149208. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bauxitok minőségének megjavítására a Bayer-eljárással történő kezelés során

2 149.208 cinált alumíniumoxiddá alakítja át, amelyet a Ba­yer-ciklus folyamán sokkal nehezebb feloldani. A második folyamat megvalósításához a vas­oxid rentábilis felhasználási módjára van szük­ség, a vörösiszaptól, vagy pedig közvetlenül a bauxittól 'történő elkülönítése után. A kohászati ipar nagymennyiségű olyan vasoxidot tudna fel­használni, amely a vörösiszapban van jelen; a vö­rösiszapnak nagykohóban történő közvetlen fel­használása azonban rendkívül költséges előzetes szárítást, továbbá ritkán kedvező földrajzi felté­telek meglétét tenné szükségessé. Túlságosan nagy mennyiségeket kellene itt .megmozgatni, és ezért kisebb mennyiségeket igénylő felhasználási terü­letek nem jöhetnek számításiba. A vas-sók alak­jában történő felhasználás hasonló akadályba üt­közik. A találmány tárgya elsősorban eljárás bauxitok kezelésére a Bayer-ciklusba történő bevezetésük előtt, és abban áll, hogy a bauxit bizonyos kom­ponenseit különleges módon ismert reakcióknak vetjük alá, aminek következtében jelentősen meg­javítjuk az alumíniumoxid-előállítás feltételeit. A találmány szerinti eljárás abban áll, hogy a bauxitot 500 és 650 C° közötti, előnyösen 525 és 580 C° közötti hőmérsékleten hevítjük; ezt a he­vítést akár semleges vagy oxidáló atmoszférában végezhetjük, akár olyan módon, hogy kezdetben semleges vagy oxidáló atmoszférában, később re­dukáló atmoszférában dolgozunk, akár pedig úgy, hogy végig redukáló atmoszférában dolgozunk. A redukáló atmoszférát előnyösen hidrogénben dús gázzal alakítjuk ki. Legelőnyösebbnek az 550 C° hőmérsékletet találtuk. A találmány szerinti eljárást foganatosíthatjuk olyan módon is, hogy a hevítés után a bauxitból a sziliciumdioxidot atmoszférikus vagy ehhez kö­zelálló nyomáson és 100 C° körüli hőmérsékleten lúgoldattal, előnyösen szódaoldaittal vonjuk ki. A bauxit vasoxid-tartalmát hevítés, redukálás és szénmonoxiddal való kezelés után vaspentakarbo­nil alakjában is eltávolíthatjuk. A találmány szerint eljárhatunk úgy is, hogy a hevítés után a bauxitból a sziliciumdioxidot at­moszférikus vagy ahhoz közelálló nyomáson és 100 C° körüli hőmérsékleten lúgoldattal, előnyö­sen szódaoldattal, a vasoxidot pedig a redukálás és a szénmoinoxiddal való kezelés után vaspenta­karbonil alakjában távolítjuk el. A hevítési hőmérsékletnek és az atmoszférikus feltételek egyikének vagy (másikának a fentebb jelzett módon történő megválasztását az alábbiak alapján világítjuk meg: A találmány szerinti hőkezelés elsősorban a bo­ehmit meghatározott dehidratálódását eredménye­zi, ami nemcsak a Bayer-ciklusba bevitt víz rneny­nyiségét csökkenti kismértékben, hanem a boeh­mit rácsának elbomlását is előidézi, rosszul kris­tályosodott alumíniumoxid képződésével együtt, amelyet a röntgensugár-eltérítési diagramok alap­ján gamma-alumíniumoxidként, lehet azonosítani; egyúttal jelentősen .megnövekszik a termék fajla­gos felülete is, amely egy adott bauxit esetében körülbelül 10—60 m2 /g. Ennek alapján jelentősen megnő a Bayer-ciklusba ikerülő •termék vegyi re­akcióképessége, ami a ciklus folyamán az alumí­niumoxid oldódási sebességének megnövekedését eredményezi. A vegyi reakcióképesség megnöve­kedése, amely 100 C°-nál alacsonyabb autoklávo­zási hőmérsékleteken alig észrevehető, 150 C° fö­lötti hőmérsékleten jelentőssé válik; így 200 C°-on az autofclávozás időtartamát megközelítőleg 50%­kal lehet csökkenteni. Megállapítottuk, hogy az 500 és 600 C° közötti kalcinálási hőmérsékletek lehetővé teszik a bauxit­ban a maximális gamma- alumíniumoxid koncent­ráció, maximális fajlagos felület és maximális ol­dódási sebesség egyidejű elérését. Még magasabb (pl. 700 vagy 900 C°-os) kalcinálási hőmérsékletek az alumíniumoxidnak, egyre inkább téta-alumíni­umoxiddá történő átalakulását idézik elő, amely már sokkal kevésbé rendezett szerkezetű, kisebb felületű és nehezebben oldható. A boehmitnek en­nél az átalakulásnál a környező atmoszféra ter­mészete nem játszik szerepet, és a levegőben vagy a redukáló atmoszférában végzett hevítés azonos eredményeket szolgáltat. Az I. táblázat egy bauxit fajlagos felületének növekedését a hevítési hőmérséklet függvényében mutatja be. A kísérleteket olyan módon hajtottuk végre, hogy meleg levegőt cirkuláltattunk 150 P átlagos szemnagyságig megőrölt bauxitmasszán át, és két óra eltelte után mintákat vettünk a .meg­adott különböző hőmérsékleteken. A fajlagos fe­lületeket a nitrogén adszorpciós izotermájából ve­zettük le a folyékony nitrogén hőmérsékletén, Brunauer, Emmet és Teller módszerével (B. E. T. módszer). I. táblázat Hevítési Fajlagos felület hőmérséklet m2 /g Kezdeti bauxit 9,5 400 C° 11 500 C° 54 550 C° 60 600 C° 52 700 C° 39 Ezek az eredményeik félreérthetetlenül bizonyít­ják, hogy a fajlagos felület maximuma 550 C° kö­rül jelentkezik. Ez a felület-érték egyrészt olyan pórusok je­lenlétének felel meg, amelyek a bauxitszemcsék belsejét hozzáférhetővé teszik különböző reagen­sek számára és megkönnyítik az utóbbiak diffú­zióját. Másrészt a rosszul kristályosodó boehmit­ből képződött alumíniumoxid reakciójának sebes­sége nagyobb, mint egyéb kristálytani változataié. Ez a két jelenség okozza a szódás extrakció se­bessége terén megfigyelt maximumot. A bauxitban jelenlevő kaolinit szintén dehidra­tálódást szenved, és metakaolinittá alakul át. A boehmit deihidraitálódása gyors folyamat; ezzel szemben a kaolinit dehidratálódása olyan jelen­ség, .amslyinjeiki időtiaintaima a bauxit minőségétől függ. Gyakorlatilag ez az utóbbi dehidratálódási időtartam szabja meg a találmány szerinti kezelés időtartaimat, különösen az első fázisban. Általá­ban ahhoz, hogy néhány százalék víztartalmat kapjunk, fél óra nagyságrendű időtartamú hevítés elegendő. Ellentétben a boehmit esetében megfi­gyelt deihidra'táládással, a kaolinit dehidiratálódáisa nem jár a szilárd fázis kristályszerkezetének olyan

Next

/
Thumbnails
Contents