145329. lajstromszámú szabadalom • Szoknyavédő rács női kerékpárokhoz

Megjelent: 1959. szeptember 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.329. SZÁM 63. g. 8-23. OSZTÁLY — FA—354. ALAPSZÁM Szoknyavédő rács női kerékpárokhoz Farle Lajos gépészmérnök, Kistelek. A bejelentés napja: 1957. október 4. Női kerékpárokon már régóta használatosak szoknyavédő hálók, melyek a hátsó kerék mellett megerősítve azt a célt szolgálják, hogy a kerék­pározó személy szoknyája a kerék küllői közé ne akadjon. Nagyon könnyen megtörténhet ugyanis, hogy rázkódás folytán, vagy a szél hatására a hátsó kerék elkapja a kerékpározó személy szoknyáját, ami súlyos balesetet okozhat. Hasonlóképpen sze­rencsétlenséget okozhat már az is, ha a kerék­pározó személy haladás közben szoknyáját igaz­gatja, tehát beakadástól félti és ezzel egyrészt elvonja figyelmét az úttól, másrészt elengedi a kormányt. » Az ismert szoknyavédők célja ezeknek a balese­teknek a megelőzése, de ezt a célt az eddig isme­retessé vált szoknyavédők csak nagyon tökélet­lenül, illetve csak addig érték el, aimíg el nem szakadtak. Ezeket a védőket ugyanis gyenge, haj­lékony anyagból, főleg gumiból, textilből vagy műszálakból készítették, amelyek könnyen elsza­kadnak. A kerékpár csomagtartóján ugyanis, fő­leg vidéken, gyakran visznek kosarakat, kannákat, táskákat és más nehéz tárgyakat, amelyek a védő-í hálóba ütődve vagy abba akadva azt elszakítják és rövid idő alatt tönkreteszik. A jelen találmány célja oly szoknyavédő esz­köz létesítése, amely tényleg biztos védelmet nyújt még akkor is, ha a kerékpár erős igénybevétel­nek van alávetve, pl. ha azon tenhekeit szállíta­nak, göröngyös, rázós úton. E célból a szoknya­védőt szilárd rács alakjában készítjük el, oly mó­don, hogy ez a rács merev rudakból, ill. pálcából áll, amelyek csavaros bilinccsel vagy béklyóval erősíthetők a kerékpár valamely helyibenálló ré­széhez. Emellett ez a rács külső megjelenésére nagyon csinos, tetszetős, tehát díszrácsnak is ne­vezhető. Az érdekeltek eddig nem ismerték fel, hogy a szoknyavédő jóságától és tartósságától emberélet vagy legalábbis emberek testi épsége függ és a találmány fontossága éppen abban van, hogy bal­esetek meggátlására alkalmas. A közlekedési bal­esetek száma Magyarországon és sok más ország­ban is emelkedőben van, a jelen találmány tehát balesetvédelmi szempontból fontos. A csatolt rajz a találmányt példaképpen ábrá­zolja. A rajz egy kerékpár hátsó részét szemlél­teti a találmány szerinti védőráccsal, de a talál­mány szempontjából érdektelen részek elhagyásá­val. A rajz szerinti kiviteli alaknál a rács sugár­irányban elhelyezkedő, U-alakban meghajlított —1— rudakból áll, melyéket lent egy ívalakú —2— kapcsolódarab köt össze, fent pedig a —3— kapcsoló vagy merevítő részek vannak. A rács előállítása történhetik sajtolással, hegesztéssel és más efféle művelettel, fémből vagy műanyagból; ha öntéssel készül, az egész rács egydarabból áll­hat, merev egészet képez és a rácsrudak kereszt­metszete előnyösen a félköralak. A hátsó keréknek természetesen imindkét oldalán megerősítünk egy­egy ilyen védőrácsot, amely tényleg biztos védel­met nyújt és gyalkorlatilag véve szinte korlátlan élettartamú, mert merevsége és szilárdsága foly­tán erős igénybevételeknek is biztosan ellenáll. A védőrács (vagy díszrács) felerősítésére csava­ros kengyeleket, ill. bilincseket használunk, ame­lyek a rajz szerinti kivitelnél két helyen a kerék­pár vázával és két további helyen a sárvédő tartó­pálcájával kapcsolódnalk. Mindegyik —4— kengyel vagy bilincs olyan kialakítású, hogy a csavarok hosszúkás nyílásban vannak, tehát különböző mé­retű kerékpárokon való felerősítést tesznek lehe­tővé. Erre azért van szükség, mert különböző gyártmányú kerékpároknál a vázméretak egymás­tól kismértékben eltérőek. A találmány tehát tö­meggyártásra is nagyon alkalmas, az egymással azonos méretben és kivitelben készített védőrácsok úgyszólván bármelyik kerékpárra könnyen fel­erősíthetők és a felerősítés munkáját szak értelem nélkül, a legegyszerűbb szerszámokkal is el lehet végezni. A találmány szerinti védőrács más alakban is elkészíthető, de a felrajzolt kivitel, amelynél a hátsó kerék tengelyéhez képest sugárirányú rudak kerülnek alkalmazásra, úgy az előállítás, mint a

Next

/
Thumbnails
Contents