141537. lajstromszámú szabadalom • Eljárás az altalaj szerkezetének megállapítására

Megjelent 1952. évi szeptember hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 141.537. SZÁM. 5. a. 1-19. OSZTÁLY. —' C-10399. ALAPSZÁM. Eljárás az altalaj szerkezetének megállapítására. Compagnie Generale de Geophysique cég, Paris. A bejelentés napja: 1948. április 24- . Franciaországi eilisőbbsége: 1947- május 20. A találmány oly eljárásra vonatkozik, amellyel az altalaj szerkezetét az abban maguktól fellépő elektromos áramok vagy mezők megyfigyelésével (tellurikus vagy bolygó áramok stb.), külön külső áramok alaklmazása nélkül kutathatjuk ki. A 924.110. számú francia szabadalmi leírásból ismeretessé vált már oly eljárás, amelynél az altalaj kikutatása egy alapállomáson és további állomásokon végzett megfigyelések összehasonlítása révén annak alapján történik, hogy a mérési állomásokon uralkodó tellurikus áram vagy elektromos mező lineáris függvénye az ugyanekkor az alapállomáson uralkodó tellurikus áramnak, ill. mezőnek. Más szóval, ha egy M mérőállomáson, tetszőleges koordinátarendszerben, X és Y a mező koordinátái és x, ill. y ugyanezen pillanatban egy B állomáson uralkodó mezőnek tetszőleges koordinátarendszerre vonatkoztatott koordinátái, úgy X, Y és x, y között X, Y, x és y tetszőleges értékei mellett az X = ax -4- by Y = ex + dy összefüggés áll. fenn, ha a mérés elég hosszú időtartamra terjed. Az a, b, c, d együtthatóknak, ill. a fenti egyenletekbe, foglalt transzformáció „állandóinak" ismerete lehetővé teszi, hogy minden mérési pont jellemzőit az alapmérőállomásra vonatkoztatva, az altalaj szerkezetét jellemző térképet készítsünk. A találmány ennél tovább megy, mert megengedi, hogy se tellurikus áramok mérésénél az altalaj természetére nézve még sokkal. pontosabb és tökéletesebb, eredményeket kapjunk és lehetővé teszi, hogy a mérések eredményét a felvételezők értelmezésétől függetlenítsük. A találmány az alábbi tapasztalati tényeken alapszik: • Ha egy adott állomáson a tellurikus áramok változásainak megfelelő vektorokat elengendő hosszú ideig mérjük, úgy megállapíthatjuk, hogy e vektorok végpontjai középértékben egy ellipszis kerületén fekszenek és hogy a vektorok irányai az állomás, mint központ körül, egyenlőtlenül oszlanak el, mégpedig a vektorok az ellipszis nagytengelye irányában sűrűbbek, mint a kis tengely irányában. Az eloszlásuk törvényszerűsége az, hogy annak a valószínűsége, hogy egy vektor egy bizonyos irányban fekszik, arányos az illető vektorsugár négyzetével. Másrészről megállapítottuk, hogy az ellipszis, amelyét „belső ellipszis"-nek fogunk nevezni, nagy tengelyének iránya, valamint excentrikussága, vagyis a nagy és kis tengelyeinek viszonya, a talaj természetétől függ és ezen adatokból következtethetünk a talaj természetére. Ha a belső ellipszis excentrikussága nagy, úgy a nagy tengelyre merőleges irányú, nagy ellenállású antiklinálisra vagy ezen tengellyel párhuzamos, jól vezető övre következtethetünk. Ha kellő hosszúságú időtartam alatt vagy pedig különböző időszakokban végezzük a megfigyeléseket, akkor azt tapasztaljuk, hogy amíg a belső ellipszis tengelyeinek iránya, valamint az ellipszis excentrikussága közel állandó, mégpedig annál inkább, mennél hosszabb időtartamokra terjednek a megfigyelések, addig maguk az ellipszis egyéb méretei többé kevésbbé jelentékenyen változnak. Ez különben várható is, mert tudvalevőleg a tellurikus áramok erőssége periodikusan változik és így a megfigyelt középértékek nagysága a megfigyelési időtartamtól függ. Azonban bármekkora is a megfigyelések időtartama, a mérőállomáson felvett belső ellipszis területének és az alapállomáson ugyanezen időpontban felvett belső ellipszis területének viszonya állandó. Ezt a területi viszonyt „viszonylagos terület"-nek fogjuk nevezni. A talaj természetére jellemző másik viszony a mérési és alapállomáson felvett ellipszisekhez tartozó ortoptikus körök sugarainak viszonya. Minthogy azonban ez a viszony nem állandó, csak akkor van értelme, ha a belső ellipszisek alakja a mérések alatt nem változott. Á találmány tehát az emltíett belső ellipszisek jelemzőinek, pl. tengelyeik irányának, excentricitásuknak és viszonylagos területeiknek vagy az ortoptikus körök sugarai közötti viszonynak meghatározásán alapszik. Ez a meghatározás közvetlenül a tellurikus áramok változásainak mérése útján történhetik, pl. derékszögű koordináta rendszerben felvett vetületeik alakjában, mégpedig a koordináta' tengelyek