142227. lajstromszámú szabadalom • Villanó lámpa

.2 142.227 tett száluk van, ahol is az állványt a bura falától köz választja el. Ezzel a szállal olyan keverék van érintkezésben, amely finoman elosztott, kjönnyen égő fémporból, oxigén-felszabadító anyagból és kötőanyagból áll. A találmány szerint az állványnak a szállal szomszédos végein, az éghető keverékből álló gyöngy alakjában, bevonat van, még pedig akkora mennyiségben, hogy ez a bevonat a szál felhevítésekor a lámpával létesített aktinos sugárzásnak gyakorlatilag egyetlen forrása. A találmány szerinti lámpa egyik előnyös kiviteli alakjánál az állványon levő szál és bevonat a burának gyakorlatilag a közepén van. A mellékelt rajz a találmány szerinti villanólámpa néhány kiviteli alakját példaképen tünteti fel. Az alábbiakban a találmány még további céljait és előnyeit is közöljük. Az 1. ábra a villanólámpa elölnézete. A 2. ábra egy másik kiviteli alak elölnézete. A 3—5. ábrák további kiviteli alakokban szereplő állványok távlati képei nagyobb léptékben. Az 1. ábrán "látható villanólámpának alkalmas anyagból, pl. üvegből készült, elzárt, fényáteresztő 10 burkolata vagy burája van, benyúló 11 talppal és egy pár szokásos 12, 13 bevezető huzallal, melyek a talpon áthaladnak és külső végükön a szokásos kivitelű 14 lámpafoglalathoz csatlakoznak. A bura belső vagy külső felületén, előnyösen azonban mindkettőn, fényáteresztő lakkbevonat van, mely a töltet felvillanásakor a bura megrepedésének veszélyét csökkenti és a burát gyakorlatilag törhetetlenné teszi. A 12, 18 bevezető huzalok belső vége egyenes, párhuzamos 15, 16 darabokat alkot, melyek a burában többé-kevésbbé központos helyzetet foglalnak el és egymáshoz aránylag közel fekszenek. A 12, 13 bevezető huzalok belső végpontjait kicsiny 17 szál hidalja át, mely a villanólámpa gyujtószervét alkotja. Az aktinos fényt fejlesztő, találmány szerinti szerv az éghető, fénykibocsátó 18 anyag, mely a 12, 13 bevezető huzalok egymással szomszédos 15, 16 darabjain van és a 17 szálat egészen körülveszi. Ha a 17 szálon villamos áramot bocsátunk át, a 18 fénykibocsátó anyag meggyullad' és aktinos fényfelvillanást létesít. A fénykibocsátó anyagot, a 15, 16 huzaldarabokra pép alakjában visszük fel, mely megszáradása után a ihuzalokon gyöngyöt vagy bevonatot alkot. A'fénykibocsátó anyag rendkívül ér- .. zékeny fémpornak (vagy -poroknak) és oxidáló pornak (vagy poroknak) keveréke, melyeket alkalmas kötőanyag egyesít. A poranyagot tehát csupán a kötőanyag tartja össze, úgyhogy e célra nincs szükség külön tartóra, ill. burkolatra.. Ha kívánatos, a;; összetapadó, fénykibocsátó anyagból való gyöngyöt, ill. bevonatot lakkból vagy más alkalmas anyagból álló bevonattal láthatjuk el a gyöngy szilárdítására és így annak meggátlására, hogy az törjön és a 15, 16 huzaldarabokról leessen. A 18 éghető fénykibocsátó anyag teljes elégésének biztosítására és így a legnagyobb fényteljesítmény elérésére a 1-0 burát előnyösen megfelelő nyomású, pl. 100 mrn higanyoszloptól kb. egy atmoszféráig terjedő nyomású oxigénnel vagy oxigéntartalmú gázzal töltjük meg. Ha azonban úgy kívánatos, a burát nyitva is hagyhatjuk vagy levegőtartalommal forraszthatjuk be. Ámbár az 1. ábrán szemléltetett egyetlen nagy gyöngy teljesen megfelel_ fényképészeti célokra a!-' kalms fény-felvillanás létesítésére, előnyösen a 2—5. ábrák szerinti megoldások valamelyikét alkalmazzuk, melyeknél- az éghető anyag' több tartóhuzal mindegyikén helyet foglaló bevonatot, ill. kis gyöngyöt alkot! Ilyen megoldás mellett az egyes lámpák teljesítménye egyenlőbb, amennyiben az éghető anya>g nagyobb mérvű eloszlása szabja meg annak elégését. Ezenkívül a felvillanás fénye egyenletesebben oszlik el minden irányiban. A villanólámpának a 2. ábrán feltüntetett megoldása megfelel annak az általános típusnak, amelynél a tojásdad 19 burának aránylag rövid 20 nyakrésze van, melyet a 'hozzá erősített 21 foglalat teljesen körülvesz és szilárdít. A 19 burába hasonló állványt forrasztunk be, mint amilyen az 1. ábra szerinti lámpában használtunk, csakhogy most az éghető fénykibocsátó anyag nem egyetlen 18 gyöngy, mely az egymással szomszédos 15, 16 huzaldarabokat és a 17 szálat burkolja, hanem a 15, 16 huzaldarabokon egy-egy hosszúkás 22 bevonat vagy külön gyöngy, mely a 17 szálnak a bevezető huzalokhoz csatlakozó végeit burkolja. Ez a megoldás jobban biztosítja a fénykibocsátó anyag teljes elégését és legnagyobb fényerősségét, úgyhogy az egyes lámpák felvillanási tulajdonságai egyformábbak. A 3. ábra szerinti megoldás hasonló a 2. ábra. szerintihez, csakhogy most a 12, 13 bevezető huzalokon egy-egy adalékos, L-alakú 28 tartóhuzal van, melyeket egyik végükön a bevezető huzalokhoz hegesztünk vagy más módon erősítünk olyan pontban, amely e huzalok belső végpontjától távolabb fekszik. A 23 tartóhuzalok szabad 24 szárán éghető anyagú 22 bevonat, ill. gyöngy van, amely a 15, 16 bevezető huzaldarabokon levőhöz hasonló. Az L-alakű 23 tartóhuzalok szabad 24 szárai felfelé állnak és így 3, bevezető huzalok 15, 16 darabjaival gyakorlatilag párhuzamosak és ugyanolyan messzire nyúlnak. Ezenkívül elrendezésük előnyösen olyan, hogy a felnyúló 24 szárak és a bevezető huzaloknak szomszédságukban levő belső 15, 16 végdarabjai egymástól gyakorlatilag egyenlő távolságban vannak. A felálló 24 szárak és a bevezető huzalok belső 15, 16 végdarabjai ekként négyzetalakban rendezhetők el, vagyis úgy, hogy azok egy négyzet négy sarkát alkossák. Az adalékos 23 tartóhuzalök, melyek a bevezető huzalok belső 15, 16 végdairabjaival együtt a 22 éghető anyag számára mintegy nem-éghető drótkeretet, ill. tartóállványt alkotnak, lehetővé teszik nagyobb mennyiségű ilyen anyag bevitelét a lámpába, a 22 gyöngy, ill. bevonat nagyságának, ill. vastagságának túlságos megnövelése nélkül. A nagyobb menynyiségű éghető anyag nagyobb fény teljesítményt biztosítómig az anyag elosztása az aránylag kicsiny 22 gyöngyökre, ill. bevonatokra az éghető anyag teljes elégését és így legnagyoil>b fény telj esítményét igyekszik elérni; az egyes lámpák karakterisztikái egyenletesebbek. . A 4. ábrán, a 3. ábra szerinti kivitelt még tovább fejlesztjük azzal, hogy a 12, 13 bevezető huzalokon egy-egy járulékos olyan 25 tartóhuzalt alkalmazunk amelyeknek két felálló 26 száruk van. Utóbbiak a 12, 13 bevezető huzalok velük szomszédos belső 15, 16 végdarabjaival együtt, hat különálló szár, ill. nyúlvány alakjában, nem-éghető drótáll-. ványt alkotnak az összetapadó fénykibocsátó anyag