151918. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hőálló bevonatok készítésére alkalmas beégető lakkok előállítására

151918 általános képletű, imid-csoportokat tartalmazó dikarbonsavakat, mely képletben Ar'< aromás gyököket és >N—ar"—N<C gyök oly diaminogyököket jelent, amelyek amino-csoportjai egy vagy több különböző fenilén-csoporttal kapcsolódnak, mimellett az adott esetben több feniléncsoport anellált, C—C-kötésekkel, alkuén- vagy cikloalkilén-csoportokkal vagy heteroatomokkal vagy heteroatomokat tartalmazó csoportokkal lehet egymáshoz kapcsolva, önmagában ismert módon polikondenzáljuk és megfelelő oldószerben feloldjuk. Önmagában ismert térhálósító anyagok keményítőként való hozzáadása után a találmány szerinti lakkok hevítéssel kikeményíthetők. Aromás trikarbonsavakként pl. trimellitsavanhidridet és hemimellitsavanhidridet használhatunk. Dialkoholokként a találmány értelmében pl. a következőket használhatjuk: polimetilénglikolok, cikloalifás diolok, pl. dimetilolciklohexánok, kinitek; aromás-alifás diolok, pl. xililénglikolok vagy a kétértékű fenolok oxietilezési származékai, mint di-oxietoxi-difenilpropán vagy di-oxietoxi-benzolok, míg a többértékű alkoholok példái: glicerin, pentaeritrit, trimetilolpropán, hexándiol, szorbit vagy hasonló. A leírt polikondenzátumok oldószereiként pl. krezolokat, xilenolokat, diacetonalkoholt, metilglikolacetátot, adott esetbén aromás szénhidrogénekkel keverve használhatunk. A beégető lakkok keményítésére önmagukban ismert térhálósító anyagokat, mint alkilvagy aril-titanátokat, az AI, Cr, Co, Cu, Fe, Mn, Ni, Sn, Ti, V, Zn, Cd, Pb, Ca olajoldható sóit, poliizocianátokat és úgynevezett ,,álcázott" poliizocianátokat alkalmazhatunk. Az imid-tartalmú dikarbonsavakat úgy állíthatjuk elő, hogy aromás trikarbonsav anhidridjeit, előnyösen trimellitsavanhidridet, a H2

N—Ar"—NH2 képletű aromás diaminokkal. ahol =N—Ar"— —N= jelentése a fentiek szerinti, 2 : 1 molarányban, hidegen, adott esetben közömbös oldószer jelenlétében reakcióba hozunk és a reakcióterméket az oldószer mint a lehasítandó reakcióvíz hordozószere alkalmazásával annyi ideig hevítjük, amíg az imid nem keletkezett. Azonban az is kivihetőnek mutatkozott, hogy az imid-csoportokat tartalmazó dikarbonsavak előállításától eltekintsünk és a reakcióelegyet, amely a két- és többértékű alkoholokból, az aromás dikarbonsavakból vagy ezek funkcionális származékaiból, a trikarbonsavanhidridből és az aromás diamidbói áll, kavarás közben, nitrogén-atmoszférában lassan a polikondenzáláshoz szükséges hőmérsékleten hevítsük. A reakciónak ez az egyszerűbb kivitele azért lehetséges, mert a legkönnyebben és ezért először lezajló részreakció az elméletileg számos átalakulásra képes reakcióelegyben egy aminoesoport addíciója a trikarbonsavanhidrid anhidrid-csoportjára karbonamid és ezzel orto-helyzetben álló szabad karboxil-csoport képződése közben, továbbá mert e két csoport magasabb hőmérsékleten könnyen alakul át imid-csoporttá nyilvánvalóan akkor is, ha az eredetileg szabad 5 és a karbonamid-csoporttal szomszédos karboxil-csoport már el van eszterezve. Ezt a reakciólefolyást az bizonyítja, hogy sikerült egy próbál, amely 0,1 mól dimetiltereffalatból, 0,1 mól trimellitsavanhidridből, 0,05 mól 4,4'-di-10 amino-difenilmetánból és 0,25 mól etilénglikolból állt, antimontrioxid és kadmiumacetát katalitikus mennyiségei jelenlétében, oly oldódó, olvadó termékké polikondenzálni, amelynek viszkozitásszáma 0,5 [meghatározva fenol/tetra-15 klóretánban (60 : 40 súly%) 25 C°-on; 1 g anyag 100 ml oldatban]. Bármely egyéb reakciómechanizmus feltételezése esetén ily nagymértékben polikondenzált terméknek a háromdimenziós térhálóso'dás folytán már oldhatatlannak és 20 megolvaszthatatlannak kellene lennie. Hősokkszilárdságon a villamos vezető szigetelő rétegének hirtelen fellépő hőmérsékletemeléssel szemben mutatkozó ellenállóképességét értjük. Az alábbi példákban ezt a tulajdonsá-25 got a következő módon határoztuk meg. A lakkhuzalból különböző átmérőjű tüskéken a DIN 46453 szerinti drótspirálist tekercselünk. Ekkor különböző külső nyúlású filmek keletkeznek. A drótspirálist ezután 15 percen át 180 30 C°-on hevítjük és a lakkfilmben esetlég keletkezett repedéseket megvizsgáljuk. .A legjobb hősokkállandóságot az a lakkhuzal mutatja, ' amely a legnagyobb külső tágulás mellett a termikus igénybevétel során repedésmentes 35 marad. 1. példa: 297 g dimetiltereftalátot (1,53 mól), egy olyan 40 reakciótermék 148 g-ját, melyet 2 mól trimellitsavanhidrid és 1 mól 4,4'-diaminodifenilmetánnak xilolban történő, 30 órás főzésével, a reakcióvíz azeotróp eltávolításával kaptunk, melynek savszáma 320 a megfelelő dikarboxi-diimid 45 számára elméletileg számított 206 helyett, ami 0,26 mól reakcióterméknek felel meg, továbbá 92 g (1 mól) glicerint és 83 g (1,34 mól) etilénglikolt 0,8 g ólomoktoát jelenlétében, nitrogénatmoszférában, kavarás közben, mintegy 8 óra ' 50 hosszat kb. 195—230 C° belső hőmérsékletre hevítünk, mimellett a gőzpára (brüde) hőmérsékletét állandóan kb. 100 C°-on tartjuk. A reakció lefolyása során 130 ml olyan desztillátumot fogunk fel, mely a dimetiltereftálát át-55 eszterezésekor képződött metanolból, vízből és kevés glikolból áll. A reakciót akkor fejezzük be, amikor a gyanta viszkozitásszáma — melyet 100 ml oldatban 1 g oldott anyagot tartalmazó fenol-tetraklóretán keverék (60 :40 súly%) se-60 gítségével, 25 C°-on határozunk meg — 0,089 értéket ér el. Szobahőmérsékleten kemény, merev, vörösesbarna gyantát kapunk, melynek trimellitsav-diamin reakciótermék tartalma az összes dikarbonsav tartalom 15 mól%-a (A 65 gyanta). 2