152289. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alkilénditiokarbaminsavak mangánsóinak a stabilizálására

152289 hatóanyagoknak a növényi rostokra kifejtett hatását. A mezőgazdasági gombaölőszerek alkalmazásában járatos szakemberek számára ismeretes, hogy ezek a szerek az ember-gyógyászatban alkalmazott gyógyszerekhez hasonló módon többékevésbé toxikus hatásokat gyakorolnak a kezelt növényi szervezetekre; ezek a hatások huzamosabb kezelés esetén kumulatív jelenségeket okozhatnak és ezáltal gátolhatják a növény fejlődését, sőt el is pusztíthatják a növényeket. Világos ezért, hogy a feniléndiaminok csoportjába tartozó vegyületek említett előnyös mellékhatása igen nagy fontossággal bír a szóbanforgó készítmények mezőgazdasági alkalmazása szempontjából és így értékesen egészíti ki e vegyületek _ fentebb ismertetett előnyös stabilizáló hatását. Az alábbiakban kísérleti adatokat közlünk a találmány értelmében alkalmazásra kerülő vegyületeknek a készítmények fitotoxikussága szempontjából előnyös hatására vonatkozólag. Az említett eredményekkel járó kísérleteket az alábbi módon folytattuk le: Babnövényeket mesterséges fényben 15—20 napig hagytuk fejlődni. A kezelést csak az első leveleken végeztük oly módon, hogy mindegyik levélre pipettával 5 cseppet (1 csepp = = 0,02—0,04 ml) vittünk fel a vizsgálandó termék vizes diszperziójából. Az így kezelt növényeket azután további 7— 8 napig tartottuk mesterséges fényben; az eredményeket az alábbi skála szerint értékeltük ki: + : káros mértékű fitotoxikusság; —: fitotoxikusság nem tapasztalható (mint a kezeletlen növények esetében). 88%-os technikai etilén-bisz-ditiokarbamát-mangánsó fitotoxikusságának összehasonlítása ugyanilyen, de m-feniléndiaminnal elegyített termékkel: A kezelő szuszpenzióban A kezeléshez jelenlevő 88%-os techn. alkalmazott termék Mn-etilén-bisz-ditiolkarbamát mennyisége %-ban karbamát vizes oldatához 10%-os mangánklorid oldatot adunk. A mangánsó ennek során lecsapódik, szűréssel elkülöníthető és megszárítható. A mangán-5 -etilén-bisz-ditiokarbamát előállítása nem képezi a jelen találmány tárgyát és ezért itt részletesebben nem ismertetjük. A feniléndiaminokat az alkilénditiokarbaminsavak mangánsóihoz azok előállításának valamely szakaszában, pl. a 10 lecsapás és a szűréssel vagy centrifugálással történő elválasztás után, a kapott vizes péphez adhatjuk hozzá, e pép megszárítása előtt. Azt tapasztaltuk" azonban, hogy előnyös, ha a stabilizátort már a mangánsó megszárítása 15 után adjuk a termékhez. Az alkilén-bisz-ditiokarbaminsavak mangánsói bomlásának mechanizmusa nem teljesen ismeretes. Megállapítottuk azonban, hogy ezt a bomlást az oxidálószerek és a nedvesség je-20 lenléte elősegíti, továbbá a magasabb hőmérséklet is gyorsítja; a bomlás a 4% 2% 1% A<+> A + 2% feniléndiamin A + 1% m-feniléndiamin + + A<+) = technikai Mn-etilén-bisz-ditiokarbamát 88% hatóanyag-tartalommal. Az alkilénditiokarbaminsavak mangánsóinak előállítása ismert módszerekkel történhet, pl. a 2 504 404 sz, amerikai szabadalmi leírás szerint oly módon, hogy cserebomlást folytatunk le az etilén-bisz-ditiokarbaminsav nátriumsója és valamely oldható mangánsó között, vagy pedig az 1099 969 sz. francia szabadalmi leírás szerint oly módon, hogy ammónium-etilén-bisz-ditio-25 -S—C—S-csoport instabil voltától függ, minthogy a széndiszulfid állandó bomlástermékként jelentkezik. A széndiszulfid-fejlődés ezért a bomlás 30 mértékének tekinthető, így az adalékok stabilizáló hatásának meghatározása a széndiszulfid-fejlődés mérése alapján történhet. Emellett egyesek feltételezik, hogy elegendő ebből a célból a mintákat eléggé magas hőmérsékleten 35 (70 C° és 90 C° között) nedves légáram hatásának kitenni és a fejlődő széndiszulfidot felfogni és súly szerint meghatározni. A bomlás mértékét tehát az egy bizonyos idő alatt fejlődött széndiszulfid mennyisége alapján 40 határozhatjuk meg. Megállapítottuk azonban, hogy a fent ismertetett eljárással, ilyen magas hőmérsékleteken lefolytatott meghatározások nem mindig felelnek meg a gyakorlatban, a szokásos tárolási 45 feltételek mellett kapott eredményeknek és így ilyen alapon az adalékanyagok stabilizáló hatásának meghatározása terén hibák léphetnek fel, vagyis előfordulhat, hogy a 70—90 C° hőmérsékleten lefolytatott kísérlet során jó stabili-50 záló hatásúnak megítélt anyag a szokásos tárolási körülmények között ki nem elégítő eredményeket ad. A stabilizáló hatású termékek értékének meghatározására egy gyors eljárást dolgoztunk ki, 55 amelynek eredményei jól egyeznek a szokásos tárolási körülmények között tapasztalt eredményekkel. Ezt a gyors meghatározási módszert az alábbiakban ismertetjük: 80 Kb. 5 g terméket lemérünk és vékony rétegben szétszórjuk egy 10—15 cm átmérőjű Petricsészében. A mintát klíma-kamrába vagy egy 22 C° állandó hőmérsékleten vízgőzzel telített térbe 55 helyezzük, 50 mm Hg-oszlop nyomás alatt. 2