149051. lajstromszámú szabadalom • Eljárás előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejének meghatározására
Megjelent: 1962. február 28. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.051. SZÁM 37. b. OSZTÁLY — El—112. ALAPSZÁM Eljárás előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejének meghatározására Építéstudományi Intézet, Budapest Feltaláló: Szúk Géza, Budapest A bejelentés napja: 1960. április 14. Hőkezeléssel, pl. gőzöléssel előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejét, vagyis azt az időt, ami olyan elemek előállításához szükséges, amelyek 28 nap alatt maximális szilárdságot érnek el, eddig bizonytalan gyakorlati képlettel, vagy tapasztalati úton állapították meg, úgy, hogy különböző ideig hőkezelt elemek törőszilárdságát vizsgálták és a megfelelőnek bizonyult szilárdság alapján empirikusan jelölték meg az optimálisnak vélt időt. A hőkezelés ideje természetszerűen változik az alkalmazott hőmérséklettel és ezért ugyanaz* a szilárdság nagyobb hőfokon rövidebb ideig tartó kezeléssel, vagy kisebb hőfokon hosszabb ideig tartó kezeléssel is elérhető. Az órafokszám azonban, amin a hőkezelési időnek és á hőfoknak szorzatát értjük, bizonyos korlátok között — nem szélsőséges esetekben — adott összetételű betonnál állandó értéket jelent. Ugyancsak változik a hőkezelés ideje a beton-adagok eltérő összetétele szerint is. A gyakorlatban mindezeket a körülményeket többnyire nem veszik figyelembe. Az elemeket tapasztalatilag megállapított ideig hőkezelik, tekintet nélkül arra, hogy ez az idő valóban a maximális szilárdsággal járó optimális időnek felel-e meg. Azt találtuk, hogy ha betonelem elektromos ellenállását a hőkezelési idő függvényeként mérjük, a felvett diagramban maximum mutatkozik. Amint kísérletekkel megállapítottuk, ez a maximum a betonban végbemenő fázisváltozások következményeként egybeesik azzal az optimális hőkezelési idővel, ami a betonelem 28 napos maximális szilárdságának eléréséhez szükséges. Ez az idő — mint említettük — változik a kezelés hőfokával is, azonban ha az órafokszámot, vagyis a hőkezelési időnek és hőfoknak szorzatát számítjuk,, azonos összetételű betonok esetében az ellenállásmaximum mindig azonos órafokszámnál mutatkozik. Ezen a ponton túl az ellenállás értéke vagy esik, vagy állandó marad. A tovább folytatott hőkezelés már felesleges, sőt káros, mert mint azt több szerző kimutatta, a szilárdságot csökkentő hatással jár. A találmány ezt a felismert és kísérletekkel igazolt összefüggést alkalmazza a maximális szilárdságú, előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejének meghatározására. Lényege abban van, hogy a hőkezelő kamrában elhelyezett, azonos összetételű betonból készült elemek egyikének ellenállását — a hőkezelés ideje alatt — két elektród között, célszerűen konduktométeresen, szakaszosan, vagy folyamatosan mérjük és a legnagyobb ellenállás-érték időpontjában, helyesebben órafokszámának megfelelő ponton, a hőkezelést abbahagyjuk. Találmányunkat részletesen a következő példa szemlélteti: Sablonban levő, feszített vasbetonalj próbatestek egyikében, függőlegesen IOX'50 mm2 felületű, 1 mm vastag vörösrézlemez elektród-párt helyeztük el. Az elektródok távolsága egymástól kb. 60 mm volt. A próbatesteket gőzkamrába helyeztük, miután az elektródokat gumikábellel elektronikus ellenállásmérő hídhoz kapcsoltuk. A gőzkamra felfűtési ideje V2—1 óra volt, hőmérséklete 50—85 C° között ingadozott. Felvettük a hőkezelés diagramját, vagyis a kamra hőfokának változását az időben és a próbatest ellenállás diagramját. Az ellenállás abszolút értékének meghatározása nem szükséges. A műszer leolvasása 15 percenként történt. A gőzölési időt összehasonlítás céljából órafokszámban számítottuk. Az optimális gőzölési időnek
