151217. lajstromszámú szabadalom • Lámpa homorú tükörrel

15121? tendő végül, hogy ennél a megoldásnál a fény másik része a homorú tükör segítségével egy­mással párhuzamos fénysugarakat létesít. A tapasztalati adatok szerint a lencse átmé­rője legalább 7 mm legyen. Fontos még, hogy az izzólámpa foglalata ne legyen túl nagy, mert akkor itt is fényvesz­teség ill. fedés jön létre; ezért az izzószálak fent említett része, vagyis az a rész, amely a lencse felé van fordítva, a lámpafoglalat mellső élétől az optikai tengelyben mérve olyan távol­ságban legyen, ami a lencse átmérőjének 55— 100%-a, de legalább 4 mm. Általában véve szokásos az izzólámpáknál alkalmazott lencséket úgy kialakítani, hogy azokat gömbfelület (szferikus felület) hatá­rolja, de a találmánynál azt tapasztaltuk, hogy előnyösebb, ha a lencse görbületének sugara az optikai tengelyben a legkisebb és a lencse külső felületének szélei felé növekszik. A fen­tiek szerint kialakított lencsénél a felület elég nagy ahhoz, hogy a keletkező fénykúp, vagyis az izzószálból kilépő és a lencsén áthaladó fény a kívánt szélességben világítson. Emellett a lencse középső részén, pontosabban kifejezve a külső felület közepénél levő erősebb hajlás lehetővé teszi a pontosan vagy közelítően ten­gelyirányú fénysugarak kihasználását is, vagyis ezek is részt vesznek a közelre világító fény­kúp létesítésében. Előnyösnek bizonyult, ha a lencse belső felü­lete a középső lencsesíktól az optikai tenge­lyen mérve olyan távolságban van, amely a lencse középsíkjában levő legnagyobb átmérő 18—30%-a. A rajz a találmány példaképpeni kiviteli alakját tengelyirányú metszetben mutatja. A lámpa parabolikus 71 tükre vagy reflektora belsejében helyezkedik el az izzólámpa oly módon, hogy annak 75 izzószála a gyújtópont­ban van. Ez a gyújtópont a CD optikai ten­gely és rá merőleges AB vonal metszéspont­jában van. Az izzó 76 burája végénél, vagyis domború végződésénél bikonvex lencsét tar­talmaz, amelynek külső 73 lencsefelülete for­gási hiperbola alakú. A középső KL lencse­síktól az optikai tengelyen mért a távolság, amely a két 73 és 74 lencsefelület metszés­vonalán halad át és amely megadja az em­lített lencsesík és a lencse belső felülete közötti távolságot, a felrajzolt kiviteli példánál a kö­zépső lencsesíkban levő átmérő lßo/o-a, de nagysága a 30%-ot is elérheti. Az átmérő eb­ben a síkban, a felrajzolt és leírt kiviteli pél­dánál legalább 7 mm. A 75 izzószálnak a kö­zépső lencsesíktól mért távolsága (az optikai ten­gelyben) 80 és 150% között van arra az értékre számítva, melyet úgy kapunk, hogy a lencse­átmérőt (mm-ben kifejezve) az optikai ten­gelyben mérhető lencsevastagsággal osztjuk. A rajz szerinti példánál ez az érték 143%. A hideg izzószál esetén az optikai tengelyen mért távolság az izzószálnak a lencse felé fordított része és a 77 foglalat széle között a leírt ki­viteli példánál a lencseátmérő 88%-a, de ez 5 az érték 55 és 100% között változhat. Nagy­sága tapasztalat szerint legalább 4 mm legyen. A rajz csak vázlatosan jelöli a 77 foglalatot, amely csavarmenetes vagy pl. prefókuszos vagy más fajtájú foglalat lehet. 10 A lámpa homorú 71 tükre vagy reflektora előnyösen merev, tehát nem mozgathatóan van megerősítve, megtehetjük azonban azt is, hogy ez a tükör az optikai tengelyen eltolható. Mindenképpen a lámpa egyidejűleg állítja elő 15 a közelre és távolra világító fényt. A 75 izzó­szálból közvetlenül a 71 tükörre eső fénysuga­rak élesen határolt és messzire világító fény­kévét adnak. Ha a 75 izzószálnak a 77 fog­lalat szélétől való, a fentiekben megadott leg-20 kisebb távolságát betartjuk, akkor az izzószál­ból oldalirányban és hátrafelé távozó fény­sugarak közül csak a rajzon szaggatott vona­lak közötti rész megy veszendőbe. A találmány szerinti szerkezetnél azok a szélső fénysugarak, 25 amelyek a 71 tükröt az E és F pontokban érik, határolják azokat a fénysukarakat, amelyek a közeli fényt adják. Szabadalmi igénypontok: 30 1. Lámpa homorú tükörrel és ennek gyújtó­pontjában levő, párhuzamos sugarakból álló és távolba világító fénynyaláb létesítésére beállí­tott izzóval, azzal jellemezve, hogy az izzó 35 foglalat felőli végén, ugyanezen beállításnál, a tükörtől függetlenül, szétágazó közeli fényt létesítő lencse van. 2. Az 1. igénypont szerinti lámpa kiviteli 40 alakja, melynek jellemzője, hogy a közelre világító fénykúp csúcsszöge 40 és 75° között van, a távolra világító fényképe szöge pedig legfeljebb 10°. . 45 3. Az 1. igénypont szerinti lámpa kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az izzószál­nak (75) a lencse felé fordított része a középső lencsesíktól (K—L) hideg szál esetén olyan távolságban van, mely távolság a lencse közép-50 síkjában mérhető átmérő és a lencsének az optikai tengelyben (C—D) mérhető vastagsága hányadosának 80—150%-a. 4. Az 1—3. igénypontok szerinti lámpa ki-55 viteli alakja, melynek jellemzője, hogy a lencse középsíkjában (K—L) a lencseátmérő legalább 7 mm. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti 60 lámpa kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az izzószálnak a lencse felé fordított része, az optikai tengelyben (C—D) mérve oly távolság­ban van a lámpafoglalat (77) mellső élétől, amely a lencse középsíkjában mérhető átmérő-65 nek 55—100%-a, de legalább 4 mm. 2

Next

/
Thumbnails
Contents