149149. lajstromszámú szabadalom • Eljárás textil-alapanyagoknak szálas állapotban történő kimosható jelölésére

Megjelent: 1962. március 31. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS OKSZAGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.149 SZÁM 8. f. OSZTÁLY — MI—267. ALAPSZÁM Eljárás textil-alapanyagoknak szálas állapotban történő kimosható jelölésére Feltalálók: Mihalik Béla oki. vegyészmérnök, laborvezető (65%), és Dobos Dezső oki. vegyészmérnök, gyárrészlegvezető (35%), mindketten Budapest A bejelentés napja: 1960. május 12. A textilipar régi törekvése, hogy az általában nyers-fehér, gyakran különböző komponensek keverékéből fonalakat tartalmazó csévéket, feldolgozás közben, egymástól megkülönböztesse. Ez azért fontos, mert a keverékek — függetlenül összetételüktől, illetve a bennük foglalt, különböző eredetű nyersanyagoktól — közel egyszínűek. Ez okból gyakran előfordul, hogy az egyes csévéket fonás, felvetés, cérnázás vagy szövés alkalmával összekeverik. A lánc vagy vetülék alakjában a szövetbe került ún. „idegen" fonalak a szövésnél gyakran észre sem vehetők, de színezésnél komoly hátrányt jelentenek, mert színezés után az idegen fonalak színe elüt a többi fonal színétől, ami szükségessé teszi gyakran, hogy ezeket az idegen fonalakat 1O00 m számra kell a szövetből kifejteni és saját fonallal pótolni. Ezért elengedhetetlen a különböző összetételű, de azonos nyersszínű fonótételek jelölése. Régebben az egyes fonalhalmazokba különféle színű cédulákat raktak be. Ezek azonban nem akadályozták meg tökéletesen a keveredést, mert vagy elfelejtették a cédulákat berakni, vagy pedig a cédulák kihullottak. Más eljárásnál színes krétákkal jelölték meg az egyes tételeket. E megoldás hátránya, hogy a fonalakat rongálja. A tételek jelölésével szemben támasztott egyik főkövetelmény, hogy azok egymástól minél jobban eltérjenek, de bármilyen jelölést is alkalmaznak, az kell, hogy a kikészítői mosás folyamán tökéletesen eltávolítható legyen, hogy az árut a későbbi színezésnél tetszés szerinti pasztellszínre lehessen színezni. A gyapjúiparban jelzőszínezésre korábban használt, víziben nem oldható pigmentfestékek, pl. az ultramarin, egyes esetekben a gőzölés alkalmával eltűnt, máskor viszont kimoshatatlan volt. Ezeknek a bizonytalanságoknak következtében a gyapjúipar lassanként teljesen a vízben oldható textil-színezésekkel történő jelzőszínezésre tért át. Erre a célra általában a nagyon gyenge nedves színtartósságú színezéseket használták, melyeknek zöme mosással könnyen volt eltávolítható. Ha ez nem sikerült, akkor a gőzölés alkalmával különösen a gyapjún rögzítődött jelölőszínezéket a' színező üzemben, színezés előtti lehúzással igyekeztek eltávolítani. A vegyszeres (hidroszul fitos) lehúzás természetesen amellett, hogy a festődében kapacitáskiesést és költségtöbbletet jelent, különösen a későbbi színezéssel szemben rejt magában sok veszélyt, mert egyenlőtlen, nyugtalan, foltos színeződést eredményez, ha a lehúzószert nem távolítják el tökéletesen az anyagból. A lehúzás művelete egyébként többékevésbé magát az anyagot is károsítja. Néha csak hidrogénperoxiddal sikerült a jelzőfesték maradékot elroncsolni, de gyakran ez sem járt sikerrel. A megfestett árun visszamaradt jelzőfesték a kész áru alapszínét torzította. Ez a jelenség gyakran lánccsíkosságnak, nyugtalan, egyenlőtlen áruképnek lett okozója. Egyes gyárak jelzőfesték néven (Signierfarbstoffe) oly színezékeket hoznak forgalomba, melyek vízben oldhatók, viszkóz- és egyéb növényi eredetű szálakon nem kötődnek és aránylag könnyen kimoshatok. E forgalomban levő jelzőfestékek tulajdonképpen vízben oldható, gyenge színtartósságú textilszínezékek, melyek azonban gyapjú és számos szintetikus szálasanyagon —«--a fonalaknak a feldolgozás közben szükséges gőzölés hatására — kisebb-nagyobb mértékben kötődnek úgy, hogy a fonalakról a szokványos kikészítői mosással nem távolíthatók el teljesen. Ennek oka az, hogy a különféle oldható és oldhatatlan színezékek más-más alapanyagokon, tehát a különböző komponenseken egymástól eltérő módon kötődnek.