145346. lajstromszámú szabadalom • Diesel adagoló berendezés

Megjelent: 1959. október 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.346. SZÁM 46. c2 . 100—115. OSZTÁLY — KA—583. ALAPSZÁM Diesel adagoló berendezés A Magyar Állam, mint a feltaláló: Krávits Artúr gépészmérnök, budapesti lakos jogutódja A bejelentés napja: 1956. március 9. Az eddig ismert Diesel adagolóknál a dugattyúk menesztését egy irányban mechanikusan, a másik irányban pedig általában véve rugóerővel léte^. sítjük. Ennek a rendszernek a hátránya az, hogy, a me­nesztő szervek bármilyen motorfordulatnál azo­nosan a legnagyobb motorfordulatnak megfelelő nagyságú rugóef ővel vannak terhelve s ezért ki­sebb azok élettartama és ezen kívül a gyorsf ordu­latú motoroknál a rugók -törésének és fáradásá­nak a veszélye áll fenn, ami a menesztő szervek elmaradását okozza és üzemzavarokhoz vezet. A találmány szerinti Diesel adagoló berendezés ezt a hátrányt azzal szünteti meg, hogy a dugaty­tyúk menesztéséhez a rugóerőn kívül hidraulikus póterőt is igénybe vesz, amely előnyösen a for­dulatszámmal szirlkron módon olyanképpen válto­zik, hogy alacsony fordulatnál ez a póterő kisebb, magas fordulaton pedig azzal arányosari nagyob­bodik. A rajz egy példaképpeni kiviteli formát mutat. A szerkezet működési módja a következő: Az —1— rugótányér a —0— fődugattyú akó ré­szén a —3— rugó érőhatása alatt áll. A nyíl irá­nyában felfelé a bütyköstengely által mozgatott (a rajzon fel nem tüntetett) menesztő szervek mozgatják a dugattyút. Visszafelé a —3— rugó és az —5— segéd dugattyúra hajó, a —6— fura­ton beáramló folyadék túlnyomás együttesen me­neszti a ^-0— fődugattyút. Áz —5— segéd du­gattyú a —4—- segéd ülésein ahhoz és a —2— hen­gerhez becsiszolva ül. A —6— túlnyomásos veze­ték szivárgását a —7— tömítőcsavar által meg­húzott —8— tömítés gátolja meg. A —9— rugó az—5— segéd dugattyú helyzeté­nek biztosítását célozza. A —6— túlnyomást pl. nagynyomású tápszivattyúval létesíthetjük, amely a fordulatszáimtól függően a visszamenesztéssel egy időben s azzal szinkron módon működik. A rajz szerinti kiviteli forma nem igényel ezen két­lépcsős felépítésű dugattyúnál teljes egytengelyű­séget és így gyártási nehézséget nem okoz. Szabadalmi igénypontok: 1. Diesel adagoló berendezés azzal jellemezve, hogy az, adagoló dugattyújának menesztésére a rugóeréjn kívül hidraulikus, a fordulatszám növe­kedésével nagyobbodó póterőt is létesítő szerve van, amely által létesített póterő egy segéd du­gattyúra (5) hat és ez a dugattyú egyrészt a segéd ülésén (4) ül tömítően, másrészt a hengerbe (2) van becsiszolva és a fődugattyúval (0) együtt mint kétlépcsős dugattyú működik. 2. Üzemeljárás az 1. igénypontban meghatározott berendezéshez, melyre az jellemző, hogy a hidrau­likus póterőt a menesztés ideje és annak szögtar­tama alatt, azzal szinkron módon a fordulatszám­tól függően önmagában ismert nagynyomású táp­szivattyúval változtatjuk. 1 rajz A kiadásért felel: a Köogaadaaágl éa Jogi Könyvlaaau Igasgatoja 241». Terv Nyomda, MM. - Felelő« rezet«: Gajd« Lászlő

Next

/
Thumbnails
Contents