151578. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kenőanyag és hidraulikus folyadék gyanánt használható anyagkompozíció előállítására
45 151578 46 Hat jellemző, találmány szerinti termék, valamint összehasonlításul a di-3,5,5-trimetühexilszebacát kenőképességét Shell-féle precíziós golyós készüléken határoztuk meg. Ezt a készüléket 30 percig üzemeltettük, percenként 1450 fordulatszámmal, 40 kg terheléssel, 12,7 mm (0,5 inch) átmérőjű SKF A minőségű acélgolyók alkalmazásával, 40 C° kezdeti hőmérséklettel. A vizsgálatok eredményeit az alábbi III. táblázatban foglaltuk össze. III. táblázat Vizsgált anyag (I. táblázatbeli sorszám) 1 0,768 53 0,569 54 0,599 59 0,511 55 0,531 64 0,546 1-hexil-0,896 A táblázatban megadott értékek mindegyike három mérés középértéke. Amint a fentiek alapján látható, a találmány értelmében alkalmazásra kerülő vegyületek közvetlenül felhasználhatók szilárd felületek kenésére. Az említett anyag-elegyek, ill. vegyületek üvegfelületek kenésére való alkalmasságának szemléltetésére az alábbi kísérlet szolgálhat: Egy becsiszolt dugójú üveglombik csiszolási felületét az I. táblázat szerinti 55. sz. vegyülettel kentük meg és az üveklombikot 130 óra alatt legalább 3,9 milliószor forgattuk meg szobahőmérsékleten a dugó körül. Ezalatt a forgatott üveglombik nem ragadt be. Ha az I. táblázat szerinti 55. sz. vegyület helyett a szilikon-alapú „DC" nagyvákuum-kenőzsírt (a Dow Corning, Pittsburgh, Pa. USA cég gyártmánya) használunk ugyanilyen feltételek mellett, akkor a forgatott üveglombik már 24 óra múlva beragad a dugón. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás kenőanyag vagy hidraulikus folyadék gyanánt használható anyagkompozíció előállítására, azzal jellemezve, hogy legalább egy olyan, folyékony vagy zsírszerű állapotú, N,N',N"-helyettesített melamint, amely összesen legalább négy N-helyettesítőt tartalmaz, melyek — nem reakcióképes gyökökkel adott esetben tovább helyettesített — szénhidrogéngyökökből és adott esetben egyes heterociklusos gyökökből állnak, aholis ugyanazon a nitrogénatomon levő két helyettesítő — esetleg további hetero-atomok közbezárásával — gyűrűszerűén is össze lehet kötve egymással, öszszekeverünk legalább egy további adalékanyaggal. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy legalább egy olyan, folyékony vagy zsírszerű állapotú, N,N',N"~helyettesített melamint, amely összesen legalább négy N-helyettesítőt tartalmaz, melyek — nem reakcióképes gyökökkel adott esetben tovább helyettesített — szénhidrogéngyökökből és adott esetben egyes heterociklusos gyökökből állnak, aholis ugyanazon a nitrogénatomon levő két helyettesítő — esetleg további hetero-atomok közbezárásával — gyűrűszerűén is össze lehet kötve egymással, összekeverünk legalább egy adalékanyaggal a következő sorozatból: erősen tisztított ásványolajok, észter-alapú szintetikus kenőolajok, szilikonolajok, oxidációgátló szerek, sűrítőszerek, dermedéspontcsökkentő szerek, nagynyomású felhasználást elősegítő adalékok és/vagy korróziógátló szerek. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melaminokat alkalmazunk, amelyeknek legalább négy N-helyettesítője közül legfeljebb egy olyan van, amelyik egy- vagy többgyűrűs, adott esetben nem reakcióképes gyökökkel tovább helyettesitett aromás gyök vagy heterociklusos gyök, míg a többi N-helyettesítő alifás, cikloalifás vagy aralifás jellegű, mimellett az ugyanazon a nitrogénatomon levő két helyettesítő — adott esetben további hetero-atomok közbezárásával —• gyűrűt is képezhet. 4. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melaminokat alkalmazunk, amelyek legalább négy N-helyettesitője közül legfeljebb az egyik egy- vagy többgyűrűs, nem kondenzált, adott esetben nem reakcióképes gyökökkel tovább helyettesített aromás gyök. 5. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melaminokat alkalmazunk, amelyek legalább négy, adott esetben nem reakcióképes gyökökkel tovább helyettesített N-helyettesítője közül az egyik egy difeniléter-gyök. 6. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesitett melaminokat alkalmazunk, amelyekben legalább az egyik helyettesített aminocsoport, valamely telített heterociklusos amin-gyök. 7. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melaminokat alkalmazunk, amelyek öt-hat N-helyettesítőt tartalmaznak. 8. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melaminokat alkalmazunk, amelyek N-helyettesítőkként legalább két n-butilcsoportot tartalmaznak. 9. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerint olyan N,N',N"-helyettesített melamino-10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 fiO 23