143664. lajstromszámú szabadalom • Készülék forgatónyomaték mérésére

Megjelent: 1957. augusztus hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 143.664. SZÁM. 42. k. 1—7. OSZTÁLY — RE—186. ALAPSZÁM Készülék forgatónyomaték mérésére A Magyar Állam, mint a feltaláló Bényi Tibor mérnök, budapesti lakos jogutódja. A bejelentés napja: 1955. június 21. A találmány olyan készülék, amely — elsősorban a műszertechnika igényeinek megfelelően — kis forgató nyomatékoknak pontos és gyors mérésére alkalmas és így különösen műszerek tömeges vizsgálatára és hitelesítésére használható. Korábban az ilyen készülékek ellennyomatékot kifejtő rugóval voltak felszerelve és beállításuk nehézkes volt, különösen azért, mert annak a két követelménynek teljesítése, hogy a mérőkészülékről a műszerre — pl. számlálónál a forgótárcsára — átadódó erő a tárcsa kerületi pontján a tárcsa érintőjének irányában hasson, nem volt kellő pontossággal, kényelmesen ellenőrizhető. A találmány szerint a mérendő nyomatékot tekercs és vasmag közötti vonzóerővel egyensúlyozzuk ki és a tekercsen átmenő áram erősségével mérjük. Az ellennyomatékot kifejtő erő érintőleges helyzetének biztosítása és ellenőrzése céljából pedig egy optikai rendszert alkalmazunk, amely a műszeren (ill. a készüléken) van megerősítve és amellyel egy szálkeresztről előállított valóságos kép a vizsgálandó műszer és a készülék kívánt viszonylagos helyzetében a készülék (ill. a műszer) kijelölt pontján — pl. a forgótárcsa tengelyén — keletkezik. A kiegyensúlyozáshoz szükséges áram erősségét potencióméterrel állíthatjuk be és az árammérő skáláját mindjárt nyomatékban kalibrálhatjuk. Különböző mérési határok lehetővé tételére megfelelő söntök szolgálnak. A találmány példakénti kiviteli alakját a rajzmelléklet áramszámláié forgatónyomatékának mérésére alkalmazva ismerteti. A mérőkészüléknek (9) karja van, amelynek végére a megmérendő nyomatékú hajtótárcsa, közbenső pontjára pedig az (5) tekercs által a (8) vasmagra kifejtett, a hajtó tárcsa által a karra átadott erőt egyensúlyban tartó elektromágneses vonzóerő hat. Az egyensúlyi helyzetben a tárcsa (16) forgástengelye, az emelőkar (14) forgáspontja, s a kar és a tárcsa (15) érintkezési pontja egy egyenesben van. Ezt az egyensúlyi helyzetet az emelő másik karjának pályája mellett húzott (17) vonás jelöli meg. A tárcsa és az emelőkar közötti érintkezést a tárcsa szélén a mérés tartamára csipesszel megerősített (12) ütköző létesíti. A tárcsáról az, emelőkarra átadódó erőnek tehát — amelynek a tárcsa sugarával való szorzata a keresett forgatónyomatékkal egyenlő — mértéke az az áramerősség, amely az emelőkarnak egyensúlyban tartásához szükséges. Ezt az áramerősséget a (6) árammérő mutatja, amelynek skálája tehát mindjárt nyomaték szerint kalibrálható. A berendezés többi részei az áram előállítására és pontos beszabályozására valók. Ebből a célból váltakozó áramkörbe kapcsolt (1) transzformátort használunk, amelynek szekunder áramát (2) egyenirányító egyenirányítja. Ennek áramkörébe a (3) és (4) finom, ül. durva szabályozású potenciométer van kapcsolva, amelyekkel az (5) tekercsen átmenő áram beszabályozható és az emelőkar egyensúlyba hozható. A mérőműszer a (10) kapcsoló révén söntölhető a mérési határ megváltoztatása végett. A (7) blokkkondenzátor az egyenirányított áram ingadozásainak kiszűrésére való. A mérés pontosságához — mint fentebb láttuk — elengedhetetlen a mérőkészüléknek a vizsgálandó műszer forgótárcsájához képest olyan elhelyezése, hogy a (14), (15) és (16) pontok egy egyenesbe essenek, s a (15), (16) pontok távolsága a tárcsa sugarával egyenlő * legyen. Ebből a célból a mérőkészüléket a vizsgálandó műszerhez képest pontosan megáUapított helyzetbe kell hozni. Erre a (11) optikai rendszer szolgál, amely a mérőkar (14) forgástengelyét,. a tekercset és a (17) jelet hordozó műszervázhoz képest úgy van megerősítve, hogy a rendszer (11) optikai tengelye a (14) és (16) pontokat öszszekötő egyenessel párhuzamos és a kellő beigazitásnál a szálkereszt éles képe a tárcsa forgástengelyére esik. A mérőkar és a tárcsa közötti érintkezést közvetítő szerv a mérőkaron kialakított ékből és a tárcsára erősíthető sugármenti síklapból állhat, vagy pedig görgős ütközőt alkalmazhatunk, amely lényegében véve a tárcsa peremére helyezhető (12) csipeszből, ezen rögzített tengelyből és e körül könnyen forgatható görgőből áll, amely görgőre a (9) emelőkar támaszkodik.