143667. lajstromszámú szabadalom • Motoros hajtású jármű
4 142.667 megfelelő alkatrészeket jelölnek úgy, mint az 1. ábrán, de a hátsókerékpárnak utánengedő egyes felfüggesztő szerkezete van, amelyet az ábrán 58a-val jelöltünk. Ugyanez vonatkozik; az alváz másik oldalán levő kerékpárra is. Az 5. ábra négykerekű járművet szemléltet, amely az 1. ábra szerinti gépjárműhöz hasonló. de mégis azzal a különbséggel, hogy az ikermotor a 4. ábra szerinti elrendezéshez hasonlóan helyezkedik el. A 7. ábra megváltoztatott kerékfelfüggesztést mutat, amelynél a rugók nem gumiból vannak, hanem acélrugókat alkalmazunk és mindegyik féltengely háza az 59 támasz révén csatlakozik ezekhez a 60 nyomórugókhoz. A. 60 rugók alsó vége tehát a féltengelyeknél, felső vége pedig a 61 támasznál van és a két 61 tartórész vagy támasz egy ívelt alakú 62 emelő egy-egy végéhez csatlakozik. A 61 és 62 részek mereven kapcsolódnak egymással és utóbbi a jármű 64 alvázához erősített, felfelé nyúló 63 alkatrész felső végén van ágyazva, megfelelő ágyazóalkatrészek és egy forgáscsap segítségével. A fentiekből már nyilvánvaló, hogy a rugók nyomó-előfeszültség alatt állnak a rájuk nehezedő súly következtében és ha a jármű haladása közben valamelyik kerék felfelé mozdul el, mert akadályba ütközött, vagy mert a talaj keresztirányban egyenlőtlen, ez az elfordulás a féltengelyház 65 forgáscsapja körül oly módon történik, hogy a hozzátartozó rugó erősebben összenyomódik. Ilyen módon ez a rugó erőt fejt ki a 62 emelőre és azt elmozdítja forgáscsapja körül, miáltal a másik rugó igénybevétele is növekszik és így a másik kerék nagyobb erővel nehezedik a talajra. Érthetővé válik a fentiekből, hogy a jármű alváza a leírt művelet folyamán keresztirányú elmozdulást nem végez, ill. lényegileg megmarad vízszintes helyzetében. Szabadalmi igénypontok: 1. Motorhajtású jármű, melynek jellemzője, hogy két hajtómotora az alvázon a hátsó kerekek előtt oly módon van elhelyezve, hogy forgattyútengelyeik középvonalai egy egyenesbe esnek és az alvázon keresztirányúak, emellett pedig a két motor alkalmas arra, hogy oldható tengelykapcsolók és fogaskerékhajtás révén <z alvázhoz képest hosszirányú tengelyt hajtsanak és. ez a tengely egy vagy több haj tóker ék-pár hoz tartozó féltengelyekkel hajtó kapcsolatban van, sebességváltó és differenciál közvetítésével. 2. Az 1. igénypont szerinti motor hajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a differenciálmű két hajtott tengely forgatására alkalmas, amelyek az alváz hossztengelyének egy-egy oldalán helyezkednek el és. amelyek mindegyike kúpkerékhajtás révén a hajtó ke^ rékpár egyik féltengelyével hajtó kapcsolatban, van. 3. A 2. igénypont szerinti motorhajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy mindegyik féltengely oly házban vagy tartóban, van ágyazva, amelyet az alvázban megerősített csapágyak: tartanak, oly módon, hogy ez a ház vagy tartó a hozzátartozó haj főtengely középvonala körül mozdulhat el és ez az elmozdulás utánengedő (rugalmas) alkatrészek ellenében történik. 4. A 3. igénypont szerinti motorhajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az említett házak vagy tartók egymással kapcsolatban állnak, ül. azokat csuklótagok kötik öszsze olyképp, hogy ellenkező irányokban mozognak. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti motorhajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az alváz hossztártóit keresztmerevítők és kereszttartók kötik össze és ez utóbbiak a hossztartók egyikével úgy függenek öszsze, hogy azon túlnyúlnak, emellett pedig mindegyik motort e kereszttartók egyike támasztja meg. 6. Az 5. igénypont szerinti motorhajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a kereszttartókat további, átlóirányú részek merevítik. 7'. Az 1. igénypont szerinti motorhajtású jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője,, hogy az említett féltengelyek kerekei oly házak vagy tartók külső végein vannak megerősítve, amelyek az alvázon egymástól függetlenül felszerelve mozoghatnak a keréktengelyekre keresztirányú csapok körül, utánengedő vagy rugalmas alkatrészek hatása ellenében. 8. A 7. igénypont szerinti jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a tengelyhez vagy mindegyik tengelyhez, tartozó utánengedő alkatrészek két nyomórugót tartalmaznak, amelyek mindegyikét támasztékok vezetik és ezek a rugók az említett házak és egy az alvázon — Végei között — ágyazott alkatrész két vége között működnek, ez az alkatrész pedig az alváz hosszirányába eső forgáscsap körül fordulhat el. 9. A 7. igénypont szerinti jármű kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a tengely vagy valamennyi tengely számára alkalmazott utánengedő eszközök gyűrűalakú lemezek sorozatai között gumialkatreszeket tartalmaznak, olyképp, hogy az egyik sorozat a jármű alvázához, a másik sorozat pedig a házhoz vagy. tartóhoz van erősítve és ezek a gyűrűalakú leimezek, e ház vagy tartó elfordulási tengelyével koaxiális elhelyezésűek. rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 685. Terv Nyomda, 1957. — Felelős vezető: Bolgár Imre.