144075. lajstromszámú szabadalom • Nyújtható tagos szalag(karkötő), díszítési és használati célokra

2 144.075 falaitól valamivel az átlépő kengyelszárak vas­tagságánál erősebben alá vannak metszve, ami­koris az átlépő nyílások tehát közvetlenül a szalághosszélek mögötti homlokfalak mögött vannak. Ha azt kívánjuk, hogy a szárak átvezetésére szolgáló nyílások valamivel beljebb helyezked­jenek el, akkor a lefelé és aláhajlított hosszr falak és fenékrészek között azok teljes széles­ségére kiterjedő kivágásokról kell gondoskodni. Az alsó sor tagjai az első leírt módon, a felső sor tagjai pedig az utóbbi módon lehetnek át­lépő nyílásokkal ellátva, ami akkor célszerű, ha a felső tagokat a szalag nyúlási irányára merő­legesen szélesebbre kívánjuk kialakítani, mint az alsó tagokat:. Ebben az esetben a felső tagok­nak az. alsó tagokon túlnyúló részeit a szalag hosszirányú élei mentén el lehet keskenyíteni és/vagy derékszögben lehajlítani. A felső sor tagjai emellett a szalag hosszirányában is- széle­sebbek lehetnek, mint az alsó tagok, úgy hogy utóbbiak a szalag összehúzódott helyzetében bizonyos távolságban lesznek egymástól. Elő­nyösen annak a sornak minden tagját, ame­lyekben nincsenek rugók, úgy lehet kialakí­tani, hogy a tartó fenéklapok köpött olyan szé­les rés1 maradjon, hogy a kengyeleknek ezekben a tagokban forgatható szárai ki- és beakasztha­tók legyenek. Ezáltal a szalag bármely tetszés szerinti helyén megrövidíthető, vagy meghosz­szabbítható. A rugóü, a kengyelek és az egyes, tagok ösz­szeépítésének egyszerűsítésén kívül az új sza­lagnak az az; előnye is van, hogy tagjai a köz­benső tagok nagy elfordulási lehetősége' követ­keztében egyetlen közös szalagsíkba forgatha­tók bele, miáltal a tagok mindenkori szélessé­gének megfelelően a szalagnak száz- és száz­harminc százalék közötti hosszirányú nyúlása is elérhető. Ezenkívül a rugózás, fent leírt kivi­teli módja mellett lehetőség nyílik egyetlen darabból álló kivágott lemezek egyszerű még­ha jlításával a tagok előállítására, Végül az új szerkezeti alak lehetőséget nyújt az egyik sor tagjainak fenéklap részei közötti rés hagyásá­val a kengyeleknek a tagokból való ki- és ezekbe való ismételt beakasztására és ezáltal a tagok egyszerű kiemelésével, illetve bekap­csolásával a csuklós szalag hosszának megvál­toztatására, • <• A rajzok a találmány tárgyának több kiviteli példáját szemléltetik, nevezetesen: az 1. ábra a csuklós szalag első kiviteli alak­ját mutatja, egyforma széles felső- és alsó ta­gokkal, résziben kinyújtott állapotában függő­leges hosszmetszetben, a 2. ábra ennek a kiviteli alaknak egy felső tagja, a rugó-szerkezettel, a fedél alatti vízszin­tes metszetben, a 3. ábra ugyancsak ennek a kiviteli alaknak egy alsó tagja, csuklós kengyelekkel, közvet­lenül felső fenékrésze alatti vízszintes metszete ben, a 4. ábra a csuklós szalag keresztmetszete, a második ábra IV—IV vonala mentén, metszve, az 5. ábra a tagok kötésének egy oldható ki­vitele, a szalag hossza irányában vett függő­leges metszetben, a 6. ábra az összekötő kengyel elölnézete, a 7. ábra ugyanaz oldalnézetben, a 8. ábra ugyanaz, felülnézetben, a 9. ábra o csuklós szalag egy második kivi­teli alakja a szalag: hossza irányában különböző szélességű felső- és alsó tagokkal, a 10., 12, és 14. ábrák a 2. ábrához hasonló ábrázolásban mutatják a felső- és alsó tagok rugózó összeköttetéseinek három további kivi­teli alakját, A 11., 13. és 15. ábrák az 5. ábrának meg­felelő ábrázolásban a 10., 12. és 14. ábrákhoz tartozó függőleges metszetek, a 16. ábra a csuklós, szalag egy további kivi­teli alakja a szalag szélessége irányában az alsó tagoknál hosszabbra méretezett és lehajlított felső tagokkal; végül a 17. ábra egy lemezrugók alkalmazásával készült példaképeni alakot mutat rugózó tag­kötésekkel, a csuklós szalag felső tagján keresz­tül vett keresztmetszetben. Az; 1—4. ábrák szerinti csuklós szalag egy felső A sorban elhelyezett 10 tagokból és egy alsó B sorban elhelyezett 20 tagokiból áll. A 10 és 20 tagok doboz; alakúak és a szalagnak külső látható és a viselő karjára felfekvő oldalán 11 illetve 21 zárt fedelük van, Ezekhez a fedelek­hez a szalag hosszirányára keresztben fekvő és derékszögben meghajlított 12, illetve 22 hosszr falak csatlakoznak és ezekhez az ugyancsak derékszögben meghajlított, a szalag belsejében fekvő 13, illetve 23 fenéklap felek. A 11, 21 fe­deleknek a szalag hosszélei mentén fekvő de­rékszögben lehajlított 14 és 24 homlokfalaik vannak. A 12, 22 hosszirányú falak végső élei a 14, 24 homlokfalak belső oldalánál valamivel beljebb vannak elhelyezve (2. és 3. ábra), úgy hogy az említett részek között egy-egy 15, illetve 25 rés keletkezik. A felső A sor 10 tagjai az alsó B sor 20 tagjával szemben egymáshoz ké­pest a szalag hosszirányában egy fél tagosztás­sal el vannak tolva. Emellett egy-egy 10 felső, illetve 20 alsó tag egymás felett fekvő feleit derékszög alakú 30 kengyel köti szálósan össze (6—8. ábra), mely kengyel egyik hosszú 31 szára az alsó 20 tag egyik felében fekszik (4. ábra) és mind a két rövid 32 szára a 20 és 15 résen keresztül a 20 alsó tagból a 10 felső tag­nak az alsó tag feletti felébe nyúlik és a 32 szárakból hajlított két 33 csonkkal a 10 felső tagokba kapcsolódik. A 33 csonkok szélessége kb. azonos a 10 felső tagok szabad magasságá­val, E 33 csonkoknak legalább egyikén még egy négyszög keresztmetszetű 43 folytatása, is van, Erre a 34 négyszög-keresztmetszíetű toldatra egy 40 dróttekercs-rugó van üres. négyszög­keresztmetszetűre kialakított 41 végével fel­húzva. A 40 drót-tekeresrugó egész hosszában négyszög-keresztmetszetű lehet. A 2. ábra szerinti kiviteli alaknál a 40 drót­tekercsrugó mindkét végén 41 négyszögkereszt­metszetű üreg van és hosszában S-alakúra meghajlítva, a 42 vonallal jelzett, elcsavarássa] a 10 felső tag átlója irányában a két 32 ken­gyel egymással szembenálló 34 négyszögke-

Next

/
Thumbnails
Contents