149961. lajstromszámú szabadalom • Támasztott fonásos (orsós) feszítési eljárás, feszített vasbeton szerkezetek készítésére

Megielent: 1963. március 33. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG •V ^Sf SZABADALM Nemzetközi osztály: E 04 c ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.961 SZÄM KA—762. ALAPSZÁM Magyar osztály: 37 b Támasztott fonásos (orsós) feszítési eljárás, feszíteti vasbeton szerkezetek készítésére Kalocsai István oki. építészmérnök, Nyíregyháza A bejelentés napja: 1958. június 7. A vasbeton építésben alkalmazott feszítési rendszereknek két fő irányzata ismeretes, úgymint előfeszítés és utófeszítés. Mindkét irányzatnak vannak előnyei és vannak hátrányai is. Az előfeszítés inkább üzemi, az utófeszítés inkább munkahelyi előregyártóénál használatos. Az előfeszítésnél főleg hosszirányú, az utófeszítésnél már harántirányú feszítési eljárásokkal is találkozunk. Az 1. ábra hosszirányú feszítési sémát, a 2. ábra harántirányú feszítési sémát ábrázol felülnézetben. A hosszirányú feszítésnél a huzalokban létrehozott együttes H huzalerő egyenlő az N feszítőerővel. Harántirányú feszítésnél a huzalokban keletkező H erő 20%-ára van csak szükség ahhoz, hogy a keresztirányú K erő egyensúlyt tartson N feszítőerővel. Gyakorlati tapasztalatok szerint a harántirányú utófeszítéshez kevesebb befektetés szükséges és ezért olcsóbb is, mint a nagyobb gépesítést igénylő hosszirányú feszítés. A harántirányú feszítés súlyos hátránya azonban, hogy síkbeli helyszükséglete igen nagy. Karcsú, vonalas kiterjedésű vasbeton szerkezetekben egyenlőre nem alkalmazható. A találmány a harántirányú feszítés síkbeliségét kívánja megszüntetni azáltal, hogy a harántirányú feszítési eljárást alkalmassá teszi vonalas kiterjedésű vasbeton szerkezetek, úgymint bordák, gerendák, oszlopok és ezen elemekből kialakított sík, vagy térbeli rácsos szerkezetek, rácsos lemezek gyártására. Célja még, hogy a harántirányú feszítés gazdaságosan legyen alkalmazható előfeszített vasbeton szerkezetek készítésénél is. A szakirodalomból ismeretes, hogy harántirányú feszítésnél a K keresztirányú erő az f huzalelmozdulás értékének köbével arányos. A 2. ábra szerint két 1 távolságú végpont között kifeszített két huzalban akkor jön létre az N feszítőerő egyensúlyozásához szükséges H huzalerő, ha a huzalokat f huzalelmozdulásra kényszerítjük. A találmány lényege, melyet a 3. ábra szemléltet felülnézetben, tulajdonképpen annak a lehetőségnek a felismerése, hogy a huzalok megnyúlása és ezzel összefüggő s

huzalfeszültség létrejön akkor is, ha a huzalok f összes elmozdulása f/h részelmozdulásokból tevődik össze l/m távolságokban működő c-Tn támaszerők hatására. A támaszerők nagysága, az utolsó működtetett támaszerőt kivéve, külön-külön mindig kisebb, mint a huzalok közepén f elmozdulást előidéző K keresztirányú erő értéke. A támaszerők egyenkénti abszolút értéke a támadási helyeken működő súrlódás nagyságát és a feszítés sorrendjet is jelképező c factor függvénye. A c factortól függően a huzalok mentén váltakozó huzalfeszültfüggően a huzalok mentém változó huzalfeszülta huzalerő, a halmozott f/n részelmozdulások értékének négyzetével, a támaszerő pedig köbével arányos. A 3. ábra azt a hatást kelti, mintha az 1 huzalok a 4 orsók köré lennének fonva. Valójában a huzalvégek 2 végorsóval vagy 3 huzalmegfogással rögzítettek és az orsók tartják szétfeszítve és kitámasztva a huzalokat. Ezért ezen feszítési eljárás „támasztott fonásos feszítésnek", vagy röviden „orsós feszítés"Hnek 'nevezhető. Az orsós feszítés manuális végrehajtását a 4., 5. és 6. ábrák szemléltetik felülnézetben és a 4. ábránál egy közbeiktatott metszetben. Űj orsó behelyezése az orsósorba az 5 kéziszerszám, kapa segítségével történik. Először a 4. ábrán látható módon a két huzal közé csúsztatott kapával függőleges síkú Mv forgató nyomatékot előidézve a huzalokat egymás felé kell terelni, ezáltal a huzalok a kapa feje előtt és után az 5. ábrának megfelelően keresztezni fogják egymást, ezután a szerszámot, vízszintes síkú forgatónyomatékot