145064. lajstromszámú szabadalom • Geiger-Müller cső

145.064 2. ábra a vezetőbevonat előállítását szemlél­tető vázlat, a 3. ábra a cső elkészítésének egyik fázisát szemléltető vázlat, a 4. ábra egy a 2. ábra szerintitől eltérő al­katú védőszerv vázlata. Az 1. ábra a fejeletlen csövet nagyított lép­tékű tengelymenti hosszmetszetben szemlélteti. A cső' kemény üvegből készült hengeres —1— burája alsó végén a —2— szivattyúzócső-csonk­kal, az —5— szálelektróda —10— kivezeté­sét tartalmazó —3— csőcsonkkai és a —8— óndioxidbevnnat —11— kivezetését tartalma­zó —4— csőcsonkkal van ellátva. A cső egyik elektródáját az —5— wolframdrótszál, a má­sikat a —6— óndioxidbevonat alkotja, mely­nek határvonalait a —6/a és 6/b vonalak jel­zik és melyhez az áramhozzávezetés ismert módon a reá felfekvő —7— wolframdrótspirá­lis útján történik. Az —5— elekróda —8— fe­szítőrugója ismert módon az alsó —9— árnyé­kolószervben foglal helyet, melybe ezen elekt­róda -—10— kivezetése van beolvasztva. A felső —12— árnyékolószervet a —9— üveg­csőével azonos külső és belső átmérőjű üveg­csövecske alkotja, mely az —1— burához van hozzáolvasztva és melybe az 5 wolfram­drót is be van olvasztva, célszerűen úgy, hogy a —12— üvegcsövecskének az —1— burához hozzáolvasztott része már tömör üvegrúd, melynek átmérője a csöves rész átmé­rőjétől eltérő is lehet. A rajzról látha­tó, hogy a —6—• óndioxidbevonat hossza a —9 és 12— üvegcsövecskék egymás felé néző végei közti távolságnál nagyobb, de az —1— bura hengeres részének hosszánál kisebb és' így e bevonat a —2, 3 és 4— csőcsonkoknak, valamint a —9 és 12— árnyékolószer veknek a burához való hozzáolvasztását nem akadá­lyozza. A gyakorlatban az —1 —bura külső átmérője pl. 12 mm, hengeres részének hosz­sza 85 mm, az árnyékolószervek egymás felé néző végei közti távolság 42 mm, a —9 és 12— üvegcsövecskék külső átmérője 4 mm, falvas­tagságuk 1 mm, a —12, illetve 9— üvegcsö­vecskéknek az —1— burában levő teljes hosz­sza pedig pl. kb. 20, illetve 30 mm lehet. A 2. ábrán látható vázlat az —1—• üvegcső­burának óndioxidbevonattal való ellátásáná4-az óndioxidbevonat meghatározott hosszának el­érésére való módszert szemlélteti, tengelymenti hosszmetszetben. A hengeres —1— kemény­üvegcső a villamos ellenállásfűtésű —13— csőkályhában foglal helyet, melyből végei ki­nyúlnak és rajta a nyilak jelezte irányban áramoltatjuk át ismert módon azt a közeget, mely az óndioxidbevonat létrehozására való. Az —1— cső mindegyik végében egy-egy eltávo­lítható -—14, illetve 15—• védőszerv foglal he­lyet a rajzon látható módon, azaz a —13— kályha végeinél. E védőszervek hőálló acél­rugóra, mely csavarrugót alkot, rátekert asz­besztzsinórból vagy ráhúzott aszbeszttömlőből állnak és így e rugó erejének hatására szoro­san rafeküsznek az —1— csőbura belső falfe­lületére és ezzel meggátolják, hogy azon az általuk lefedett szakaszokon óndioxidbevonat képződjék. E védőszervek helyett a 4. ábrán látható alkatúak is használhatók, melyeknél a rugó a —16—• lemezrugó, melynek —16/a és 16/b—• végeit fogóval egymás, felé nyomva, e rugó a ráerősített —17— aszbeszttömlővel s együtt az —1— csőbe könnyen behelyezhető és belőle ugyanily könnyen kivehető. A fenti módon a megfelélő hosszúságú ón­dioxidbevonattal ellátott csőbe azután a —2 és 4— csőcsonkok kialakítására való üvegcsö­veket olvasztjuk be, majd ismert módon cent­rikusán a —9— üvegcsövet, A —12—• üveg­cső centrikus beolvasztása célszerűen a 3. áb­rán vázolt módon történhet, az —5—• wolf­ramdrótnak a —12— csőbe Való beolvasztása után. E célra olyan fogószerkezet használható, mely az —1—• csőbura, illetve —12—• cső egy­mással koaxiális centrikus befogására alkal­mas, pl. az esztergapadok befogófejeihez ha­sonló alkatú hárompofás —18— illetve —19— befogófejekből és az ezeket egymással szilár­dan összekötő, célszerűen lemezalakú —20— karokból áll, melyek száma pl. négy lehet. E fogószerkezetbe való befogás tehát az —1 és 12— csövek koaxiális helyzetét biztosítja és befogás után az —1— cső tengelye körüli for­gatása közben a nyilak irányában ható gázlán­gokkal az —1— cső falai a —12— cső tömör részéhez hozzáolvaszthatók, azután pedig a —12— csőnek az immár hozzáolvasztott burá­ból kiálló vége szúrólángokkal leszúrható és eltávolítható. Ezután a —10— hozzávezetés kellő meghúzásával az —5— drót megfelelő feszültségét biztosítva, a —3— csőcsonkba ol­vasztjuk be a —10— kivezetést, majd a —4— csőcsonkba a —11— kivezetést, és azután az —1— burát a —2— üvegcsövön át ismert mó­don evakuálva és'megtöltve, a —2— csőcsonk leolvasztásával lezárjuk. Kisebb darabszámok előállítása esetén a cső elkészítése a fentitől eltérő módon, egyéb ismert üvegtechnikai módszerekkel is történhet, és úgy a cső alkata, mint elkészítési módja a fent ismertetett pél­dáktól eltérő is lehet, anélkül, hogy ezzel az alanti igénypontokban jellemzett találmánytól eltérnénk. A fenti leírásban és alanti igénypontokban megadott méretek tehát a gyakorlati tűrési ha­tárokkal pl. ± 5%-kal, mérve értendők és a megnevezett anyagok helyett azokkal egyenér­tékű vagy hasonló tulajdonságokkal rendelke­ző anyagok is használhatók, ha a bármely ok­ból célszerű vagy kívánatos. Ugyanígy a fenti példában ismertetett két védőszerv helyett töb­bet is használhatunk, pl. akkor, ha egy munka­menetben két csőhöz való üvegcsövet akarunk az óndioxidbevonattal ellátni. Szabadalmi igény-pontok: 1. Geiger—Müller-cső, hengeres csőalakú bu­rával, annak belső falfelületén levő vezetőbe­vonat alkotta egyik és a csőtengellyel koaxiá­lis, feszítőrugóval kifeszített, vezetőszál alkotta másik elektródával, valamint nemesgázt és halogént tartalmazó gáztöltéssel, azzal jelle­mezve, hogy a burafalon a feszítőrugóhoz csat­lakozóval ellentétes végén át nem nyúló szál­elektródát árnyékolószervként mindkét vége.

Next

/
Thumbnails
Contents