141263. lajstromszámú szabadalom • Eljárás üveg előállítására villamos fütéssel és ennek foganatosítására való kemencék

141263. 3 ható el, hogy az elektródák a kimerő szerveket zavarnák. A találmány szerinti eljárásnak folytonos üzemű kemencékben való megvalósításával kap­csolatos 3.—6. ábrákon 1 a kemence falait, 2 az üvegfürdőt, 3 pedig az üvegfürdő felszínét jelzi. A 4 rekesz az -F- olvasztó és -A- fino­mító szakaszok együttesét választja el a -P-szakasztói, melyből a tárgyak készítéséhez al­kalmas hőmérsékletű üveget vételezik ki. A találmány értelmében, az -F- olvasztó sza­kaszban elrendezett elektródák a medence 6 fenekén áthatoló 5 elemek, melyek a fürdőben annak fenekétől a fürdő felszínét elérő szín­vonalig nyúlhatnak fel. Ezek az elektródák tehát az üvegfürdőt nagy magasságban befo­lyásolhatják. A finomító -A- övezetben 7 elektróda foglal helyet, mely az üvegfürdőre harántirányban _ fekvő gyakorlatilag annak egész szélességére kiterjedő egy vagy több hengeres rudat alkot. Ez az elektróda a fürdő felső rétegeibe merül be. A kemencéi háromfázisú árammal táplálhat­juk, mimellett a két 5 elektróda egy-egy fázis­hoz, a 7 elektródák elemei pedig mindketten a harmadik fázishoz vannak kapcsolva. Az 5 olvasztó elektródák függőleges elren­dezése folytán a medence feneke közelében el­helyezkedő, ezekkel az elektródákkal érintkező üveg, amely hőmérsékletének emelkedése foly­tán függőlegesen felszállni igyekszik, e felszálló mozgása során érintkezésben marad az elektró­dákkal és ennek következtében továbbra is ré­szesül abban a fokozott melegkifejtésben, me­lyet az elektródák kerületüknél kifejtenek. Amikor ez az üveg a fürdő felső rétegeibe jut, igen magas hőmérsékleten van, ami képessé teszi, hogy az M halom üvegesíthető anyagát bensőséges keveredés útján felhevítse. Azonos üvegrészeknek egy-egy elektróda felületével való tartósabb érintkezése megengedi, hogy olyan magas hőmérsékleteket érjünk el, melyek alkalmasak a közönséges üvegek gyors meg­olvasztására és ugyancsak arra is, hogy nehe­zen olvasztható üvegek, mint pl. csekély hoki­terjedési együtthatójú üvegek megolvasztását biztosítsák. Ezzel szemben a 7 elektróda csupán a fürdő felső részét befolyásolja és minthogy az -F-olvasztó övezet és a kész üveg kivételezésének -P- övezete között helyezkedik el, az üveg amaz övezetében foglal helyet, ahol az imént megolvasztott üveg gyűlik össze, amely bubo­réktartalma folytán arra törekszik, hogy a fürdő felső részében maradjon. A 7 elektróda eszerint alkalmas a finomító elektróda szere­pének játszására. A 7 elektróda alatt elhelyez­kedő -R- övezet az 5 és 7 elektródák között'ki­alakuló villamos áramok közvetlen: útján kívül fekszik. Ez az övezet tehát alacsonyabb hő­mérsékletű és ennek következtében kívül áll a 7 elektróda: szomszédságában kialakult meleg­forrás okozta konvekciós áramlásokon. -Mnthogy egyébként az -A- finomító szakasz és a -P- kivételi szakasz közötti közlekedés az említett szakaszok alján lévő átjárón át megy végbe, az üvegnek a -P- szakaszból való kivé­telezése azzal jár, hogy az üveg az -A- fino­mító övezetből az R övezetbe süllyed. Ilyképen a finomított üveg, mely finomítása következté­ben sűrűbbé vált, ebbe az -R- övezetbe megy át, ahol fokozatosan lehűlve tartózkodik s ahonnan közvetlenül a -P- szakaszba távozik, anélkül, hogy az a veszély forogna fenn, hogy az -A- és -F- övezetekben, lévő üveggel keve­redjék. A találmány szerinti kemencetipus előnye abban a lehetőségben van, hogy a. függőleges elektródáknak az olvasztási övezetbe való be­hatolása változtatható. Ezzel a szabályozással különösen a fázisok terhelésének az 5 és 7 elek­tródák közötti eloszlására hathatunk, akár ezek kiegyenlítése, akár pedig avégett, hogy e fá­zisterhelések értéke között bármilyen kívánt egymásközötti viszonyt állítsunk be. Megjegy­zendő, hogy a függőleges elektródák behatolási mélysége változtatásával az elektródák beható-, lási mélysége változtatásával az elektródák által létrehozott forró övezet helyzete gyakor­latilag nem változik. Ez az övezet ugyanis az elektródák felett függőleges irányban elhelyez­kedő teljes üvegtömeget felöleli, úgy hogy gyakorlatilag ugyanott marad, az elektródák süllyesztése vagy emelése mellett. Az olvasztó övezetben elrendezett függőleges elektródák magasságának változtatása a talál­mány szerint felhasználható az üveg felfűtésére a kemence üzembehelyezésének megkezdése­kor, amikor is azt fokozatosan feltöltjük, ha­sonlóan ahhoz a módszerhez, melyet a szaka­szosan működő kemencék körfolyamának kez­deti szakaszával kapcsolatban ismertettünk. E célból az 5 függőleges elektródákat a le­hető legmélyebbre süllyesztjük, hogy lehetőleg vékony anyagréteg befödje már őket. Amint ezek az anyagok megolvadnak és a kemence fürdőjének szintje emelkedik, az elektródákat is emeljük, hogy kövessék a fürdő felszínének emelkedését. Az előmelegítés e művelete alatt a finomító, vízszintes elektródák a fürdőn kívül helyezkednek el, és az olvasztó elektró­dák az áramforráshoz célszerűen úgy vannak kapcsolva, hogy a teljes villamos áram e füg­gőleges elektródák között keringjen. Amint a fürdő megtöltését elértük és a vízszintes elek­tródák is működésre képes helyzetbe kerülnek, az elektródák normális kapcsolatát az áram­forrással, amennyiben szükséges, helyreállít­juk. Általában, mind a folytonos, mind pedig a szakaszos üzemű kemencék esetében, a függő­leges elektródák előnye, hogy ezek az elektró­dák árammal túlterhelhetők és ennek megfele­lően az ezen elektródák szomszédságában el­helyezkedő üvegnek igen magas hőfokot köl­csönözhetünk. Az elektródák túlterhelésével szemben általában azt az érvet hozták fel. hogy az így elért hőfok káros a kemence falaira, vaev oedig, hosív ez a magas hőmérséklet az elektródák grafitjának szétesését okozza, ami az üveg szennyeződésére vezet. A jelen talál-

Next

/
Thumbnails
Contents