149475. lajstromszámú szabadalom • Áramköri elrendezés televíziós vevőkészülékek függőleges képfrekvenciájának automatikus szinkronizálására

Megjelent: 1962. június 15. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG •4jr -ÍJSZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.475. SZÁM 21. a1

. 35. OSZTÁLY — OI—44. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Áramköri elrendezés televíziós vevőkészülékek függőleges képfrekvenciájának automatikus szinkronizálására ORION Rádió és Villamossági Vállalat, Budapest Feltaláló: Sebők János tervezőmérnök, budapesti lakos A bejelentés napja: 1960. szeptember 17. Ismert tény, hogy televíziós közvetítéskor másodpercenként bizonyos meghatározott számú (25, illetve 30) kép kerül leadásra, sorokra bontva, egymást követő elérni képpontokként. A vevőkészülék ezekből a képpontokból ugyancsak soronként állítja össze a képet, amihez elengedhetetlen, hogy az egyes sorok kezdete, különösen pedig a kezdő sorok kezdő pontjai a legpontosabban essenek egybe a leadott kép megfelelő pontjaival. Ezt különböző szinkronizáló jelek irányítják az adó felől, mégpedig az ún. sorszinkron és képszinkron (vízszintes és függőleges szinkron) jelek, oly módon, hogy a vevőkészülékben e szinkronizáló jelek segítségével áll be pontos értékre a soreltérítés, ill. képváltás (az ún. vízszintes és függőleges eltérítés) oszcillátorának frekvenciája. Hogy ez a szinkronizálás létrejöhessen, szükséges, hogy e két oszcillátor alapfrekvenciája legalább közel azonos legyen az adó szinkron jeleinek frekvenciájával. (Ha nem jön létre a szinkronizmus, akkor a vevőn a kép fut, vagy akár teljesen felismerhetetlenné zavarodik össze.) Ezért e két oszcillátorfrekvenciának könynyen beállíthatónak kell lennie. A beállítás rendszerint egy-egy kívülről kezelhető forgatógombos (kerekes) potenciométerrel történik. Ma azonban mind fokozottabban jelentkezik egy oly irányú igény, hogy a vevőkészülékeken minél kevesebb kezelőszerv legyen, a minél könnyebb kezelhetőség érdekében. Ez viszont a különböző automatikák messzemenő alkalmazását teszi szükségessé. Ilyen elsősorban a függőleges eltérítés automatikus szinkronizálása. A függőleges eltérítés frekvenciájának szinkronizálásához csak közvetlen szinkronizálást lehet használni, a sorugrásos rendszerhez szükséges pontos indítás miatt. A közvetlen szinkronizálás azonban, sajátosságánál fogva, csak akkor működik, ha a szinkronizálandó frekvencia nem nagyobb, mint a szinkronjel frekvenciája. Minthogy ez a feltétel nem biztosítható az oszcillátor természetes instabilitása következtében, így egyszerű automatika nem is valósítható meg. Ezért egy észlelő és szabályozó rendszerre van szükség, ami észleli a szinkronizálandó frekvencia esetleges megnövekedését és a növekedésnek megfelelő helyes hibafeszültséggel visszakényszeríti a szinkronizálandó frekvenciát arra az értékre, amelyen már létre bír jönni a közvetlen szinkronizálás. A jelenleg használatos kapcsolások ezt a feladatot eléggé bonyolult módon, egy vagy több elektroncsővel, diódával és jónéhány egyéb villamos alkatrésszel oldják meg, ahogyan az például az 1. ábrán látható. Ez a kapcsolási elrendezés az —1— csatlakozóponton a határolócsőhöz: csatlakozik, a —2— csatlakozóponton kapja a függőleges szinkronjelet, a —3— csatlakozóponton a függőleges eltérítés végfokozatához és az anódfeszültségre csatlakozik. A szabályozó hibafeszültséget, amely a szükségesnél nagyobb szinkronizálandó frekvenciát a megfelelő értékre szorítja le, a —4— trióda állítja elő, amelynek rácsára az —5— kondenzátoron keresztül a már előzőleg integrált és határolt negatív képszinkron-impulzust vezetjük, míg anódjára a —6—• kondenzátoron keresztül a képvégfokozat képkezdetre visszatérítő pozitív impulzusát adjuk. Szinkronizált állapotban e két impulzus fedi egymást. E két jel a —4— cső katódján, illetőleg a —7— ellenálláson és —8—• kondenzátoron, azaz, a —9— ponton egy szabá- * iyozó feszültséget eredményez, amelynek nagy-