145049. lajstromszámú szabadalom • Önműködő (légfékes) itatókészülék kaptárakhoz

c Megjelent: 1959. július 31. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.049. SZÁM 45. h. 19-26. OSZTÁLY — MA-700. ALAPSZÁM Önműködő (légfékes) itatókészülék kaptárakhoz Molnár József méhész, Budapest A bejelentés napja: 1957. április 12. A méhészek régóta megoldásra váró kérdése a kaptár kijéróba helyezhető oly itatónál, amelylyel a méheket minden nehézség nélkül'kívülről lehet itatni. A méneknek a kaptárban történő itatásának igen nagy a jelentősége, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a méneknek módjukban van a kaptárban inni és nem kell emiatt kimenniök, akkor a fiasítás nagymértékben megnövekszik és a méztermelesük lényegesen nagyobb lesz. A kísérletek ugyanis azt mutatták, hogy a találmány szerinti készülékkel itatott méneknél a fiasítás 1—2 kerettel több mint a többieknél. Eddig a feladatot úgy próbálták megoldani, hogy a kaptárt kinyitották és egy kis itatóedényt helyeztek be. Az edény nem lehet nagy, mert akkor a méhek belefulladnak a vízbe. A kis edénynek viszont az; a hátránya, hogy hamar kiürül, tehát gyakran kell utánpótolni, ami viszont a kaptár gyakori kinyitásával jár, s így a hűvös tavaszi és őszi időben a kaptár lehűlését vonja maga után, ami igen káros. A méhek itatásét a találmány szerinti önműködő itatóval úgy lehet megoldani, hogy a kaptárba elhelyezett itatótál a kívül levő palackból önműködően mindig csak oly mértékig töltődik meg vízzel, hogy az a méhekre ne legyen veszélyes. A találmány szerinti önműködő itatót a mellékelt ábra tünteti fel. A készülék a következő főrészekből áll: az —1—' itatótálból, amely célszerűen 8—12 mm magas, nein rozsdásodó anyagból készített tálacska, a —2— üvegtartótálból, amelyben a —2a— betétvályú van elhelyezve, a —3— csövecskéből, amely az itatótálat köti össze az üvegtartó tállal, s végül a —4— közdarabból, amely célszerűen fából készült és oly méretű, hogy a kaptárkijáróba könnyen elhelyezhető. E közdarabra van ráerősítve az összekötőcső. A kaptárba helyezett készülék úgy működik, hogy egy megfelelő nagyságú palackot (—ö-^—) vízzel megtöltve a kaptáron kívül levő üvegtartótálba helyezzük, szájjal lefelé. A palackot lebillenés megakadályozása végett a kaptár oldalához rögzítjük. Az üvegtartótál fenekén levő betét lehetővé teszi, hogy a palackból a víz, mindaddig folyjék ki, amíg —6— vízszint a tálban és az összekötő-cső révén a vályúban is — oly magasra nem emelkedik, hogy a palack: száját eléri és ezáltal a levegőnek a palackba áramlását megakadályozza. Ha a méhek az itatóból a vizet annyira elfogyasztották, hogy a víz szintje a palack szája alá süllyed, akkor a palackból ismét megindul a víz kiömlése és a folyamat mindaddig ismétlődik, amíg a palackban víz van. Az itatás megkönnyítése végett célszerű az itatóvályúba kis lapos fapálcikákat elhelyezni, amelyekre a méhek rákapaszkodva könnyebben tudnak inni. A találmány szerinti vályú nemcsak itatásra, hanem cukros szörppel való etetésre is alkalmas, Ez esetben ugyanis a palackot víz helyett cukros szörppel kell! megtölteni és így a méheket kellő tápanyaggal tudjuk ellátni. Ilyenkor azonban a palack nyakát ajánlatos textilből, bőrből vagy hasonló anyagból készült védő gallérral körülvenni, nehogy az idegen méhek rászálljanak. Szabadalmi igénypontok: 1. önműködő méhitató készülék kaptárakhoz, azzal jellemezve, hogy az a kaptárba helyezendő itatóvályúból, a kaptáron kívül elhelyezendő üvegtartótálból és a kettőt egymással alul öszszekötő csődarabból áll. 2. Az 1. igénypont szerinti méhitató készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az összekötő csődarabot a kaptár kijárónyílásának megfelelő méretű közdarab tartja. 3. Az. 1—2. igénypont szerinti méhitató készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az