142089. lajstromszámú szabadalom • Lágzáró kötés

Megjelent Í953. év "iüxi hó I&én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 142.089 SZÁM. 32 a 26—27 OSZTÁLY. - EE-91. ALAPSZÁM. Légzáró-kötés. Egyesült Izzólámpa és Villamossági rt., Budapest. A bejelentő által megnevezett feltalálók Mende László és Gazda István mérnökök, budapesti lakósok. % A bejelentés napja: 1950. november 23. Ismeretes, hogy kisütócsövek, különösen kisméretű kisütőcsövek, üvegalkatrészeit, pl. tailpát és buráját alacsony olvadáspontú zománc segítségével erősítik össze. E zománc felvitele akár paszta formájában, akár pedig úgy történhetik, hogy egy előre elkészített és lemért, kiizzított zománcból készült, megfelelően előre formált testet, pl. gyűrűt viszünk fel. Ismeretes még azonkívül olyan módszer is, amikor pl. a zománcot mártogatással viszsziik fel. Bármilyen módszerrel történik is a zománc felvitele, lényeges az, hogy mennyi zománc szükséges a légzáró kötés létesítéséhez. Találmányunk tárgya e légzáró kötésekre vonatkozó újítás. Kísérleteket folytattunk arra vonatkozólag, hogy mi az optimális zománcmennyiség. Ahhoz, hogy a kötés kellő szilárdsággal bírjon, jelentős mennyiségű zománcra van szükségünk. Készítettünk tehát egy olyan kötést, amelyik kb. 2,3—2,4 mm öisszvastagságú és 22 mm átmérőjű talp és 0,5—0,7 mm vastagságú búra esetében 0,2 g izzított menynyiségre, vagyis a kötés létrejötte utáni állapotban lévő mennyiségre vonatkoztatott zománcot tartalmazott. Ez a kötés a követelményeknek megfelelt. Az eddigi tapasztalatok szerint .azonban a kötés biztonságosabban és még szilárdabban volt kialakítható, ha több zománcot használunk. Ezért a fenti példában szerepíő zománc mennyiségét kb. 40 százalékkal emeltük, amivel a kötés szilárdságát akartuk fokozni. Érdekes módon azonban — a várakozással ellentétben — az így előállított kötés nem volt megfelelő. Ha ugyanis 0,20 g helyett 0,28 g, az izzított mennyiségre számított zománcot helyeztünk el a? összekötendő felületeken, akkor a csövek gyártási törése — azonos eljárás alkalmazásával — igen erősen megnövekedett. Az így készített csöveknél ugyanis a talpon, vagy a burán, esetleg azonban mindkét helyen vékony repedések keletkeztek, amelyek a leszdvattyűzást még megengedték ugyan, de a cső később levegős lett. A talpon, különösen a csapok táján, sugárirányú repedések voltak észlelhetők. Ezek a törések gyakran a búrára is átterjedtek. Más esetékben a burán volt, a kötés szomszédságában hajszálvékony repedés észlelhető. Ez a repedés néha a búra kerületének felére is kiterjedt. E jelenségek elméleti okait, a fellépő különféle szilárdságtani behatásokat itt nem taglaljuk, de e repedések kétségkívül a túlnagymennyiségű zománc alkalmazására vezethetők vissza, minthogy megfelelő mennyiségű zománc esetén, ugyanazon eljárást alkalmazva, a törés, illetve repedés jelentéktelen volt. Ha azonban 0,28 g zománcmennyiség esetén a talp átmérőjét változatlanul hagytuk, de annak vastagságát, és/illetve a búra falvastagságát változtattuk, —. várakozásuk ellenére — ismét megfelelő csöveket kaptunk, amelyek törésszázaléka minimális volt. Azt találtuk tehát, hogy a szükséges zománcmennyisége a talp' vastagságával, a búra falvastagságával, és, természetesen, a talp átmérőjével van összefüggésben. Persze, az sem mindegy, hogy ezeket a méreteket milyen mértékben változtatjuk meg, végül pedig szerepet játszik a felhasznált zománc fajsúlya is. Kísérleteink eredményeképpen a fenti, a zománc mennyisége és a ragasztandó felületek méretei között a következő egyenlőséget találtuk: M = 0, 584 m .e (.-£- ahol 0, 010 <«< 0,012, 1 ( \ ( - 0, 584 m fs

^ [ = -jj|Si (3,5 í~^-0, 325) . a. h. (1,2+ 10,41.6 (. -y- I i M a felhasználandó zománc mennyisége (izzított mennyiségre számítva) grammokban, h a talp át-