149189. lajstromszámú szabadalom • Eljárás aminoklórtriazinszármazékok előállítására
Megjelent: 1962. március 31. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.189. SZÁM 45. 1. OSZTÁLY — NE—273. ALAPSZÁM SZOLGALATI TALÁLMÁNY Eljárás aminoklórtriazin-származékok előállítására Nehézvegyipari Kutató Intézet, Veszprém Feltalálók: Andriska Viktor vegyészmérnök (30%), dr. Görög Lászlóné vegyész (30%), Matolcsy György vegyész (30%) és Ráskai Béla vegyészmérnök (10%) A bejelentés napja: 1960. szeptember 21. Ismeretes, hogy kukorica-, szőlő- és gyümölcsültetvények szelektív és utak és pályatestek teljes gyomtalanítására sikerrel alkalmazhatók a cianurklorid alkilamino-származékai. A cianurklorid (2,4,6-triklór-l,3,5-triaz,in) két szimmetrikus klóratomja nagyon reakcióképes, és könnyen kicserélhető szerv.es nukleofil csoportokkal. A származékokat, pl. alkilamino-, alkoxiamino-, alkilmerkaptoklórtiazmokat eddig vízmentes szervas, oldószeres — pl. acetonos, alkoholos, benzines — vagy oldószer-víz-elegyes — pl. acetonos-vizes, benzolos-vizes, klórbenzol os-vizes — közegben állították elő. Az első esetben vízmentes acetont, étert, benzolt stb. használnak a cianurklorid oldására, és vizes hígítás nélkül reagáltatják az oldott cianurkloridot a megfelelő aminokkal vagy más, nukleofil csoportokat tartalmazó vegyületekkel. Ez esetben a reakció befejeztével az oldat vízzel való hígításával vagy az, oldószer .elpárologtatásával kapják meg szilárd alakban a terméket. A másik esetben, például a 329 277 sz. svájci szabadalom szerint, a cianurkloridot 2V2—3-szoros mennyiségű acetonban oldják, majd az oldatot jeges vízzel addig hígítják, míg a cianurklorid ki nem csapódik. Az így nyert acetonos vizes cianurklorid-szuszpenziót ezután savat lekötő vegyületek jelenlétében reagáltatják pl. alkiiamin okkal, és így alkilaminotriazinokat állítanak elő. Ez esetben tehát a cianurklorid oldásának csak szuiszpendálás a célja, a cianurklorid már a reakció megindulása előtt kiválik, és szuszpenzióként van a szerves oldószeres-vizes elegyben elosztva. A reakció tehát heterogén fázisban megy végbe. Ezt az eljárást alkalmazzák általában az aminoklórtiazin-típusú gyomirtószerek előállítására. Mindkét fent vázolt eljárás megegyezik abban, hogy drága és tűzveszélyes oldószerek alkalmazásával jár, és az oldószereik visszanyerésére bonyolult berendezésre van szükség. A végtermék további felhasználása, elsősorban ' gyomirtószerként való alkalmazása szempontjából döntő hátrány azonban az, hogy az mindkét esetben viszonylag durva kristályos alakban válik ki. Méréseink szerint pl. a tiszta acetonos közegben előállított, utólag vízzel, kicsapott biszetilamino-szim.-klórtriazin szemcsemérete 30'—50X8—10 mikron, az acetonos közegből vízzel kicsapott és így reagáltatott cianuíkloridból előállított azonos vegyületé pedig átlagban 30X8 mikron. A termék különben is csekély oldhatóságához (20°-on 1 liter vízben 5 mg) még az is hozzájárul, hogy rendkívül hidrofób, és ezért — és viszonylag kis fajlagos felülete miatt is — a vízben való oldódása lassú és bizonytalan. Használatra alkalmas gyomirtószer előállítására ezért a terméket fel kell aprítani legfeljebb 5 mikron méretűre, ez. pedig csak kolloidmalomban 50—100 óráig tartó nedves őrléssel érhető el. Kísérleteink során megállapítottuk, hogy a cianurklorid klóratomjainak az említett nukleofilüsoportO'kkal, való helyettesítése akkor is végrehajtható, ha a szerves oldószerben való oldás elhagyásával a cianurkloridot alkalmas emulgátort vagy savtűrő vécőkolloidot tartalmazó vízben szusxpendáljuk, és így reagáltatjuk. Meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy ilyen emulgátoros-vizes
