150436. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék textilanyagok nedvesedőképességének meghatározására

Megjelent: 1963. augusztus 15. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG •0 -^ SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 150.436 SZÁM Nemzetközi osztály: G 01 n TE—244 ALAPSZÁM Magyar osztály: 42 k 20—25 SZOLGALATI TALÁLMÁNY Eljárás és készülék textilanyagok nedvesedoképességének meghatározására Textilipari Kutató Intézet, Budapest Feltalálók: Babos Lóránd technikus, Szentpály Tiborné vegyészmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1960. május 30. A textiliák nedvesedőképessége a kikészítés különböző szakaszaiban, majd a felhasználásuk alkalmával egyaránt fontos. A leggyakoribb eset, amikor jó nedvesedő, illetve hidrofil tulajdonságot követelünk meg, de számos más esetben éppen a hidrofob, illetve víztaszító tulajdonság a fontos. Mivel sok 'esetben szükséges, hogy a textiíanyagok, fonal, vagy szövet nedvesedő, vagy víztaszító kikészítését azonos értékre állítsuk be, kell hogy valamilyen módszerrel egyértelműen határozzuk meg eme tulajdonságait. Eddig a gyakorlatban igen sok mérési módszert ismerhettünk meg. Ezek közül a felszívásos, csieppentéses, peremszög és fajsúlymérésein, továbbá süllyedési idő mérésén alapuló módszerek a legelterjedtebbek. A felszívásos módszer lényege, hogy a szövetből kivágott mintacsík szélét vízbe mártják és meghatározott idő alatt a felszívódás magasságát mérik, vagyis lényegében a szövet kapilláris szívóképességét határozzák meg. így lényegében nedvesedő anyagok mérésére alkalmas és egyáltalán nem használható pl. hidrofobizáló anyagokkal textiliák eme tulajdonságainak, illetve a hidrofob hatás mérésének megállapítására. Azonos elvű, a süllyedési idő mérésén alapuló eljárás, amelynek lényege, hogy meghatározott nagyságú szövetdarabkát a víz felületére helyeznek és megfigyelik a süllyedés idejét. Ebből következtetnek az anyag nedvesedő képességére. Mivel a felszínen a textiliára több-kevesebb levegő is tapadhat, ezért ezt a módszert néhány szabvány úgy módosította, hogy a minta egy súly segítségével a vízben lebeg, így a bele-helyezéskor a szálakhoz tapadt levegőbuborék eltávozik és csak a kapillárisokban marad levegő, melynek eltávozása már inkább jellemző a nedvesedőképességre. A cseppentéses módszer esetében a szövetre cseppentett víz, vagy más folyadék felszívódását vagy lepergését észlelhetjük. Az ismertetett módszerek mindegyike megegyezik abban, hogy a mérés kivitelezésié során figyelmen kívül hagytak olyan tényezőket, mint pl. a minta — szövedékek, fonal — feszültségi állapota stb., amelyek befolyásolják a vizsgálat eredményét. De ezenkívül általános hiányosság, hogy az ismert mérési módszerek csak bizonyos fajta nedvesedő, illetve hidrofobizált textilanyagok vizsgálatára alkalmasak. A nedvesedőképessiég mérésére ismeretes már olyan eljárás és készülék, amellyel a nedvesedőképességre jellemző számérték nyerése végett a következőképpen járunk el: kifeszített textilmintát függőleges helyzetben szinkronmotoros hajtóberendezés révén egyenletes sebességgel vízbe merítünk. Eközben a vízfelület a szövet környezetében lesüllyed, meniszkuszt alkot, amely a minta süllyesztése közben eleinte növekszik, majd egy maximális értéknél, amikor a peremszög is maximális, végleges alakot vesz fel. Ekkor az elektromotort reverzáljuk, stopperórát indítunk meg és mérjük azt az időt, amely alatt a meniszkusz eltűnik, vagyis: a peremszög 90 fokra csökken. Ez az időköz a nedvesedőképességre jellemző mennyiség. Az ismert berendezéssel a meniszkusz eltűnését a meniszkusz transzparens ernyőre kivetített képének folyamatos megfigyelése útján állapítjuk meg. A találmány e berendezés olyan tökéletesített kivitelére vonatkozik, amelynek révén az sokkal kompendiózusabb, könnyebben kezelhető lesz és rövidebb idő alatt pontosabb mérést tesz lehetővé.