142017. lajstromszámú szabadalom • Mezőgazdasági esőztető, illetőleg öntöző berendezés

Megjelent 1953. évi május hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 142.017. SZÁM. 45 f. 22-27 OSZTÁLY. - GO-28. ALAPSZÁM Mezőgazdasági esőztető, illetőleg öntöző berendezés. i Gorup Ferenc igazgató, Budapest. A bejelentés napja: 1949. szeptember 16. A találmány mezőgazdasági célokat szolgáló oly esőztető, illetőleg öntöző berendezés, amelynek mo"' torral hajtott szivattyúja, a szivattyú nyomócsonkjához csatlakoztatott csőhálózata és ebből táplált esőztető (vízszóró) készülékei vannak. Ismert esőztető berendezéseknél a szivattyú és a szivattyút hajtó erőgép, külön egységek, amelyeket a helyszínére való szállítás után ott előre elkészített alapra kell felszerelni és a rendszerint alkalmazott szíjhajtásra figyelemmel, egymással szemben helytállóan elrendezni. Ez a megoldás nehézkes és hátrányos voltát különösen akkor érezteti, ha a zsenge vetést szárazság idején viszonylag nagy területen kell vízzel ellátni, mert az említett gépek ismételt, szállítása, fel- és leszerelése sok időt és nem mindig rendelkezésre álló szakértelmet kíván és a kultúrán való sok járkálással van egybekötve. Az öntöző hálózatot rendszerint nagyjában egyenes irányban, például az öntözővizet tartalmazó csatornára merőleges irányban elfektetett fővezetékből és abból oldalirányban leágazó úgynevezett vándorvezetékből építik fel. A csősúrlódás leküzdéséhez szükséges munka, lehető csökkentése végett a vándorvezetékeket rendszerint két csoportban rendezik el, melyek közül az egyik, például két vándorvezetékből álló csoportot a fővezeték külső vége mellett az egyik oldalon, a másik például ugyancsak két vándorvezetékből áiló csoportot a fővezetéknek a szivattyú nyomócsonkjához csatlakozó végén, a másik oldalon rendezik el és az öntözési munka előrehaladása folyamán a fővezeték távolabbi végénél csatlakoztatott vándorvezetékeket, előre meghatározott munkaterv szerint a szivattyúhoz mind közelebb fekvő helyzetekbe, a fővezeték szivattyúfelőli végénéi csatlakoztatott vándorvezetékeket a szivattyútól mind távolabb fekvő helyzetekbe rakják át. Általában az öntözendő terület nagysága szerint csoportonként 2—4 vándorvezetékkel dolgoznak és a vezetékeket rendszerint 6 méter hosszúságú csövekből építik fel. A csővezeték felépítésének és a vándorvezetékek folytonos átrakásának és a fővezetékhez való csatlakoztatásának megkönnyítése végett az egyes csövek közé különleges, előnyösen a 126.329. számú szabadalmi leírásban ismertetett csőkapcsolókat, illetőleg a vándorvezetékek csatlakoztatása végett különleges idomtesteket, például T-darabokat, X-darabokat, könyököket stb. tervszerűen kell beiktatni, figyelembe véve azt is, hogy e vándorvezeték a fővezetékkel derék- vagy hegyesszöget zár be. A vizet a vándorvezetékekhez csatlakozó szórófejekkel terítik azét, .meilyek (rendszerint • forgó sugárcsövek és szélcsend esetén 60 m átmérőjű területet kb. 1—2 óra alatt látnak el a kívánt vízmennyiséggel. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy a megelőzően lekapcsolt szórófejeket az azokhoz tartozó vándorvezetékkel együtt a következő új munkahelyzetbe rakják át és ott felszereljék. Az öntöző szerelvények kölcsönös távolságait úgy választják meg, hogy a vízzel beszórt területek egymást átlagosan körülbelül 10 méter szélességben átlapolják. A motor-szivattyú gépcsoporttal kapcsolatban fent már említett hátrányokon kívül az ismert berendezés lényeges hátrányai még az alább felsoroltak. Az eddig alkalmazott, a nyomóvizet vezető csőhálózat nem felel meg a követelményeknek, mert különösen szeles időben annyi átszerelési többletmunka szükséges, ami az esőztetés eredményességét a fiatal vetéseken való sok járkálás miatt kétségessé teszi. Ezt a többletmunkát főleg az említett sokféle és tekintélyes súlyú (40—60 kg) szerelvény ki-, be- és átszerelése okozza, ami különösen szeles időiben szükséges. Már viszonylag csekély légmozgás elegendő ahhoz, hogy a vízzel beszórt felület eltorziuüjon, például kör helyett ejlipszijs alakú legyen. Az egymással párhuzamos ' tengelyű ellipszisek között nagy beszóratlan, illetőleg kétszeresen bes>órt területek keletkeznek. Ilyenkor a szórófejek kölcsönös távolságait meg kell változtatni, ami a vándorvezetékek eltolását is jelenti. Ez a munka viszont a kultúra letaposása nélkül nem lehetséges. Az ismert berendezések további lényeges hátránya, hogy különösen lankás vagy dombos terepben a csővezetékben könnyen légzsákok keletkeznek. Ilyen esetben a szivattyú megindítása után a vezeték hajlamos a vetődésre, a csőkapcsolók, sőt a csövek is törnek és a kiömlő víz a környezetet eliszaposítjá. A háromlábra szerelt szórófejeknek a vándorcsőhöz való csatlakoztatása flexibilis vezetéket és ennek csatlakoztatásához szükséges szerelvényeket,