145147. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mikroporózus testek előállítására, PVC-ből

Megjelent: 1959. augusztus 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.147. SZÁM 39. c. OSZTÁLY — PE—286. ALAPSZÁM Eljárás mikroporózus testek előállítására PVC-ből Pesty László oki. vegyészmérnök, és Simon Gyula oki. vegyészmérnök Budapest. A bejelentés napja: 1957. június 1. Ismeretes, hogy PVC porból vékony mikro­porózus lapokat lehet előállítani, melyeket ak­kumulátorokban közszigetelőként alkalmaznak. Ezeket a vékony, mintegy 1—1,5 mm vastag lemezeket tiszta PVC porból, lágyítóanyag vagy egyéb adalék hozzáadása nélkül állítják elő, pl. úgy, hogy PVC port sima fémlemezre egyen­letes rétegben kiterítik, majd nyomás alkalma­zásával kissé tömörítik és magasabb hőmérsék­leten, rövidebb ideig hevítik, amikor is a PVC por téglavörös színűvé válik. Ezt a színárnya­latot pl. 220 C°-on 15 perc alatt, vagy 210 C°­on 20 perc alatt lehet elérni. Az ilyen vékony mikroporózus PVC lemezeknek a szilárdsága kicsi, úgy hogy azt szűrés céljaira nem lehet jól felhasználni. Ha fentemlített módon vastagabb lemezeket kísérelünk meg előállítani, a hevítés folyamán végbemenő zsugorodás miatt repedé­sek keletkeznek, vagy pedig ha formában na­gyobb nyomáson hőkezeljük, a mikroporozitás szűnik meg, úgy hogy szűrési célra nem felel meg. A PVC savaknak és lúgoknak nagymér­tékben ellenálló anyagot az elektrokémiai ipar­ban, különösen a galvanizáló iparban különféle fürdők szűrésére igen jól lehetne használni. A találmány olyan eljárás, mellyel egyenletes szövet-szerkezetű, kellő szilárdsággal rendelke­ző vastagságú, egyenletes mikroporozitású PVC-ből készült testeket, különösen lemezeket tu­dunk előállítani. A találmány értelmében a mikroporózus tes­tek előállítására olyan PVC porkeveréket alkal­mazunk a formában való hőkezeléshez, melynek 50%-nál nagyobb részét előzetes hőkezelésnek, majd aprításnak vetünk alá. Az előzetes hőke­zelést célszerűen alacsonyabb hőmérsékleten végezzük, mint a mikroporózus formatest kia­lakításánál használt hőkezelést. így pl. az elő­zetes hőkezelést 140—160 C°-on, előnyösen 30—45 percig végezzük, majd az ily módon előkezelt és aprított PVC-port hőkezelésnek alá nem vetett PVC porral keverten 180—190 C°­on hőkezeljük, amikor is mikroporózus alak­testeket, különösen vastagabb lemezeket állít­hatunk elő. A találmány célszerű kivitele ér­telmében az előzetesen hőkezelt PVC porból mintegy 2/3 rész és a nem hőkezelt PVC por­ból mintegy 1/3 rész mennyiséget keverünk össze és e porkeverékből készítjük a mikropo­rózus formatesteket. A szűrőhatást fokozhatjuk, ha a PVC-porba finom rostos anyagokat, pl. azbesztport keve­rünk be. Ennek a mennyisége célszerűen 5— 25, előnyösen 10—15%. A találmány szerinti eljárást az alábbi példa kapcsán magyarázzuk el részletesebben: PVC port alümíniumlemezen 3 mm vastag rétegekben kiterítjük és enyhe nyomással tömö­rítjük. Az így tömörített réteget 140—160 C°-on addig hőkezeljük, amíg a PVC réteg halvány rózsaszín árnyalatot nem vesz fel, amikor is a por lemezzé áll össze. Ezt 30—45 percig tartó hevítéssel érjük el. Az ily módon előkezelt PVC lemezt finom porrá aprítjuk. Mikroporózus le­mez készítése céljából az ily módon előkezelt PVC porból 2/3 résznyi és hőkezelésnek alá nem vetett PVC porból 1/3 résznyi mennyisé­get összekeverünk és 3 mm vastag rétegben, fémlemezek között enyhe nyomás alkalmazása mellett 180—190 C°-on mintegy 30 percig hő­kezeljük, amikor is a PVC lemez téglavörös színűvé válik. Ilyen hőkezelés mellett mikro­porózus és repedésmentes, egyenletes szerkeze­tű lemezt tudunk előállítani, mely szűrési cé­lokra alkalmas. Hasonló módon készíthetünk szűrőkúpokat is, amikor is két kúpalakú testtel határolt kúp­alakú közteret tömködünk meg a fenti módon elkészített PVC por keverékével, amikor is a hőkezelés után kész szűrőkúpokat kapunk. Amennyiben járulékos rostos anyagokat is alkalmazunk, azokat a hőkezelt és nem hőke­zelt PVC por összekeverésekor adagoljuk. így a fenti PVC keverékhez 10%-nyi mennyiségű finom azbesztport adagolunk, egyenletesen el­keverjük és enyhe nyomás mellett 180—190°-on hőkezeljük.

Next

/
Thumbnails
Contents