141484. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mesterséges rostok előállítására

2 141.484 Hasonló módon húzhatunk ki ugyanilyen rosto­kat, illetőleg fonalakat a 49 tartányból is, ame­lyeket szintén a 41 motolla vesz fel, azonban a má­sik oldalon. Ezek a rostok a 48 tartányból húzott és kissé még nedves állapotban lévő, már a motol­lával felvett rostokhoz tapadnak. A 48 és 49 folyadéktartányok ide-odamozgásá­nak amplitúdója változtatható azzal, hogy az 53 csapnak az 52 tárcsa 'tengelyétől való távolságát változtatjuk. Ezért célszerű, ha az 53 csapot sugár-­irányban átszerelhetőnek alakítjuk ki. Mivel a találmány szerinti megoldásnál a rosto­kat, illetőleg fonalakat nem fúvókák furatain saj­toljuk ki, hanem a folyékony tömegből egyszerűen. kihúzzuk, a zegzugos vonalnak a hosszegységre eső irányváltozásai, vagyis a hosszegységre eső zegzú­gok száma könnyen változtatható azzal, ha a mo­tolla fordulatszáma és a tartányoknak ugyanarra az időegységre eső löketszáma közötti viszonyt meg­változtatjuk. Kettő helyett egyetlen tartánnyal is dolgozhatunk, ha ez kívánatos. Ezenkívül több tartány alkalmazása esetén az egyes tartányokban különböző fonófolyadékokat alkalmazhatunk, pél­dául olyanokat, amelyek egymástól színben vagy más jellemző tulajdonság tekintetében eltérnek. Különböző hatások elérése végett eljárhatunk úgy is, hogy az egyes tartányokat különböző törvény­szerűséggel mozgatjuk, esetleg a két tartány közül csak az egyiket mozgatjuk, míg a másik állandóan nyugalomban van. A felmotollált rostok hullámos elhelyezkedése céljából a motolla is ide-oda mozgat­ható. Ily különleges hatások elérése végett a be­rendezés tengely irányban eltolható és ide-oda moz­gatható motollával is kivitelezhető, amihez megfe­lelő hajtóművet alkalmazunk. Példakénti kiviteli alakot a 4. ábrában tüntet­tünk fel. A. 70 tengely alkalmas 71 állványban forgathatóan van ágyazva. A tengelyt a 72, 73 kúpfogaskerékpár az 1. ábrában feltüntetetthez hasonló módon hajtja. A 70 tengelyen 74 motolla tengelyirányban eltolhatóan van elrendezve. A mo­tollának a tengelyen való elfordulását 75 ék gá­tolja meg. A 77 tartó 79 csapja körül 76 szögemelő fordítható el, melynek egyik karja a 74 motollán rögzített hornyolt tárcsa 78 hornyába illeszkedik. A 76 szögemelő másik karjában 80 hasíték van, melybe a 82 tárcsán excentrikusan megerősített 81 csap illeszkedik. A 82 tárcsa amely helyett forgaty­tyúkar is alkalmazható, gyancsak a 71 állványon megerősített 77 tartón van forgathatóan ágyazva. A 82 tárcsát a rajzban fel nem tüntetett eszközök forgatják. A 70 tengelyen elfordíthatóan elrendezett 83 kereten az 1. ábrabeli kivitelhez hasonlóan fésűt alkalmaztunk. A 4. ábrán csak a motollát és hajtóművét tün­tettük fel. A tartányok elrendezése ugyanaz, mint az 1. ábrabeli kivitelnél. A berendezés működésmódja á következő: A 82 tárcsa forgása közben a 76 szögemelő alter­natív mozgást végez és eközben a 74 motoílát a 70 tengely mentén ide-oda mozgatja, amint azt az áb­rában a P—P nyilak jelzik. Természetesen a motolla tengelymenti mozgatása végett tetszőleges más hajtóeszközöket is alkalmaz­hatunk és a 4. ábra szerinti kivitel csak példakénti. A leírt készülékkel a rostok, illetőleg szálak a motollán egymásra helyzehetők, zeg-zúgos vonalak mentén rendeződnek el és hullámos rajzot mutatnak. Bizonyos esetekben célszerű, ha a szálakat, ille­tőleg rostokat nem felfelé emeljük, hanem oly tar­tányból húzzuk ki, amely a motolla felső r.észe mellett, annak közelében van elrendeze. Ilyen kiviteli alakot mutat a 2. ábra, amelyben a 60 motolla az 1. ábrabeli motollához hasonló módon van kialakítva. A folyófolyadékot alkotó 61 tömeg 62 tartányban van elrendezve, melynek alsó részében, a motollával szomszédos falában egy vagy több 63 furatot alakítottunk ki. A 63 fésű akként van elrendezve, hogy fogai a 63 nyílásokba nyúl­hatnak. Ha a benyúlás után a fésűt a P nyíl irányában elfordítjuk, miután az a tartányban lévő anyaggal érintkezésbe jutott, akkor a fésű fogai a tartányból egy csoport szálat, illetőleg rostot •húznak ki és azokat a 60 motolla rúdjaira helyezik, mire a motolla a szálakat, illetőleg rostokat a 62 tartányból a motollához közelítően érintőleges irányban kihúzza. Szükség esetén eltolható 65 sza­bályozó szervet is alkalmazhatunk, amelynek moz­gatásával a 63 nyílás nagysága szabályozható, anélkül, hogy fúvókákat alkalmaznánk és ilymódön szabályozzuk a kiáramló folyadék mennyiségét. Egyébként a tartány és motolla ebben az esetben is ide-oda mozgathatók. A találmány szerinti eljárás lehetővé teszi, hogy az árut közvetlenül a kívánt alakban állítsuk elő. Evégből a motoílát az esetenként szükséges alak­kal készítjük el, amely megfelel a gyártandó kész­termék alakjának. Példaként ilyen motoílát met­szetben mutat a 3. ábra. A mo tollának két 66 oldaltárcsája van, amelyek között a felvett esetben lyukasztott és alakított 67 lemezt rendeztünk el. A 67 test alakja megfelel a kívánt késztermék alakjának. A leírt gyártási eljárás ugyancsak felhasznál­ható a fentiektől eltérő más anyagok, például üveg­szálak előállítására. Ezenkívül az eljárás a levegő­től eltérő más gáznemű közegben, például nitrogén­ben, vagy szénsavban is foganatosítható, ha ez a felhasznált nyersanyag, például poliamid szempont-, jából előnyös, például alkalmas az oxidálódás meg­akadályozására. A 42, 60 vagy a 74 motolla kialakítható úgy is, hogy a tartányból kihúzott és a motollára vitt szál vagy rost tetszőleges széles lapalakú termék, vagy tetszőleges keskeny csík mentén helyzekedjék el. Szabadalmi igénypontok: 1. Berendezés mesterséges rostoknak, illetőleg szálaknak rostképző anyagokból való előállítására, melyet a rost- illetőleg szálképzésre alkamas anyag felvételére alkalmas, egy vagy több, előnyösen ide­oda mozgathatóan elrendezett tartány (48, 49, 62), a tartány, illetőleg tartányok szomszédságában for­gathatóan ágyazott, a kihúzott rostot, illetőleg szá lat felvevő test (41, 60, 74), a rostokat, illetőleg szálakat alakító és azokat a forgótestre helyező, lengethetően elrendezett fésű (55, 64) és a tar­tány, illetőleg tartányok falában kialakított, a fonó­folyadékot kivezető nyílások jellemeznek, melyek mérete az előállított rost, illetlőeg fonál, átmérőjé­nek sokszorosa, mimellett a motolla, forgása köz-

Next

/
Thumbnails
Contents