146558. lajstromszámú szabadalom • Gépkocsiantenna
Megjelent: 1960. április 30. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEfRÁS 146.558 SZÁM 21. a. 64—77. OSZTÁLY — BU-170. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Gépkocsiantenna Budapesti Rádiótechnikai Gyár, Budapest Feltalálók: Ribár Gyula művezető és Német Mihály mérnök, budapesti lakosok A bejelentés napja: 1958. március 13. A gépkocsiantennát elektromos szempontból legjobb a gépkocsi tetején elhelyezni, de a gépkocsi tetejére szerelt antenna fokozottan ki van téve annak a veszélynek, hogy menetközben véletlenül valamilyen tárgyba (faág, garázsajtó stb.) ütközik és az ütközés következtében megsérül. Az ütközéskor bekövetkező sérülés veszélyét úgy szokás csökkenteni, hogy az ostor ós az ostorbefogó szerkezet közé csavarrugót tesznek. Ez utóbbi megoldás hátránya, hogy az ostor menetközben túlságosan leng,, az ostor pedig nem elég rugalmas és az ütközéskor elgörbül. Az új rendszerű gépkocsiantenna elé azt a feladatot tűzzük ki, hogy az a gépkocsi tetejére legyen szerelhető és az ütközéskor ne sérüljön meg. További feladatul tűzzük ki azt is, hogy az ostor menetközben csak jelentéktelenül lengjen, és használaton kívül lehajlítható légyen. A fenti célt az új rendszerű gépkocsiantennánál csavarrugóval összefogott huzalnyalábból készült rugalmas nyél, valamint az ostor befogásánál alkalmazott súrlódó csukló segítségével érjük el. Az új rendszerű gépkocsiantenna azért nem sérül meg az ütközés következtében, mert a súrlódó csukló az ütközés hatására elfordul és az ostor hátrahajlik. Előnye, hogy lengései csillapítottabbak, mint a csupán néhány ponton összefogott huzalnyalábból álló ostor lengései. Az új rendszerű gépkocsiantenna egyik kivitelét, melyet a Budapesti Rádiótechnikai Gyár az URH rádiótelefonhoz sorozatban gyárt, az alábbiakban ismertetjük (lásd a mellékelt ábrát). Az —1— ostor felső része egy szál acélhuzalból van. Az ostor nyelében e szálhoz még két szál acélhuzal van nyalábolva. A nyalábot —2— csavarrugó fogja össze. A huzalnyaláb ós a csavarrugó a -^3— csukló felső részébe van forrasztva. A —5— csukló alsó részében levő horonyban —4— ívben meghajlított gyűrű alakú rugó helyezkedik el. Ez utóbbi rugó a csukló súrlódásához szükséges nyomást biztosítja. A —6— tengelycsavar állításával a csukló elfordításához szükséges forgatónyomaték beszabályozható. Szabadalmi igénypontok: 1. Gépkocsiantenna, amelyre jellemző, hogy az ostor nyele, vagy az egész ostor, csavarrugóval összeszorított, alsó pontjak csuklós szerkezettel rögzített huzalnyalábból áll. 2. Az 1. igénypont szerinti antenna-ostor kiviteli alakja, jellemezve olyan csuklóval, melynél a csukló súrlódásához szükséges nyomást a csukló súrlódó felületében kialakított horonyban elhelyezett rugó létesíti. 1 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 60227. Terv Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21-23.