146296. lajstromszámú szabadalom • Erősáramú csatlakozó hüvely

Megjelent: 1960. március 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 146.296. SZÁM 21. c. 20=27. OSZTÁLY — EO-91. ALAPSZÁM SZOLGALATI TALÁLMÁNY Erősáramú csatlakozó hüvely Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézet, Budapest Csábi Sándor technikus, Budapest A bejelentés napja: 1958. január 24. A találmány erősáramú csatlakozó hüvely. Mint ismeretes, a csatlakozó hüvelyek rendeltetése, hogy rugalmas deformációjuk köziben beléjük helyezett áramszeget súrlódás útján oldhatóan rögzítsenek és egyben mind nagyobb felület mentén biztosítsák az áramszeggel való vezető érintkezést. A rugalmas deformáció lehetővé tétele végett a hüvelyeket általában rugózó lemezből készítik. Van olyan megoldás, amelynél a hüvely két alkotó mentén felhasított henger. Az elgondolás ebben az esetben az, hogy az áramszeg hengeres alakjához legjobban gyűrűs keresztmetszetű hüvely illeszkedik és így az érintkezési felület optimális. A szabatos illeszkedés tömeggyártásban azonban nehezen biztosítható, mert a megengedett tűrési határok miatt a hüvelybe helyezett áramszeg a hüvelyhez viszonyítva rendszerint nem helyezkedik el központosán, úgyhogy az érintkezés a legjobb esetben is legfeljebb két alkotó mentén következik be. Ezért alkalmaznak olyan megoldást is, amelynél a hüvely négyzet keresztmetszetű hasáb és ez két átlósan szembenfekvő éle mentén van felhasítva. Eleve lemondanak tehát a palást mentén való érintkezésről, hogy legalább négy alkotó mentén való érintkezést minden esetben biztosítsanak. Ez esetben viszont a hüvelyrészek szimmetriája a szükséges, de tömeggyártásban ugyancsak nehezen biztosítható feltétel. Ha a hüvelyrészek nem szimmetriásak, az érintkezés legjobb esetben megint csak két alkotó mentén fog bekövetkezni, akárcsak az előzőleg említett hengeres kivitelű csatlakozó hüvelyek esetén. A találmány célja oly csatlakozó hüvely, amely a tömeggyártás lehetőségeihez, képest optimális érintkezést biztosít. A találmány alapja az a felismerés, hogy a három ponton való támaszkodás, statikai természetéből kifolyólag, a legkedvezőtlenebb körülmények között is bekövetkezik. Ha tehát a csatlakozó hüvely kialakításánál a három ponton való támaszkodás statikai elvét szent előtt tartjuk, a hüvely és az áramszeg három alkotó mentén való érintkezése szükségképpen biztosítva van. Ez ugyan kevesebb, mint a felület mentén való, de a gyakorlatban rendszerint el nem ért érintkezés, viszont lényegesen meghaladja az ismert kapcsolók által általában biztosított érintkezési felületet. A találmány mármost abban van, hogy a csatlakozó hüvely keresztmetszete háromszög alakú és a hüvely a háromszög legalább egyik csúcsán átmenő alkotó mentén fel van hasítva. Nyilvánvaló, hogy az áramszeget ilyen csatlakozó hüvelybe helyezve a hüvely mindhárom oldala szükségképpen ad érintkezést, nevezetesen még akkor is, ha a keresztmetszet bármilyen oknál fogva nem szimmetriás. Anyagfelhasználás és működés szempontjából azonban egyaránt célszerű, ha a háromszög egyenlő oldalú. Különös előnye továbbá a találmánynak, hogy a hüvely legalább egy helyen hátlapján át hossztengelyére harántirányban is felhasítható. Ez esetben ugyanis a csatlakozó hüvely a három ponton való támaszkodás szempontjából lényegében egymástól független szakaszokra oszlik, amelyeknek például gondtalan kezelés okozta egyéni maradó deformációja nem hat ki a többi szakasz érintkezési viszonyaira, tehát nagyobb a valószínűsége annak, hogy az érintkezés legalábbis egyes szakaszokban nem pont, hanem alkotó mentén áll be. A találmány további részleteit a rajz alapján ismertetjük, amelyen a találmány szerinti csatlakozó hüvely két példakénti kiviteli alakját tüntettük fel, nevezetesen: Az 1. ábra az egyik példakénti kiviteli alak felülnézete. A 2., illetőleg 3. ábra az 1. ábra II—II, illetőleg III—III vonala mentén vett egy-egy metszet. A 4. áibra a másik példakénti kiviteli alak oldalnézete. Az 5. ábra a 4. ábrának megfelelő felülnézet. A rajzon azonos hivatkozási számok hasonló részleteket jelölnek.