141939. lajstromszámú szabadalom • Villamos kisütőcső

Megjelent 1953. évi február hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 141.939. SZÁM. 21. g. 1-16. OSZTÁLY. - EE-66. ALAPSZÁM. Villamos kisütőcső. Egyesült Izzólámpa és Villamossági^Rt., Budapest. A bejelentő által megnevezett feltalálók: Winter Ernő és Gazda István A bejelentés napja: 1950. július 20. A találmány tárgya olyan villamos kisütőcső (röntgencső, Brauneső, televízióscső stb.), különösen pedig rövid és ultrarövid hullámokhoz való elektroncső (magnetron stb.), melynek elektródái, hozzávezetései, peckei és más vezető alkatrészei közül egyesek, vagy valamennyi, melyek általában ismert módon vas és nikkel, vagy vas és króm ötvözetéből, vagy más vezető fémből állnak, legfeljebb 40 fi előnyösen 30—40 fi, vastagságú, a periodikus rendszer I. b. osztályába tartozó (rézcsoport) féméi közül egyszerre legalább kettővel, vagy e fémek legalább kettőjéből készült ötvözettel, vagy e fémek legalább kettőjéből álló vegyülettel vannak bevonva. A találmány tárgyát képezi az is, hogy a bevonatot képező elemeik (fémek) mellett, vagy részben helyett még más fémek is szerepelnek, így pl. a periodikus rendszer VI. osztályába tartozó krómcsoport elemei, vagy a platincsoport elemei. Ismeretes, hogy üzem közben az elektroncsövek fémes, vezető alkatrészeinek jelentős veszteségei vannak. Különösen áll ez rövid és ultrarövid hullámú csövekre, ahol az ú. n. „skin-effektus" e veszteségeket erősen növeli. E veszteségek kiküszöbölésére már régóta folytatunk kísérleteket, és tudomásunk van más, nem általunk végzett kísérletekről is. Ügy találtuk, hogy elsősorban a rézcsoport elemei alkalmasak a feladat megoldására. Eleinte a rézcsoport elemeit egyenkint használtuk fel a veszteségeket csökkentő bevonat készítésére. Ezen bevonatok igen jó eredményeket mutattak a) „skjin^effjektus" által okozott .veszteségek szempontjából, es e rétegek vezetőképessége igen előnyös volt. E bevonatok hátránya volt azonban, hogy nehéz volt a magfémmel jó kapcsolatot létesíteni, a bevonat tartóssága nem volt kielégítő, és tömör rétegek előállítása nehézségekbe ütközött. Újabb kísérleteink során azután e hátrányok kiküszöbölésére előnyösebbnek látszott, Ha e fémeket nem egyenként alkalmazzuk, hanem többet, de legalább kettőt együttesen. Az ily módon előállított bevonatok amellett, hogy a „skin-effektus" és a vezetőképesség szempontjából is megfelelnek, tartósság, tömörebb réteg képzése és a jó kapcsolat létesítése szenipontjából sokkal előnyösebb, mint a már ismert bevonat. így pl. egy olyan bevonat mutatkozott igen előnyösnek, amely kb. egyenlő menynyiségben tartalmazott fémrezet és fémezüstöt. Más célokra viszont pl. olyan bevonatot találtunk alkalmasnak, amely nagyobbrészt ezüstből és kisebbrészt rézből álló ötvözetből állt. Megjegyezzük, hogy olyan összetételek is igen alkalmasak, melyekben mint harmadik komponens, vagy az előző komponensek egyike helyett arany szerepelt, ennek használatát azonban drágasága gátolja. Természetesen az előbbi összetételektől eltérő kivitelezések is a. szabadalom védelmi körébe tartoznak. Megvizsgáltuk azt is, hogy lehet-e fémek egyikét más csoportbeli fémmel helyettesíteni, vagy e fémek mellett más csoportbeli fémeket használni. Ügy találtuk, hogy különösen a krómcsopprt féméi alkalmasak mindkét célra, amelyek nagyrészt a kettős bevona^ rézkomponensét helyettesíthetik, bizonyos esetekben azonban az ezüstöt is. Speciális célokra, iris mennyiségben alkalmazva a platincsoport elemei is helyettesíthetik az előző fémeket, vagy szerepelhetnek az előző fémek mellett. Természetesen nincs kizárva, hogy ezenkívül más csoportbeli fémek, így pl. a Sí, Ti, vagy más csoportbeli fémekkel alkotott ötvözetek, vagy vegyületek nem alkalmasak a fenti bevonat elkészítésére. Kísérleteket folytattunk a bevonat vastagságára vonatkozólag is. A találmány szerinti bevonatnak rendkívüli előnye a már ismertetett előnyök mellett, hogy kfterjedési együtthatója közelebb van az üveghez, mint az eddig ismeretes bevonatoké, és így vastagabb rétegek is alkalmazhatók, miáltal a bevonat mérettartása sokkal jobb. Ezek alapján úgy találtuk, hogy a bevonat_ vastagsága 40 fi -nál ne legyen több, előnyösen 30—40 fi, bizonyos esetekben azonban a fenti optimumot túlhaladhatja. Ez a vastagság természetesen függ az adott körülményektől, az elektróda, fémes vezető, pecek vastagságától és anyagától, továbbá a cső méreteitől és igénybevételétől. A találmány természetesen kiterjed a csőben belül és a csövön kívül lévő valamennyi fémes vezető alkatrészre, de hozzátesszük, hogy a bevonat alkalmazása nem mindenütt szükséges.