149332. lajstromszámú szabadalom • Preciziós légszigetelésű forgókondenzátor
149.332 3 — ezenkívül nagyabb köbtartalmait — a szükségesnek kétszeresét — jeleníti az lösszes evvel járó veszteséginövékedéssél, ezenkívül a forgórész- és állórészkötegek távolságának megfelelően a kötegeket összekapcsoló tengelyrész mérete Ss növeikszik — induktivitása nő — enniek mertékét pedig az állórészek közötfá kapacitás befolyásolja, amely a kezdőikapacitás egy részét képezi. Nyilvánvalóan kis áramút és kis saját limdulkltávitás esetén nagy a kezdőkapaaitás és megfordítva. Az eddigi megoldások közötíti legmegfelelőbb kiviteli forma a 6. ábra szerinti. Ennél a típusnál megvastagított f orgórésztengelybez a két Végén és közepén nagyfelületű körtáresa csatlakozik fémesen. A fcörtárcsák mérete akkora, vagy nagyobb, minit egy forgárész-ilemez, eninélfogíva a vele csatlakoztatott tengelyhez kiis induktivitás« és ellenállású érintkezési lehetőséget nyújt. A szerzett előny biztosítására a körtárcsákkal órinttkeztetett érintkező lemezek is több érintkezési pontot szolgáltatnak, így a forgó mariadékparaméterei valóban jelentősen csökkenthetők. Kezdőkapacitáis tekintetében már egészen más a helyzet. A nagyméretű tárcsák az állórészhez képest nagymórtéklbeh. megnövelik a kezidőkapaeitáslt, ezenlkívül a középső tárcsa helyzete megköveteli az állórészek két kötegre bontását, mely a forgórész tengelyének ezzel együtt pedig az áramutaknak a megnövelését jelenti, ezenkívül a megvastagított forgórész tengely, mely ugyancsak növeli a kezdőkapacitást, közvetve a térfogatot is növeli. A forgárésztengely méretnövelésével az állórészen nagyobb kivágást kell biztosítani, mely a véglkapacitást csökkenti. A végkapaaitás változatlanul csak úgy biztosítható tehát, ha a lemezek számát — vagy az álló és forgórész lemezeinek felületét — ennek megfelelően növeljük. Hasonló 'térfogatnövekedést jelent az állórészek két kötegre bontása is, és mint említettük, ez a veszteségek szempontjából is kerülendő. Ezeket a tényeket figyelembevéve és helyesem értékelve meghatározhatók mindazok a követelmények, melyek egy nagyfrekvenciás forgóikondenzátor veszteségeinek csökkentése érdekében támaszthatók, összeegyeztetve azokkal a -szempontokkal, melyek a használhatóság szempontjából fontosaik. Ezek tehát a következők: 1. Az álló rész lemezei egymással és az állórész kivezetésével minél nagyobb felüléten kis átmeneti ellenállással és induktivitással csatlakozzanak. ' 2. Az állóirész kiivezétése nagyfelületű, rövid legyen. 3. A forgórész és állórész áraniellátása lehetőleg egyenletes legyen, vagyis minden lemez számára azonosan induktivitás- és ellenálilásszegéiny áramút legyen biztosítva. 4. A forgórész kivezetése az állórészhez hasonlóan nagyfelületű, induktivitás és eülenállásszegény legyen minél kisebb átmeneti ellenállással az érintkezési pontokon. 5. A kondenzátor köbtartalmát célszerű addig a határig csökkenteni, ameddig az előírt hőkoeíficiens realizálásához szükséges légrés azt megengedi. Ezt a határt elsősorban a fenti követelmény szabja meg és akár a maradékparaméterek csökkentése, akár más elektromos hatás biztosítása lehetőleg ne a köbtartalom rovására történjen. 6. A felépítés hőkompenzálásra alkalmas legyen. 7. A mairadékparaiméterék csökkentése miatt alkalmazott szerkezeti elérnék ne okozzanak káros kezdőkapacitást, vagy ne csökkentsék az egyébként biztosítható végkapaciMs nagyságát, illetve, 8. az induktivitás, veszteségi ellenállás stlb. csökkentésére irányuló törekvés miiatit ne csökkenjen a használhatóság jelentősen. 9. Az álló és forgórész kivezetésein betáplált áram rövid áramiutait járjon be és kis területet fogjon közre, ezáltal a saját induktivitás kis értéken tartható. 10. A nem kívánatos, járulékos induktivitás és ellenállás összetevőik külső hatásokra zavaró mértékben, vagy önkényesen lehetőleg ne változzanak. (Korrózió stlb.) 11. A szigetelőkémit alkalmazott anyag nagyfrekvenciás szempontból miinél kisebb veszteségű legyen. Találmányunknál a- fenti szempontokat figyelembe vettük, és (biztosítjuk a fenti követelmények mindegyikének az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben technológiaiilag is kedvező módon való kielégítését. Megoldásunk olyan, hogy a forgórész áraim-hozzáivezetéséül forgórészlemezként legalább egy, a forgó tengelyén rögzített, a f origórészlemezzel fémesen érintkező és vele együttforgó tárcsa szolgál, amelynek a peremén tetszés szerinti számú érintkezőt képezhetünk ki. Tehát a forgóórészlemezekkel együttmozgó tárcsa érintkezői igen jó érintkezőit képezhetünk ki. Tehát a foirgóirószle— minden foirgórészlemeZhez külön-külön hozzárendelt áramhozzávezetővel. A 7. és 11. ábrákon látható, hogy egy-egy árambevezető lemez két-két foirigórészlemez között fekszik és meglehetősen nagy felületű. A példiaképpeni kivitelnél a forgórész-lemezhez n -f- 1 árambevezető tartozik. Minden árambevezető célszerűen a nagyfelületű fojrgákondenzátorházhoz van fémesen kapcsolva — például forrasztással — az árambevezetők végein. Kis elhanyagolással — azt feltételezve, Ihogy a ház, nagy felületénél iés kis veszteségi ellenállásainál fogva ideális vezetőnek vehető — az árambevezető lemezeket mint párhuzamosított vezetőket tekinthetjük. Ez n forgórész-lemez esetén tehát a fentiek értelmiében 1 -edrészre csökkent induktivitású és n~+T ellenállású árarnbevezetést jelent. Amint az alábbi meggondolásból kiiderül, a veszteségek csökkentéséhek módja sokkal inkább a megfelelő áiramelosztás, mint a kedvező geometriai alakzat megválasztása. Példaképpen nézzük a 2. ábra szerinti elrendezést. Tételezzük fel, hogy a forgókondenzátoir összes veszteségét a forgárésztengely ellenállása, illetőleg önindukciója okozza. Álljon a forgórész két azonos ellenállású, illetőleg önindukcióiú R, L,, illetőleg R2 Li'-vei jelölt tengelyrészből.
