144438. lajstromszámú szabadalom • Röntgenberendezés

Megjelent: 1958. november 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.438. SZÁM 21. g. 17—21. OSZTÁLY — BI—91. ALAPSZÁM Röntgenberendezés Bejelentő: Bisztray Balku Sándor, gépészmérnök, Budapest. A bejelentés napja: 1955. február 11. A találmány olyan röntgenberendezés, mely egyrészt egyszerű kivitelű, olcsó és üzembiztos és ennek ellenére nemcsak tüdőátvilágításokra, valamint fog- és egyéb csontfelvételekre, hanem az ezeknél lényegesen nagyobb technikai igényeket támasztó vizsgálatokra, mint pl. gyomorvizsgálatokra is alkalmas. Emellett a berendezés könnyen elkészíthető oly kivitelben, melynél annak alkatrészei közös védőburkolatban érintésbiztosan és sugárvédetten rendezhetők el. A fentemlített technikai igények teljesítéséhez a feladat helyes megoldása értelmében elsősorban az a követelmény tartozik, hogy a csőáram és a csőfeszültség egymástól messzemenően függetlenül legyenek szabályozhatók. A cél elérése végett eddig már számos kivitelt javasoltak., Általában az említett kisebb röntgenberendezéseknél, amelyek csoportjába a találmány szerinti megoldás is tartozik, a röntgencső izzókatód jának fűtésére költség-, hely- és súlymegtakarítás céljából többnyire nem használnak külön fűtőtranszformátort, hanem a röngentranszformátor nagyfeszültségű tekercsére a röntgencső katódcsatlakozási oldalán néhány nagyobb keresztmetszetű menetet tekercselnek és az ezekben a menetekben indukált árammal izzítják a katódát. Ennek a kivitelnek az a hátránya, hogy a csőáramot és a csőfeszültséget nem lehet az orvosi gyakorlat követelményeit kielégítő módon szabályozni. Ismeretes olyan megoldás is, amelynél — külön fűtőtranszformátor alkalmazása nélkül — a röntgentranszformátort a katódoldalon földelik és a katóda fűtését igen kis feszültségen közvetlenül szabályozzák. Ennek a kivitelnek viszont az a hátránya van, hogy a röntgentranszformátort nem csupán körülbelül fél csőfeszültségre kell szigetelni, mint az ismeretes középföldelésű transzformátortekercseknél, hanem több, mint a teljes csőfeszültségre, ami a kivitelben és a költségekben lényeges különbséget okoz, mert az összefüggés a szigetelőréteg és az azt terhelő feszültség között tudvalevően korántsem lineáris. A szóbanlevő röntgenberendezéseknél ugyancsak figyelembe kell venni, hogy a berendezést tápláló hálózati feszültség a gyakorlatban rendszerint nem konstans érték, hanem egy névleges érték körül ingadozik, a legtöbb esetben annál kisebb. Mivel a konstans feszültségre szerkesztett csővel ilyen feszültségingadozások mellett pl. használható felvétel nem készíthető, már 5%-nál többet ingadozó hálózati feszültség esetén a cső helyes üzemeltethetősége végett voltmérővel és korrekciós szabályozóval ellátott külön előtéttranszformátort vagy valamely más alkalmas stabilizátort kell alkalmazni. Az ilyen járulékos szerelvények azonban tekintélyes súly- és költségtöbbletet jelentenek. Ha az ilyen berendezéseknél a csőfeszültséget is szabályozni óhajtják, úgy az egész áramfelvételre méretezett szabályozható előtéttranszformátorra is szükség van, amely ugyan a hálózati feszültségszabályozó előtéttranszformátorral egyesíthető, azonban így is külön költséget okoz. Végül közös hátrányuk az említett ismert berendezéseknek, hogy azok rendszerint valamely meghatározott hálózati feszültségre készülnek és ettől eltérő hálózati feszültségre csak. külön előtéttranszformátorral kapcsolhatók, ami a kisméretű röntgenberendezéseknél, aminőket orvosi célokra szolgáló berendezéseken kívül pl. a technológia anyagvizsgálati célokra használ, és amelyeknek evégből általában hordozhatóaknak kell lenniök, külön hátrányt jelent. Ismeretes oly röntgenberendezés is, amelynél e hátrányok kiküszöbölése végett a röntgencső csőfeszültségét a nagyfeszültségű oldalon két részre osztott és középütt földelt nagyfeszültségű szekundertekercs, a cső fűtőfeszültségét pedig a nagyfeszültségű tekercs katód felőli oldalán, előnyösen a mondott tekercsen magán elrendezett néhány nagyobb keresztmetszetű menet szolgáltatja, mimellett a transzformátor kétsoros kapcsolású részből álló szekunder tekercsének mindegyik része mellé egy-egy külön primer tekercs van rendelve, melyeknek — a katódoldali primer tekercs feszültségének változtatásával túlnyomórészt a csőáram változtatására, az ariódoldali primer tekercs feszültségének változtatásával túlnyomórészt a csőfeszültség szabályozására alkalmas — szabályozó eszközeik vannak. Az ilyen transzformátor tehát lényegében két külön vasmagú nagyfeszültségű transzformátorból áll, melyek szabályozó észközeik következtében al-