148679. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szárított táptalajok készítésére
Megjelent: 1961. december 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 148.679. SZÁM 30. h. 14. OSZTÁLY — TI - 96. ALAPSZÁM Eljárás szárított táptalajok készítésére Feltaláló: dr. Thiry Lajos, orvos-alezredes, Budapest A bejelentés napja: 1960. március 5. A járványok elleni polgári és katonai védelem céljaira és több más célra is a kórokozó baktériumok laboratóriumi vizsgálata szükséges, amihez a baktériumokat táptalajon keil tenyészteni. Mivel azonban háborús körülményeik, elérni csapások, vagy más rendkívüli események sok esetben lehetetlenné teszik a szükséges nagymennyiségű friss táptalaj beszerzését ill. 'előállítását, szárított (más néven porított) táptalajokat kell készíteni és készletben tartani. Ezek a szárított táptalajok egyöntetű minőségűek, állandóak, könnyen tartalékolhatok és felhasználásuk könnyű, mert egy kevés víz hozzáadásával használatra kész táptalajokká alakíthatók. Egyes esetekben táptalajalapanyagokat is forgalomba hoznak poralakban, de ezek az anyagok nem tartoznak a szárított vagy porított táptalaj fogalma alá. Az alapanyagok külön-külön való előállításával Kuczinszlky, Ferner, valamint hazánkban Bagdi és Dinka kísérleteztek. Ez az eljárás azonban nehézkes volta, továbbá az anyagok nem állandó (inkonstans) volta miatt nem megfelelő és így ezt az eljárást nem valósították meg. A szárított táptalajoknak a gyakorlatban igen nagy fontossága van, mégis a rájuk vonatkozó szakirodalom asak kevés adatot tartalmaz. Az eddik ismeretessé vált készítési eljárások a mégis meglevő szakirodalom és egyéb adatok alapján két csoportra oszthatók: 1. A Doerr és Frost által javasolt „en masse" szárítást, amelynél a táptalajt frissen a szokásos eljárásoknak megfelelően elkészítik és ilyen kész állapotban „en masse' beszárítják. Előnye, hogy a szükséges kötődések, komplexek, stb. még szárítás előtt létrejönnek és az anyag eléggé stabil, de hátránya az eljárásnak, hogy igen nagy befektetést és gépi felkészültséget igényel tehát túlzottan költséges. 2. Az úgynevezett „kiszereléses" porítás, melynek lényege, hogy az alapanyagokat előzetes titrálás után, kereskedelmi állapotukban megőríik és azután homogenizálják. Ez a keverék csak akkor lesz táptalajjá, amikor felihasználás előtt feloldják és így természetes, hogy a létrejövő reakciók nem állandóak és nem azonosak a friss táptalajokéval. A kívánt komplexek és kötődések tehát ennél az eljárásnál nem jöhetnek létre és így a baktériumok reakciói nyomán nem keletkeznek a kívánt, látható (biokémiai reakciók. Ismeretesek végül a „konzerv" táptalajok, amelyeknél friss, szárítás nélküli táptalajt eredeti nedvesség-tartalommal, megfelelően csomagolva tartósítanak, de ezek nehezen kezelhetők, nem eléggé tartósak és így használatuk a friss táptalajokkal szemben előnyt nem jelent; ezek tehát rendkívüli körülmények között nem is használhatók. A jelen találmány lehetővé teszi a porított táptalajok előállítását a fenti hibák és nehézségek kiküszöbölésével és olyképp, hogy az eljárás mindenben megfelel a nagybani gyártás feltételeinek. Több évig tartó kísérletezés és kutatómunka árán ugyanis sikerült megállapítani, hogy a táptalajok anyagának csak kis része, 1—7%-a hőérzékeny vagy a ventilláció hatására könnyen oxidálódó, a többi nem, ha tehát az anyagot felosztjuk a fentiek szerint érzékeny és nem érzékeny részekre, akkor csak néhány százaléknyi mennyiséget kell kíméletesen 'kezelni (beszárítani), a többi rész szárítása tetszésszerinti módon eszközölhető. A találmány első része tehát az, hogy a szárítandó anyagot két részre, egy hőérzékeny és egy nem hőérzékeny részre osztjuk és a két részt külön, tehát frakcionálva szárítjuk, ill. szárítás nélkül használjuk fel. A nem érzékeny részt a titrálásoknak megfelelő mennyiségben, résziben szilárd állapotban megőröljük, részben — ha szükséges — oldatba visszük és azután hőbehatással, levegő fúvatásával, vagy vákuumban, tehát bárminő megfelelő eljárással szárítjuk, majd pedig megőröljük. Ha tehát a nem érzékeny anyagokat részben szárazon, részben oldatban dolgoztuk fel, két anyagmennyiséget kapunk, amelyeket golyósmalomban vagy másként összekeverünk. Az érzékeny anyagokat szintén részben szilárd halmazállapotban, részben oldatban kezeljük és a szilárd részeket megőröljük, hogy azután a többi — nem hőérzékeny — frakciókhoz keverhessük, az oldatra nézve pedig a találmány értelmében két lehetőség van: A hőre és oxidálásra érzékeny ill. könnyen bomló anyagokból (ilyenek pl. az indikátorok,