145677. lajstromszámú szabadalom • Eljárás átvihető pozitív filmek előállítására a textilnyomás nyomóhengerei számára

2 145.677 Minthogy továbbá a szükséges vonalkás raszte­rek minden metszőüzemben amúgy is megvannak és a szükséges pontrasztereket a fél és negyed tónusok számára az új eljárás szerint állíthatjuk elő, az eljárás gyakorlatbavétele egyáltalán nem kíván beruházást. A találmány szerinti eljárást a teljes, fél és negyed tónus közös maratási mélysége fu]ytán mindegyik másolórétegnél alkalmazhatjuk, füg­getlenül attól, hogy ezeket fehérjével, zselatinnal vagy egyéb hasonló anyaggal képezzük-e. Ha textiliákat az új eljárás szerint nyomunk, akkor a fél és a negyed tónusnál két különböző pont­méret jelenik meg, amelyek, miként a könyvnyom­tatásnál, optikai csalódást eredményeznek. A rajz A—T ábrái a találmány szerinti eljárás menetét szemléltetik, mégpedig részben fóliákat, ill. rasztereket, részben az eljárás egyes lépéseit. Elsőnek fotókon túros vonalkás raszter készíté­sét ismertetjük. Az eredeti rajzról, valamennyi színben, négy illesztő (passzer-) kereszttel ellátott, gépradírral előzetesen feldurvított mattfólián, a festék nyomás alatti távozásának lehetővététele mellett, egy-egy jól fedett tusrajzot készítünk, teljesen fedett felületekkel. Ha valamely színnel a teljesen benyomatott felületen kívül fél és ne­gyed tónusokat is akarunk készíteni, akkor mind a teljes tónusérték, mind pedig a fél és negyed tónusérték számára egy-egy teljesen fedett tus­rajzot készítünk, amint ez'pl. az F, G, H ábrákon látható. Itt F a teljes tónushoz, G a fél tónushoz és H a negyed tónushoz tartozó fóliát mutatja. Megjegyezzük, hogy fotokontúr készítése csak rámásolt vonalas raszterű felületekhez szükséges, fél és negyed tónusértékekhez azonban rendsze­rint nem készítünk fotokontúrt. Az említett, jól fedett matt fóliákról kontakt­elárj ássál egy-egy jól fedett negatívot készítünk. Ha a raportméretek a hengermérettel megegyez­nek, akkor, ugyancsak kontakteljárással, nyom­ban egy-egy pozitívot állíthatunk elő. Ha azonban a hengerméretre nagyobbítani vagy kisebbíteni kell, akkor a kamerával a diaíotkészdlékben a másolt negatívokról egy-egy pozitívot készítünk. Az összes szükséges színű pozitív elkészülte után, beleértve a fél tónusú és negyed tónusú pozitívo­kat, azokat a rajz alapján még egyszer ellenőriz­zük. A pozitívok esetleges hibáit a kaparékéssel vagy a kereskedelemben kapható filmfedőfesték­kel retusálva helyesbítjük. Azokhoz a pozitívokhoz, amelyekkel teli felü­leteket vonalkákkal kell nyomni, a fotokontúrt a következőképpen állítjuk elő. Amint a J ábrán látható, a másolókészülékbe a pozitívot az emul­ziórétegével felfelé helyezzük el és azon fekszik a tisztára fixált, 0,08—0,1 mm vastag filmfólia. Az exponálandó filmet, rétegével lefelé, a/, említett két részre fektetjük és kissé túlexponáljuk, csak röviden hívjuk elő. és megmossuk, de nem rög­zítjük. Az üvegtiszta J2 fólia besugárzása foiytán fátyolos kontúr képződhetett. A mosás után a fil­met, fény kizárása mellett, a szárítószekrényben — a mérettartás miatt mesterséges hő alkalmazá­sa nélkül — megszárítjuk. A szárítás pl. éjjelen át könnyen elvégezhető, ha az ismertétett műve­letet a munkanap végefelé folytatjuk le. A szá­rítás után másnap rqggel a fotokontúrral előex­ponált, de nem rögzített filmet a vonalas raszterű fóliával beraszterezhetjük, ill. bemásolhatjuk, amint ez a K ábrán látható. Itt K. jelenti a vo­nalas raszterű fóliát, felfelé néző réteggel, K2 pe­dig a kontúrral előexponált filmet, lefelé néző réteggel. A vonalkák ferdesége a találmány szerint kb. 25—30°. Ezt a ferdeséget könnyen elérhetjük úgy, hogy az előexponált filmet a sötét kamrában vörös fényben az egyik sarkán 25—30° =latt be­karcoljuk és ezt a sarkot ollóval levágjuk. Az így lemetszett sarkú filmet a másolókészülékben, vörös fényben, az említett ferdeség betartásával az alul fekvő vonalas raszterű fóliára illesztjük és végein ragasztócsíkkal rögzítjük. Most követ­kezhetik az L ábra szerinti második, kissé rövi­debb expozíció, amely azért rövidebb, hogy a vo­nalas raszterű fólia a fátyolos kontúron át ne üs­sön. Az első előhívással ellentétben most hosszabb ideig hívunk elő, hogy a raszter jó feketedését biztosítsuk. Az előhívás után rövid ideig mosunk és rögzítünk. Ezután a filmet ínég egyszer meg­mossuk és Farmer-féle gyengítőfürdőn néhány­szor áthúzzuk, mire a fátyolos kontúr feltisztul. A gyengítést világos fénynél kell végezni ai.nak ellenőrizhetősége végett, hogy nem történt-e túl­erős gyengítés. Ilyen esetben ugyanis az egész film fedése csökkenne és azt valamely ismert erő­sítővel ismét kezelni kellene. Ezzel kész a vonal­kákkal és kontúrokkal ellátott negatív. A fél és negyed tónusú raszter előállítására tisz­ta fóliára az A ábra szerint négy illesztő keresztet rajzolunk be és a fóliát az' exponálandó filmmel, [elfelé fordított réteggel, összeragasztjuk, majd együtt az M ábra szerint a másolókészülékbe he­lyezzük. A B ábra szerinti vonalas raszter hátol­dalára ugyanazokat az illesztő kereszteket rajzol­juk, mint a tiszta fóliára, de úgy, nogy a vonal­kák a találmány szerint az: illesztő keresztek ösz­szekötő vonalaival 45°-os szöget tárjanak be. Az így előkészített vonalas rasztert a másolókészü­lékben úgy fektetjük a filmre, hogy rétege lefe­lé nézzen. A vonalas rasztert jól be tudjuk il­leszteni, mert a tiszta fólia illesztő keresztjei az exponálandó filmen átlátszanak. Ehhez a műve­lethez az M ábra szerint természetesen vörös lény szükséges. Ha a beillesztés után a rasztert a film­re felragasztottuk, a három' említett részt átfor­díthatjuk és az N ábra szerint először exponál­hatjuk. Az exponálás után a vonalas raszlert —• miután a három, részt az M ?.bra szerinti helyzet­be visszahúztuk — a már exponált filmtől elvá­lasztjuk és 90°-os elforgatás után azzal ismét ösz­szeragasztjuk úgy, hogy a rasztervonalak 90°-os szög alatt keresztezik egymást. Ezt a három részt az N ábra szerint most másodszor exponáljuk, aminek ideje pontosan akkora, mint az első »lka­lommal. E második expozíció után a vonalas rasz­tert és a tiszta fóliát a filmtől vörös fényben óva­tosan elválasztjuk és a filmet a szokásos módon előhívjuk. E művelet eredménye a D ábra szerinti, nyílt pontokkal ellátott raszternegatív. Ilyen pont­raszternegatívokat az említett műveletekkel minden alkalmazásra kerülő, szükséges vonalas rasztertől tudunk készíteni. Az említett D negatívról most a pont-pozitívot a negyed tónus számára az O ábra szerint úgy állíthatjuk elő, hogy a negatívot, rétegével felfe­lé, a másolókészülékbe helyezzük és az exponá­landó filmet rétegével lefelé ráfektetjük. Az ex-

Next

/
Thumbnails
Contents