150563. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fluoreszcens ernyők készítésére

Megjelent: 19ő3. szeptember 30. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 150.563 SZÁM Nemzetközi osztály: C—09—c TA— 716 ALAPSZÁM Magyar osztály: 22 f SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Eljárás fluoreszcens ernyők készítésére Távközlési Kutató Intézet, Budapest Feltaláló: dr. Hangos István vegyészmérnök, budapesti lakos A bejelentés napja: 1962. június 1. Mint ismeretes, a mikrokristályos fluoreszcens anyagok számos tulajdonsága lehetővé teszi azok kiterjedt technikai alkalmazását. Ilyen célból rendszerint por alakú mikrokristályos fluoresz­cens anyagokból világító réteget készítenek. A rétegkészítés egyik elég ismert és általában hasz­nálatos módja az, hogy a mikrokristályos vilá­gító anyagból szuszpenziót készítünk és ezt a szuszpenziót alkalmas módon egy olyan oldatban oszlatjuk el, ahol a mikrokristályok rögzítésére alkalmas kötőanyag is van. A szemcsék ezután nehézségi erők hatása alatt ülepedni kezdenek és bizonyos idő elteltével az edény alapfelületén helyezkednek el. Ezen idő után a szuszpenzió feleslegét leöntéssel, vagy leszívással eltávolítjuk. A leülepedett réteg az oldatban elhelyezett kötő­anyag hatására az alapfelületen tapad meg. Az ismeretes eljárások túlnyomó többsége kötőanyag­nak vízüveget használ. Az oldatban a kötőanyag mellett még egy segédanyagot, úgynevezett koagu­­látort. is adagolnak, melynek feladata, hogy a kötőanyagot kötésre kész állapotba hozza. Az ed­dig ismeretes eljárások koagulátornak általában a periodikus rendszer I.a illetve IL a oszlopába tartozó fémek oldható sóit használják. Az ismertetett eljárások egy jelentős hátránya, hogy a leülepedett fényporréteg, vagy ennek egyes részei az ernyő felületéről csak igen komp­likált kezeléssel távolíthatók el nyomtalanul. Egyes speciális rendeltetésű katódsugárcsövek, vagy különleges célt szolgáló limineszkáló ernyők azonban szükségessé teszik, hogy olyan világító réteget lehessen készíteni, mely csak az üveg­lemez egyes részeit fedi be, ugyanakkor azonban a lefedett részeken teljesen homogén és egyen­letes.' Ilyen ernyők ugyan előállíthatok úgy, hogy az üveglemez le nem fedett részeit megfelelő sab­lonnal letakarva az ernyőt speciális eljárással ké­szítik el, azonban nem biztosítható az ülepítéses eljárás két igen nagy előnye: egyenletes és sza­bályozható rétegvastagság, valamint a sokkal ki­sebb szükséges fénypor mennyiség. A találmány szerinti eljárás lényege luminesz­­káló réteg készítése ülepítéses eljárással, amely­nél koagulátorként ' bármely dehidráló hatású szerves oldószert, kötőanyagnak pedig olyan sa­vanyú, semleges, vagy bázikus sót alkalmazunk, amely vízben jól oldódik és amelynek oldékony­­sága a koagulátor oldat hatására csökken. A különböző kísérletileg megvizsgált anyagok közül tapasztalatunk szerint kötőanyagként igen előnyösen alkalmazható primer, szekunder, vagy tercier nátriumfoszfát oldat, koagulátorként pedig etilalkohol vizes oldata. Az alább ismertetett példákban a dinátrium­­hidrofoszfát oldatnak kötőanyagként való alkal­mazását tárgyaljuk, természetesen ez nem jelenti azt, hogy kötőanyagként az előbb említett tulaj­donságú anyagok valamelyike nem használható. Az ülepítéssel való emyőkészítés mechanizmusa — mint ismeretes — az, hogy a mikrokristályok­­ból álló szuszpenziót olyan oldatban ülepítik, melyben a mikrokristályok felületére adszorbeálódó kolloid részecskék vannak. A kristályok felületén adszorbeálódott kolloid részecskék a szemcsék le­ülepedése után egymással összenőlek és így a fény­­porkristályokat egymáshoz, valamint az alaplemez falához ragasztva kötik meg a réteget az alap­lemezen. A kötőanyag olyan anyag, melyből a koagulátor hatására ilyen tulajdonságú kolloid részecskék képződnek, a koagulátor szerepe pedig éppen a megfelelő tulajdonságú kolloid részecs­kék előállítása az oldatban.

Next

/
Thumbnails
Contents