151398. lajstromszámú szabadalom • Eljárás sertésepe feldolgozására, epesavak és epefestékek egyidejű kinyerésére

151398 nélkül megbontható; ekkor azonban elkerülhetetlen, hogy az epe egyes bomlékonyabb hatóanyagai — elsősorban az epefesték — súlyosan ne károsodjanak. Megállapítottuk azonban, hogy egy bizonyos, meglehetősen szűk és éppen nem szélsőséges fekvésű pH-tartományban az egyensúly eltolható, majd végképp megbontható az egyik komponens szelektív eliminálása útján. Ehhez azonban az epének, mint kolloid rendszernek a fizikai-kémiai viszonyainak bizonyos előzetes megváltoztatása szükséges. Ismeretes, hogy a sertésepe is követi a kolloidika azon törvényét, mely szerint magas szervetlen ionkoncentrációk erősen csökkentik a rendszer diszperzitásfokát. Ez az eljárás azonban a kisózási pH-tól függően, bár látszatra egynemű, a valóságban különböző sajátságú anyagokból álló termékhez vezet. Méréseink szerint, ha a kisózás pH 2,6 és az alatti értékeken történt, a kicsapódáson kívül magában az epét alkotó kolloid rendszerben is végbement a fizikai-kémiai viszonyok egy bizonyos mértékű megváltozása, ami abból is látható, hogy az ez alatti pH-értéknél kicsapott anyagból a rövidszénláncú alkoholok és/vagy ketonok segítségével szelektíven kiválasztható a konjugált epesavak összessége, míg az ennél magasabb pH-értéknél végzett kicsapás esetén nem sikerült kielégítően szelektív kioldást elérnünk. A szelektív kioldás pH-tartománya azonban érdekes módon nem esik össze a kicsapás pH-tartományával; előbbi a pH 3,7 és 4,1 határok közé esik. Vagyis a kisózott anyag pH-ját a kioldást megelőzően e határok közé kell emelnünk, hogy jól kezelhető, csak a konjugált epesavakat tartalmazó oldathoz jussunk. Ezek alapján úgy látszik, hogy a kisózáskor ugyan a diszperz rendszer megbomlik, de a vizén kívüli alkatrészek egymással való kapcsolódása csak az erősen savas pH-tartományban szenved érezhető átváltozást, ami előfeltétele annak, hogy a konjugált epesavakat szelektíve eliminálhassuk a rendszerből; ugyanakkor az átrendeződött komplexumnak a nagy hidrogén-ion-koncentráció jelentős stabilitást biztosít, amely csak pH 3,7 fölött lazul fel anynyira, hogy a konjugált epesavak extrakciója lehetségessé válik, 4,1 pH felett azonban már más komponensek is oldatba mennek. Tapasztalataink szerint a szelektív extrakció legelőnyösebben 55 és 75° között vihető végbe; extraháló oldószerként a fent említett rövidszénláncú alkoholokon és ketonokon kívül egyes gyűrűs éterek és acetálok pl. dioxán vagy formáldehid-dimetilacetál is sikerrel alkalmazhatók. A fentiek szerint kinyert konjugált epesavakból a nem konjugált epesavak keverékét alkálifém-hidroxidokkal végzett hidrolízissel állítjuk elő. Ezt az elszappanosítás teljessége és időtakarékosság céljából ajánlatos 150—175°-on, nyomás alatt végezni. A hidrolizált oldatból savakkal kicsapott, kiszűrt és megszárított epesav-keverék homokszínű vagy világos zöldesbarna tömeg. Ezt rövidszénláncú alkoholok mintegy tízszeres mennyiségében oldjuk, derítőanyagokkal kezeljük, majd ezeket szűréssel eltávolítjuk. Az így tisztított oldatból először a ketokolánsavakat nyerjük ki. E célból az oldatot vala-5 mely gyűrűben szubsztituált fenilhidrazinszármazék rövidszénláncú alkoholban való oldatával hozzuk össze, előnyösen melegítés közben. Legcélszerűbb a 2,4-dinitro- vagy p-karboxifenilhidrazin alkalmazása. A megfelelő ketoko-10 lánsav-fenilhidrazonszármazék gyos előállításához célszerű az oldatot pH 1,8 alá savanyítani és a fölös oldószert lehajtani. A kivált fenilhidrazont kiszűrjük az oldatból. Ezek után a visszamaradt epesavakat az 15 egyensúlyi víz savakkal vagy azeotrop desztilláció formájában való elvonása révén a jelenlevő rövidszénláncú alkoholokkal képzett észterekké alakítjuk át. A kapott reakcióelegyhez vizet és valamilyen — előnyösen aromás — ?.0 oldószert adunk, a szerves fázisból kimossuk vízzel a rövidszénláncú alkohol feleslegét és az esetleges savkatalizátort és a megszárított oldatot + 5°-ra hűtjük, ahol a hiodezoxikolsavnak a rövidszénláncú alkohollal képzett észtere 25 rövidesen kiválik. Az anyalúg bepárlása után még további mennyiség hidezoxikolsavészterkristály nyerhető ki. A kristályosítási véglúgokból még két, kisebb mennyiségben jelenlevő epesav előállítására nyí-30 lik mód; ehhez először is a jelenlevő észtereket lúgokkal forralva elszappanosítjuk, az epesavakat szervetlen savakkal kicsapjuk, leszűrjük és szárítjuk. A száraz epesavkeveréket jégecettel melegen kezeljük; a nem oldódott részt kiszűr-35 jük, mossuk, majd lúgos oldatból báriumsókkal reagáltatva lecsapjuk. A báriumsóból savanyítással a tiszta litokolsavat állítjuk elő. A jégecetes oldatot jégre öntjük és a kivált kenodezoxikolsavat alkohol-, keton-, és/vagy észter-40 funkciójú oldószerekből átkristályosítjuk. Az epesavak szelektív kioldása során visszamaradt csapadék főtömegében epefestékeket, fehérjéket, és egyéb lipoidokat, mucinokat és 45 anorganikus komponenseket tartalmaz. Az epefestékeknek a kísérőanyagok mellől való szelektív kivonása meglehetősen nehéz feladat. Az általában használt eljárások — így a fent idézett szabadalom szerinti is — halogénezett oldó-50 szereket használnak a bilirubin kioldására; ebben az esetben azonban elkerülhetetlen valamennyi egyéb lipoid kioldódása is, melyek eltávolítása később igen vesződséges munkát kíván. Előnyösebb oldási viszonyokat biztosító 55 oldószer után kutatva sikerült kidolgoznunk néhány igen jól használható kritikus összetételt a [szerves és/vagy szervetlen bázis (—víz—) rövidszénláncú alkohol] általános ternér rendszeren belül. Ezek esetében, mint ahogy már fel-60 jebb jeleztük, a halogénezett szénhidrogénekét messze meghaladó bilirubin-oldóképességhez viszonylag gyenge egyéb-lipoid oidóképesség kapcsolódik. Kísérleteink azt mutatták, hogy ezen oldószerek alkalmazása esetén nem mentek fe-65 hérjék az oldatba; úgy látszik, ezek a savas 2