a 872,332 és 895,344 sz. brit szabadalmi leírások is ismertetik. A következőkben néhány példát közlünk a találmány szerinti vegyületek előállítására. 22 ml tionilkloridot 30 perc leforgása alatt —10 C°-ra lehűtött abszolút metanolhoz adunk és 27,4 g L-lizin-1-HCl-t adagolunk hozzá. A keveréket szobahőmérsékletre engedjük felmelegedni és ezen a hőmérsékleten 1 óra hosszat keverjük. Ezt követően a reakciókeveréket négy óra hosszat visszafolyató hűtő alatt forraljuk, miután vákuumban kb. 50 ml-re pároljuk be. Abszolút éter hozzáadása és 0 C°-ra való lehűtés után kristályos terméket szívatunk le és metanolból, éter oldószerelegyből átkristályosítjuk, amikor is 33,7 g észtert kapunk (96%), 2
