143625. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fehérje-hidrolizátumok előállítására

Megjelent: 1957. augusztus hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 143.625. SZÁM 30. h. 1—8. OSZTÁLY — Ri-128. ALAPSZÁM Eljárás fehérje-hidrolisátumok előállítására Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt., Budapest A bejelentő által megnevezett feltaláló: Dr. Kőrös Zoltán kutatóvegyész, budapesti lakos / A bejelentés napja: 1954. december 30. _ / Fehérje-hidrolizátumok előállítására az irodalom számos módszert ismertet. A gyakorlat^ ban a legelterjedtebbek az enzimatikus módszerek, mivel ezek termékei a kiindulási fehérjében jelenlevő valamennyi aminosavat tartalmazzák a természetes balraforgató módosulatban. Az ásványi savakkal végzett hidrolízisek hátránya, hogy a képződött aminosavak egyrésze részben, a jelentőségében igen fontos triptofán pedig teljes egészében elbomlik. Redukáló közegben végzett savas hidrolízis esetén a triptofán gyakorlatilag megmarad ugyan, de más fontos aminosavak ugyancsak részben lebomlanak. A lúgos hidrolízisek során viszont a szintén fellépő részleges elbomlásokon kívül a keletkező termék alacsonyabb értékűségét még az is fokozza, hogy az aminosavaik racemizálódnak. Ismeretes még a fehérjék savas hidrolízise erősen savas kationcserélő gyarotékkal (pl. Dowex 50, Amberlite IR 120 stb.),' mely esetben lényegében az enzimatikus hidrolízisek (termékével egyező aminósavelegyek keletkeznek. (Paulson—Deatlerage—Almy: Hydrolysis of Proteins by Ion Exchange Resin Catalysis, J. Am. Cham. Soc. 75, 2039/1953). E módszerek közös jellegzetessége, hogy a hidrolízis mikéntjével járó lebomlásoktól eltekintve valamennyi módszer gyakorlatilag az eredeti fehérjében előforduló aranyban szolgáltatja az aminosavakat, mely körülmény a gyógyszeres használatban nem kívánatos. Klinikai tapasztalat szerint ui. az aminodikarbonsavak (aszparaginsav, glutaminsav), ha jelentékeny mennyiségben vannak jelen az infúziós célokra szolgáló fehérje hidrolizátumiokban, kellemetlen mellékhatásokat okoznak. Ezek Jkifcüseöbölésére közvetett és 'közvetlen módszerek ismeretesek. Így pl. a 652.237 sz. és a 693.162 sz. brit szabadalmi leírások szerint az aminodikarbonsavakat tartalmazó hidrolizátumokból a bázisos és neutrális aminosavakat különnkülön izolálják és e két frakciót egyesítve dikarbonsavaktól mentes hidrolizátumot állítanak elő. Egy másik eljárás szerint az aminodikarbonsavakat anioncserélő műgyantával távolítják el a hidrolizátumból (Kunin, Ind. Eng. Cham. 44, 460/1949). Olyan módszer, .mejly közvetlenül szolgáltatna amin©dikarbonsaivakiban szegény vagy ezektől gyakorlatilag mentes fehérje hidroldzétumot, az irodalomban eddig nem ismeretes. Azt találjuk, hogy 'a káros következményekkel járó aiiiiinodilkarbonsavak gyakorlatilag kiküszöbölheisők az ismert teationcserélő műgyantákkal végzfett hidrolízissel egyidejűleg is, ha a hidrolízist ritjegfeMő gyantamennyiséggel adott DH tartomáriyban végezzük. Paulson és társai, az általuk isanertetett módszer esetében, az alkalimazott fehfcérje súlyának ötszörösét kitevő ioncserélő gyalpjtával kaptak teljes hidrolízist 48 óra alatt, 0,5 n^ósavas közegben. Az azóta megjelent közleményekben is a fehérjék teljes 'hidrolíziséhez a hasonló nagyságrendű ioncserélő gyanitaarányt tartózták szükségesnek és a fehérjében szereplő valiámennyi aminosavat teljes mennyiségükben vissza is kapták a hidrolizátumban. Ez a gyantaímennyiség az aminosavak megkötésére etaéletiiléag számított mennyiségnek mintegy tóromszoikisa. Ismeretes már most, hogy erősen savas ioncserélő műgyanták gyengén savas közegben, még magasabb hőmérsékleten is, elsősorban a bázásos aminosavakat, majd a neutrálisokat és végül a> savas jellegű aminosavakat kötik meg. Kísérletekkel megállapítottuk, hogy ha a H-oiklusban levő erősen savas kationcserélő műgyantáikkal magasabb hőmérsékleten végzett katalitikus hidrolízishez csak a hidrolizálandó fehérjének asj aszparaginsav és glutamdnsav (mellőzésével számított miffliiekvivalens értékével azonos gyantamennyiséget alkalmazzuk és a pH-értéket ásványi savakkal úgy szabályozzuk, hogy az 1,5 pH alá ne csökkenjen, úgy az irodalmi adatoktól eltérően nemcsak tejes hidrolízis következik foe, hanem még azt is elérjük, hogy a gyanta, csökkentett rnienynyiségénél fogva, gyakorlatilag a bázisos és neutrális aminosavakkal telítődvén, a káros aminodlkarbonsaivakat nem, vagy csak alárendelt kis mennyiségben köti meg, miáltal leoldással aminodikarbonsavaktoiMi szegény olyan hidrolizátumot nyerünk, mely a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat a legmegfele-