142134. lajstromszámú szabadalom • Forgórészt és helytállórészt tartalmazó lámpatartó

Megjelent 1953. évi október hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 142.134. SZÁM. 21. f 82-87 OSZTÁLY. — PI-76. ALAPSZÁM. Forgórészt és helyi állórészt tartalmazó lámpatartó N. V. Philips' Gloeilampenfabrieken, Eindhoven (Hollandia) A bejelentés napja: 1951. december 13. Németalföldi elsőbbsége: 1950. december 16. Ismeretesek olyan lámpatartók, amelyek legalább egy forgórészt és egy helytálló részt tartalmaznak. A „forgórész" kifejezésen itt olyan részt kívánunk érteni, amelynek az a rendeltetése, hogy a lámpa hétévesekor a lámpa forgatása következtében elforduljon. A „helytálló rész" kifejezésen pedig azt a részt értjük, amely ekkor nem fordul el. Ez a rész azonban más mozgást végezhet, például a tengely irányában elcsúszhat. Ezeketa iámpatartókat különösen olyan esőlámpák számára alkalmazhatjuk, amelyek mindegyik végükön lámpatalppal vannak ellátva. A lámpatartó forgórésze arra való, hogy a lámpatalp érinfckezőszerveit a helyes pályára vezesse vagy pedig, hogy bizonyos . kapcsolásokat létesítsen. Az említett lámpatartókat rendszerint párosával alkalmazzák. Ismert jelenség az, hogy ha a lámpatartók közötti távolság és/vagy a esőlámpa helyes hossza tekintetében eltérések lépnek fel, az a veszély adódik, hogy rossz érintkezés létésül egy vagy több talpkontaktüssal vagy pedig, ami még kellemetlenebb, hogy a lámpa az egyik vagy mindkét tartójából kiesik. Ismeretes- csőalakú lámpák tartóinak rugalmas kialakítása á beszerelendő lámpa tengelyének irályában. Ilyen tartók esetében a lámpa egyik végét mélyen szorítják az egyik .tartóba, majd a másik véget a másik tartó elé helyezrik, amire a lámpa az első tartózol némileg visszaugrik. Ennek a szerkezetnek egyebek között az a hátránya, hogy a lámpatantók rugóinak meglehetősen puháknak kell lenniük, úgyhogy a lámpa a tartókban rezeghet. Ezenkívül a tartóknak a tengely irányában nagy méretűeknek kell lenmíök. Javasoltaik irriár csőafefcu lámpáik tlsrtóiiMaik fe-L-s'zerelését két forgórésszel, amelyeknek a lámpa hétévesekor ezzel együtt el kell forogniok. 'Ebben az esetben a tartó érintkezőszerve-it hordozó forgórész a lámpa irányában csavarodik, úgyhogy az érintkezőszervek & lámpára nyomódnak. A csavarodó részek alkalmazása következtében szükségessé vált a lámpa egyik végén bal csavarmenetu, másik végén pedig jobb csavarmenetu tartó alkalmazása. .Azonkívül csavar alkalmazása esetén a lámpának aránylag nagyszögű, például 3603

-nál nagyobb szögű elforgatása szükséges a kívánt tengelyirányú elmozdulás elérésére. Az ilyen csavar alkalmazásakor továbbá a be-, illetve kiszerelendő lámpa forgásaránya egyértelműen van megszabva. Ez ellentétben áll azzal a céllal, hogy a lámpát 90°-os elforgatással, mégpedig bármelyik irányban, lehessen be- vagy kiszerelni. Ez a szerkezet végül a két forgórész jelenléte következtében igen bonyolult. A találmány ezeket a hátrányokat kiküszöböli és ezenkívül lehetségessé teszi további, még megnevezendő előnyök elérését. A találmány szerint a lámpatartónak olyan forgó és helytálló része van, amelyek sugánirányúan elhelyezett, együtt dolgozó bütykökkel vannak ellátva. Ezek a bütykök a helytálló és/vagy forgó rész tengelyirányú mozgását szabják meg. A bütykök célszerűen olyan kialakításúak, hogy a forgórésznek 360°-os ^elfordulásakor legfeljebb négy helyzetben kapunk' rögzített állapotot. Ezt a négy helyeztet általában egymástól 90—90°-ra létesíthetjük. Rögzített az az állapot vagy helyzet, amelyben a forgórész forgás közben maradni szándékszik és amelyből a forgórészt csak olyan kezdeti nyomaték legyőzése után tudjuk kiforgatni, amely a további forgatás közben csökken és esetleg negatívvá válik: Általában az a szokás, hogy az egyebek között elforgatással beszerelendő csőlámpák tattóinak érintkezőszerveit rögzítőhatással lássák el. Ezt a hatást például a lámpatalpakon lévő peckeknek a rugalmas érintkezőszervek üregeibe való csúsztatásával érhetjük el. Ekkor a következő szerkezeti nehézség lép fel. A jó rögzítőhatás elérésére az érintkezőszérv nagy elmozdulása vagy pedig nagy rúgónyomás szükséges. Ennek megvalósítása nehéz olyan érintkezőszervek esetében, amelyek olyan rövidek, hogy azokat a tartóban helyezhetjük el. Az ilyen rövid érintkezőszerveket ugyanis hamarosan a rugalmassági határon túl terheljük meg. Anélkül, hogy az érintkezőszervek rúgóhatására lennénk ráutalva, most azonban a bütykök segélyével igen egyszerűen olyan riigzítőhatást érhetünk el, amely az érintkezőszervek rögzítőhatását jelen-