148973. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szer vadkár elleni védekezésre
Megjelent: 1962. február 28. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 148.973. SZÁM 45. 1. OSZTÁLY - KE-642. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÄLMÄNY Eljárás és szer vadkár elleni védekezésre Kertészeti Kutató Intézet, Budapest Feltaláló: Koch Lehel oki. vegyész, Budapest A bejelentés napja: 1960. május 11. Ismeretes, hogy vadkár, mint nyúl, őz, szarvas, mezei rágcsálók elleni védekezés céljából a fák törzsére riasztóhatású anyagokat visznek fel, így azokat ecsetelés vagy permetezés útján ilyen anyagokkal bevonják. Riasztóanyagokként alkalmaztak kátrányolaj vagy kátránytermékeket, ezek azonban a kezelt fákat rendszerint károsítják, miért is a riasztó hatás mellett figyelemmel kell lenni arra, hogy a védőszer a fákra káros hatást ne. fejtsen ki. A trinitrobenzol-o-anizidin és trinitrobenzol-ainilin komplex rágcsálók ellen jó riasztóhatású szerek, azonban ezek az anyagok csak göngyöleg impregnálására használhatók, mert a növényre közvetlenül felvive azt károsítják. Nem káros hatású riasztószerként ismeretes a cink-dimetil-ditiokarbamát-ciklohexilamin komplex. Ennek az anyaginak az előállítása azonban körülményes és drága. A fent említett anyagokat latex-szél vagy filmképző műanyagokkal rögzítik a fák felületén. Ügy találtuk, hogy vadkár elleni védekezésre igen alkalmas a benzil-tiokarbamid tartalmú anyag. Ezt az anyagot ragasztóadalékikal a fákra felvive igen htásos és megfelelően hosszantartó riasztó hatást érhetünk el. A szóbanlevő vegyület előállítása és a védőszer készítése viszonylag egyszerű és gazdaságos. A találmány értelmében tehát a vadkár elleni védekezés céljából benzil-tiokarbamid tartalmú anyagot viszünk fel növények felületére, különösen fák törzsére. A benzil-tiokarbamidnak célszerűen sósavas sóját alkalmazzuk, vagy dimetilditiokarbaminsavval képezett komplexét. Ragasztószerként előnyösen kocsonyaenyvet használunk, melyet használatkor vízzel hígítunk. Az enyv a felvitel után megszárad, eléggé oldhatatlan állapotba jut, úgyhogy hónapokig képes a fák törzsén a hatóanyagot rögzíteni, azonkívül a ibenzíltiokarbamid hatását nem csökkenti, sőt magának is van bizonyos riasztó hatása. A ragasztóanyagon kívül még töltőanyagokat is alkalmazhatunk. Igen célszerűnek bizonyult, ha az alkalmazott ragasztóanyag mellett lúgos vegyületekkel hidrolizált keményítőt használunk. A kismértékben lúgos keményítő hidrolizátum a benziltiokarbamidot lassan bontja, amikor is benzilmerkaptán keletkezik,, mely az anyag riasztó hatását még fokozza. Az enyvvel mint ragasztóanyaggal készített vizes riasztószer, ha a fán megszáradt, nem könnyen oldódik le, úgyhogy a légköri behatások ellenére hatását megfelelően hosszú ideig kifejti. A találmány szerinti riasztószer egyéb riasztóanyagokkal együtt is használható. Úgy találtuk, hogy a találmány szerinti riasztószer, különösen ha ragasztóanyagként enyvet használunk, a fa törzsére 0,05—0,3 mm vastag rétegben felvive, 'a fára káros hatást nem fejt ki. Zöld növényeknél történő alkalmazáskor viszonylag kisebb mennyiségű ragasztóanyagot alkalmazunk, hogy a felvitt réteg vastagsága ne haladja meg a 0,005 millimétert, mert ilyen rétegvastagság mellett a zöld növény légzését nem gátolja káros mértékben. 1. példa: 40 kg kocsonyaenyvet 100 liter vízben melegítés mellett oldunk és abban 3 kg benzil-tiokarbamid-hidrokloridot melegen feloldunk. Az anyagot azután lehűtjük és 10—20 C°-on permetezzük vagy ecseteléssel visszük fel a védeni kívánt fatörzsre. 2. példa: 20 kg kocsonyaenyvet lúggal hidrolizált 40 kg terciakeményítőt (szárazanyagtartalma 50%) 80 kg vízzel melegen jól összekeverünk. E keverékben 4 kg benzil-tiokarbamid-hidrokloridot oldunk. Lehűlés után használatra kész riasztószert kapunk. 3. példa: 2 kg kocsonyaenyvet, 1 kg hidrolizált keményítőt,
