145454. lajstromszámú szabadalom • Eljárás emberi és állati szervek tartósítására

Megjelent: 1959. november 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.454. SZÁM 30. i. OSZTÁLY — KA—899. ALAPSZÁM Eljárás emberi és állati szervek tartósítására Dr. Katona István kórházigazgató főorvos. Budapest A bejelentés napja: 1957. május 4. Az emberi és állati szervek tartósítása és felhasználása az idevonatkozó természettudományi ismeretek tanulmányozása és oktatása szempontjából mindig nagyjelentőségű volt és szerepe az elkövetkező időkben csak fokozódni fog az emberiség életében. Már eddig is voltak eljárások, melyek segítségével az emberi vagy állati szerveket, vagy akár az egész testet konzerválni tudták és ezáltal többé-kevésbé alkalmassá tették arra, hogy tanulmányozás, illetve szemléltető oktatás céljaira használják fel. így ismeretes olyan eljárás, melynél a szervet vagy adott esetben az egész testet vagy testrészt valamilyen rögzítőoldatba helyezve konzerválják. Rögzítőoldatként rendszerint formaldehidet, acetont vagy alkoholt használnak. Ez a módszer egyike a legrégebben használt eljárásoknak, hátránya, hogy minden egyes szervhez külön edényzet szükséges, ami amellett, hogy rendkívül költségessé teszi az eljárást, maga a tartósított szerv is nehezen hozzáférhető. További hátránya, hogy az így elkészített szerv csak külső szemléltetés céljaira alkalmas. Egy másik eljárás szerint a szerveket valamilyen ismert rögzítő folyadékkal itatják át, majd egy beállított helyzetben megszárítják. Ezek az ún. száraz készítmények. Annak ellenére, hogy ez az eljárás eléggé elterjedt, mégsem, tekinthető alkalmas megoldásnak, mivel a száraz készítmények rendkívül törékeny anyagok, nem színezhetők, továbbá a szerv a szárítás alatt annyira zsugorodik, deformálódik, hogy teljesen torz képet ad. Igen gyakori és alkalmas eljárásnak látszik a korróziós módszer. Ennek lényege, hogy a szervbe az ér, illetve üregrendszerén keresztül acetonban oldott kaucsukoldatot iniciálnak, majd az oldószert elpárologtatják, amikor is az erekben, illetve az üregekben a kaucsuk megszilárdul. Ezután az egész szervet valamilyen korrodeáló folyadékba, célszerűen koncentrált kénsavba, vagy sósavba helyezik. A korrodeáló folyadék a szerv szövetanyagát elmarja és visszamarad az ér- vagy üregrendszer kaucsukból. Ennek az eljárásnak legfőbb hátránya, hogy csupán csak az üregrendszerek — egyes szempontokból való — tanulmányozására alkalmasak, mivel az eredeti szervet el roncsoltuk és vizsgálatra csupán a szerv üregrendszerének idegen anyagiból visszamaradt pozitív másolata áll rendelkezésünkre. Szép eredményeket értek el már a paraffinos beágyazási módszerrel. Ennek az eljárásnak főbb mozzanatai: a szervet valamilyen rögzítő folyadékkal kezelik, majd fokozatosan növekvő koncentrációjú alkoholsorozatba helyezik, teljes víztelenítés céljából. Ezután olyan oldószerrel itatják át, amely a paraffinnak jó oldószere. Kellő átitatás után oldószeres parrafinoldatba, majd végül meleg parrafinoldatba helyezzük és hűtéssel a szervet a parrafinba fagyasztják. Annak ellenére, hogy a paraffinos készítmények már makroszkopikus vizsgálatokra is alkalmasak, elterjedését erősen gátolja az eljárás körülményessége és különösen a teljes .víztelenítés okoz nehéz feladatot, ami egyben az egész eljárást igen költségessé is teszi. Legfőbb hátránya azonban mégis az, hog/ a szerv nem tartja meg a testben elfoglalt alakját. Eléggé elterjedtek az áttetsző készítmények is. Ennél a megoldásnál a szervnek a szemléltetni kívánt részébe — rendszerint érhálózatába — kaucsukmasszát iniciálnak, majd rögzítőoldattal kezelik és azt követően olyan oldószerrel itatják át, mely jó oldószere egy olyan olajnak, melynek a törésmutatója azonos a szövet törésmutatójával. Kellő átitatás után az egész készítményt olajba, pl. gautéria olajba helyezik. Az olajban a szerv áttetszővé válik és csupán csak a beiniciált részek nem lesznek áttetszők, ezáltal jól szemléltetik pl. az ér- vagy üregrendszert. Ezek a készítmények igen tetszetősek, azonban hátrányuk, hogy az eljárás elég körülményes és költséges, továbbá az így kikészített szervek épp úgy zsugorodnak, mint más készítmények. Még említésre méltók a legkülönbözőbb műgyantába ágyazott készítmények. Ennél az eljárásnál a szervet valamilyen előpolimerizátumba helyezik, majd a műgyantát kikondenzálják. Legismertebbek a metilmetakrilátba ágyazott készítmények. Hátrányuk, hogy csupán csak külső szemléltetésére alkalmasak, mivel a műanyag a szer/ belső vizsgálatát lehetetlenné teszi. Az eddig ismert eljárások bármennyire értékesek is, általános hibájuk, hogy legtöbb eset-