149807. lajstromszámú szabadalom • Eljárás teherhordozó szerkezet kialakítására
2 149.807 mek beemelésének szükségessége is. Eszerint a főtartókat rövidebb darabokban a helyszínen betonozzuk és utófeszítéssel mindig hozzáfeszítjük a már megépült részhez. Hátránya, hogy a módszer megkívánja a beton gyors kötését, ezért bauxitcementet keli alkalmazni, ami gyengébb minőségű betont eredményez, továbbá hátránya, hogy az előregyártás teljesen hiányzik. Nem ad megoldást a nagyobb tartók elemekből való összeépítésére az az egyébként igen érdekes építési mód sem, amit az 1 031 336 számú német szabadalmi leírás ismertet és amely különösen T-tartókat úgy épít össze, hogy azokat csoportokban egymás mellé fektetve a folytatásukban levő másik 'csoport T-tartóival átmeneti szakaszt képez ki, amelyben mindkét csoport tartóinak túlnyúló gerincei egymás mellé kerülhetnek és ezen a szakaszon valamennyi tartógerincet keresztirányban összefeszíti. Ennek a módnak a ihátránya, hogy az összeépítés szakaszán — amely a leírás példáján éppen középső támasz fölé, tehát nagy igénybevétel helyére esik — a szerkezet a többi szakaszhoz képest lényegesen gyengébb, amit a tartócsoportok közötti üresen maradt közök betonnal való kitöltése nem tud kellően megerősíteni. Másik hátránya, hogy mivel az összeépítési szakasz aránylag rövid, az együttdolgozás elérésére igen nagy keresztirányú feszítés szükséges. Végül a találmány szerinti elemek beépítése csak állványzaton, vagy aránylag nagy teherbírású darukkal történhetik, a T-tartók csoportos elhelyezése miatt. Mindezekkel az építési módokkal szemben a jelen találmány célja olyan eljárásnak a kidolgozása, amely lehetővé teszi könnyű, könnyen mozgatható, kis darukkal is (beemelhető, pl. Hoyer-féle előrefeszített, telepített üzemben előregyártható elemekből, kisértékű keresztirányú feszítéssel, gyors és egyszerű helyszíni munkával az állványzatnélküli szabad szerelést. A találmány kihasználja a kisértékű keresztirányú utófeszítésnek a hosszirányúnál lényegesen kedvezőbb alkalmazási lehetőségét. Ha ugyanis a keresztirányú feszítéssel létesített betonfeszültség kisértékű, pl. 10—15 kg/cm2 , akkor a beton lassú alakváltozása kicsi, emellett az előregyártott elemek betonjának a zsugorodása legnagyobb részben már bekövetkezett, a feszítési veszteség tehát olyan kicsi, hogy kisebb szilárdságú csavarmenetes feszítőrudak is gazdaságosan alkalmazhatók annál is inkább, mert a keresztirányú feszítés általában egyenesvonalú. A találmány lényege teherhordó szerkezet (pl. vasbeton, feszítettbeton, kő, tégla, műanyag stb. szerkezet) kétirányban több elemből való összeállítására vonatkozó olyan eljárás, amellyel az elemeket egyik irányban folytonosan egymáshoz csatlakoztatva, de a szomszédos elemsorokhoz képest eltolt végződésekkel (kötésben) állítjuk össze, majd valamennyi elem együttdolgozását ! az ezt az irányt keresztező utófeszítéssel biztosítjuk. Ha a szerkezet anyaga vasbeton vagy feszítettbeton, akkor a találmány értelmében az eltolt végződéseknél a túlnyúló vasalású elemek között üres teret hagyunk, s ezt —'a túlnyúló vasbetéteket összehegesztve, vagy anélkül — betonozzuk. Ezzel elérjük azt, hogy a hosszirányú elemek vasbeton esetén azonos szelvényűek, feszítettbetonelemek esetén pedig a toldási helyek csak annyiban gyengébbek, amennyiben a vasbeton gyengébb, mint a feszítettbeton. A találmány értelmében célszerű az egy-, illetve kétirányban igénybevett szerkezet utófeszítésének irányául a terheletlen, illetve a kisebb mértékben igénybevett (tehát a főirányt keresztező) irányt választani és az elemek főiránnyal párhuzamos oldalfelületét nagyobbra kialakítani azok főirányban végződő felületénél. Az utófeszítés mértékét ugyanis úgy kell választani, hogy a szomszédos elemek közötti érintkező felületeken feszítés által létesített súrlódás az elemek által viselt főirányú igénybevételt az egyik elemről a másikra maradéktalanul átadja. Az utófeszítés tehát akkor gazdaságos, ha az elemek alakja hoszszúkás, vagyis az utófeszítéssel kapcsolt érintkező felületük lényegesen nagyobb, mint a főirányban végződő felületük. Az eljárás természetesen hosszirányú feszítéssel is kombinálható. A főirányra nem merőleges utófeszítés a szerkezetben nyírófeszültségeket is ébreszt, melyek a külső terhelésből származó nyírásokat kedvezően ellensúlyozhatják (pl. falaknál, héjaknál). A találmány szerinti eljárást felhasználhatjuk statikai szerkezetek, különösen hídszerkezetek szabadszerelésére is. A parton, vagy pilléren épített fogazott test fogai közé beemeljük az előregyártott elemeket, utófeszítéssel összefüggesztjük a fogakkal. Most a beemelt elemek képezik az áj fogazást, ezek közé új elemeket emelünk be, összefeszítjük az előbb beemeltekkel és így tovább. Ha a2i elemek túlnyúló vasalással készültek és közöttük üres teret hagytunk, a fenti módon öszszeszerelt szerkezet elegendő szilárdságú önsúlyának és az építési szerelési igénybevételeknek viselésére. A túlnyúló vasvégek összehegesztése, vagy egyéb toldása és a kihagyott terek bebetonozása révén folytonos gerendákat nyerünk, melyek a méretezés alapjául szolgáló főirányú igénybevétel viselésére önállóan is alkalmasak. Az elemek aránylag könnyűek, beemelésükhöz kisteljesítményű, autóra szerelt daru is elégséges. Az elvégzendő utófeszítés, esetleges hegesztés és helyszíni összebetonozás függő állványon egyszerűen végeshető. Az elemek előregyártásához alkalmazhatjuk a Hoyer-féle előrefeszítést, amivel a leggazdaságosabb feszítési eljárás és a telepített üzemi előregyártás előnyeit nagyobb műtárgyak esetén is jól kihasználhatjuk. A találmány szerinti eljárás gyakorlati megvalósítása során az elemek változatos keresztmetszetűek lehetnek. Hidaknál például igen előnyös az üreges szekrény-, vagy az I-keresztmetszet. A találmány szerinti eljárás előnyösen alkalmazható a hidak építésén kívül előregyártott elemekből összerakható köralaprajzú vízmedencék, víztornyok, silók, hűtőtornyok, egyéb tornyok, gyárkémények stb. építésénél is. Az előregyártott elemek ebben az esetben megfelelően íves kivitelben készülnek és az utófeszítést függőleges irányban végezzük.
