151751. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nagy ellenállóképességű, hőre keményedő műgyantarendszerek előállítására

151751 8 4 állóképessége is. A zománchuzalok tekercs formájában történő felhasználásánál ui. a poláros oldószereket tartalmazó impregnálószerekkel való kezelés nélkülözhetetlen, és ha a bevonatok poláros oldószerekkel szembeni ellenállóképessége rossz, úgy ez gátolja elektromosipari felhasználásukat is. Lényeges továbbá a bevonatok felviteli tulajdonsága is. A felviteli tulajdonság alatt a bevonat felhordhatóságát értjük, vagyis azt, hogy pl. rézhuzalok zománcozása esetén a kívánt bevonati rétegvastagságot hányszoros felvitellel lehet elérni. A gyakorlat tekintetében kedvező sajátságú az a bevonati rendszer, amelynek szokásos rétegvastagságát hétszeri felvitellel el lehet érni. Sok esetben előfordult, hogy a használatos bevonatrendszerekkel ez csak 10—12-szeres felvitellel érhető el, mert bevonás közben a bevonószer „lemarad" és ezzel egyben a bevonat egyenletessége is romlik. Az ismert bevonatrendszerek ezeknek a sokrétű minőségi követelményeknek nem felelnek meg minden esetben. A kémiai, fizikai és hőállóság tekintetében fennálló hiányosságok kiküszöbölhetők, ha jelen találmány alapján előállított alábbi keverékkomponensekből álló műanyagrendszert alkalmazzuk : a) legalább 2 epoxi csoportot tartalmazó gyantaszerű termék, b) dikarbonsavak, c) di- és poliaminok vagy di- és poliamidok, d) éterezett metilol csoportot tartalmazó aldehidkondenzációs termékek, e) polivinilacetál-féleségek, f) alkiltitanátok. A találmány szerinti összetétel egyes komponensei önmagukban ismertek és reagáltatásuk is ismert módon történik. A lakkiparban ismert 200—300 epoxiekvivalensű epoxigyanta etilénoxid csoportjainak dikarbonsavakkal, valamint amin- vagy amidszármazékokkal való reagáltatásával stabil, 250—300 C°-on beégethető bevonatrendszerekhez jutunk, amelyek apoláros (alifás és aromás szénhidrogének) oldószerekkel szembeni ellenállóképessége megfelelő, azonban hőállóság tekintetében csak 120 C°-ig alkalmazhatók és poláros oldószerekkel szemben sem. ellenállóak. Ha a fenti gyantaelegyhez olyan epoxigyantát használunk fel, amelynek epoxiekvivalense 300—2500-ig terjed, akkor azt a váratlan hatást tapasztaljuk, hogy a gyantaelegy kopásállósága, oldószerállósága és felviteli sajátsága növekszik, illetve javul a kisebb epoxiekvivalens értékű epoxigyantákkal szemben. Ha pedig a fenti összetételű műgyantakondenzátumhoz még aldehidkondenzációs gyantát is adagolunk, akkor ez újabb komponens javítja ugyan a felvitt bevonat terülését és elősegíti a térhálósodást is, azonban az ilyen általunk előkondenzátumnak nevezett műgyanta sem hőállóság, sem kémiai vagy fizikai ellenállóképessége tekintetében nem javul. Azt találtuk, hogy polivinilacetál jellegű gyanták alkalmazásával a bevonatrendszerek hőállósága meglepően megjavítható. Ez a felismerés annál inkább meglepő, mert az epoxitípusú és polivinilacetál jellegű gyanták hőállósága külön-külön huzamosabb igénybevétel esetén csupán 120 C°; ezzel szemben a két komponens megfelelő összetételű elegyével a hőállóság 155 C°-ra növelhető. Azt találtuk továbbá, hogy ha a fenti komponenseket tartalmazó műgyantaelegyhez még valamilyen alkiltitanátot adagolunk igen kis mennyiségben, akkor az ezzel képzett bevonat poláros oldószerekkel szembeni ellenállóképességét feltűnő módon megjavíthatjuk, mimellett még a bevonat koptatással szembeni ellenállóképessége is egy nagyságrenddel növelhető. Az alkiltitanát alkalmazása javítja továbbá a bevonatrendszer egyenletes felhordhatósági tulajdonságát is és már 6—7-szeres felvitellel megfelelő egyenletes vastagságú bevonatot alakíthatunk ki. A találmány értelmében tehát nagy hőállóságú, fokozott kopás- és oldószerállóságú bevonatként alkalmazható hőre keményedő műgyantaelegyeket állíthatunk elő olyan módon, hogy valamely poliepoxivegyületet valamely dikarbonsavval és diaminnal vagy poliaminnal és/vagy diamiddal vagy poliamiddal és aldehidkondenzációs termékkel 90—150 C° között reagáltatunk, majd az előkondenzált gyantát valamely polivinilacetállal elkeverjük és a kapott gyantaelegyhez szobahőmérsékleten valamely alkiltitanát vagy polialkiltitanátot adunk az elegyre számítva 0,005—2%-nyi mennyiségben. A fenti nagy ellenállóképességű gyantaelegy poliepoxi, diamin vagy poliamin és/vagy diamid vagy poliamid, dikarbonsav és aldehidkondenzációs termék tartalma 20—95%, míg a polivinilacetál-tartalma ugyanebben az elegyben 5_80%-ig terjedhet. A fenti összetételű műgyantaelegy a keverékkomponensek egyenként előnyös tulajdonságait megtartva, olyan bevonat kialakítását teszi lehetővé, amelyben a komponensek egyenként előnyös tulajdonságai szintézisben érvényesülnek, mimellett a rendszer egyes minőségi sajátságai tekintetében ugrásszerű és meglepő javulást érhetünk el. Epoxid vegyületek alatt difenolok vagy polifenolok és epiklórhidrin vagy diklórhidrin lúgos kondenzációja útján keletkezett poliétereket értjük, melyeket epoxicsoportok zárnak le. Ezek készítésével nem foglalkozunk, mivel előállítási módjuk számos szabadalomból ismeretes. (Pl. a 675.166, 675.168, 675.179, 675.170, 675.171 sz. angol szabadalmak.) A különféle epoxi-vegyületeknek számos felhasználási területük van, amelyek megtalálhatók összefoglalva Paquin: Epoxiverbindungen und Epoxidharze, 1958. Springer Verlag c. könyvében. A találmány szerinti eljáráshoz kiindulási anyagként alkalmazható bármilyen diepoxi vagy poliepoxi vegyület, célszerűen azonban az aromás dioxiszármazékok diepoxiglicidil-poliéterjeit, különösen a 4,4'-dioxi-difenil-dimetilmetánnak röviden „biszfenol A"-nak, vagy „dián"-nak di-10 15 20 25 30 35 4U 45 50 55 60 2