141204. lajstromszámú szabadalom • Eljárás polimerizátumok előállítására

141204. mint pl. vinilacetát, vinilklorid, egyéb vinilvasgyületek, az akril- és metákrilsav egyéb észterei, valamint ezen anyagok és metilmetalkrllat és sztirol keverék-polimerizálása, valamint addíciós polimerizálások egyéb példái esetére is, melyeknél olefin- vagy acetilénkötések, vagy mindkétféle kötések vannak a folyamat központjában. A fentismertetett polimerizációs feltételeikkel kapcsolatban lassan és gyorsan ható katalizátorok alkalmazására vonatkozó felismerésem az emulzióban és oldatban! való polimerizálás esetére ugyanolyan jól alkalmazható, mint a fentemlített példákban szemléltetett fajtájú tömbpolimerizációfc esetére. ' Azok a formák, melyek a polimerizálandó elegynek a polimerizálás alatti felvételére valók, a készítendő kemény polimerizátüm alkalmazási céljának megfelelően tetszőleges fajtájúak és alakúak lehetnek. Igen különböző vastagságú lemezek állíthatók elő, melyeik számos célra használhatók és az eljárást a polimerizátüm kívánt céljának megfelelően sokféleképpen változtathatjuk. A találmány szerinti eljárás olyan poiimerizátumok előállítását eredményezte, melyek minősége optikai követelményeknek megfelelt, melyek zavarosodásoktól mentesek és nem átlátszatlanok és melyek hólyagoktól, Örvényes zavarosodásoktól vagy egyéb hibáktól mentesek.-' Különböző elméletek lehetségesek arra vonatkozólag, hogy a polimerizátüm zavarosodásának jelenségét mi okozza. A találmány viszont nincs ahhoz kötve, hogy ezen elméletek melyike helytálló. Lehetséges azonban, hogy a zavarosodást az idézi elő, hogy a polimer a monomerből, melyben az a fentemlített polimerizációs folyamat alatt oldva van, kicsapódik, vagy pedig az, hogy az újonnan képződött polimerizátüm nem elég gyorsan oldódik a még visszamaradó monomerben ahhoz, hogy a polimerizáció előrehaladásával lépést tartson. Elképzelhető az is, hogy fentemlített mindkét hatás hozzájárul a zavarosodás előidézéséhez. Tény azonban az, hogy a találmány szerinti eljárás zavarosodott polimerizátümok képződését megakadályozza. Az eljárás magas hőmérsékletek alkalmazását teszi lehetővé és az általam felállított elmélettel összhangban olyan módszert alkot, mellyel a polimerizátüm kéződésének sebessége akként szabályozható, hogy a fennmaradó monomer képes arra, hogy a polimert magában feloldva akként vegye fel, hogy zavarosodás ne fordulhasson elő. A találmány szerint alkalmazható;

magasabb hőmérsékletek nem csak a zavarosodások kiküszöböléséhez járulnak hozzá, hanem a polimerizálódás időtartamát is megrövidítik. • Ez alatt azonban nem értendő az, hogy a polimerizálódási idő mindig megrövidül, minthogy a katalizátorok átlagos bomlási sebessége olyan nagyságrendű lehet, hogy a rendszernek a magasabb hőmérséklet előidézte magasabb energiaszintje kompenzálódik vagy túlkompenzálódik. Az egyes esetekben elért időtartamrövidítés azonban észrevehető az olyan műveletekéhez viszonyítva, melyeknél gyorsan ható katalizátorok, mint pl. a benzoilklorid, egyedül kerülnek alikalmazásra. Az ilyen gyorsan ható katalizátorok egyedüli alkalmazása ugyanis csökkentett hőmérsékletek alkalmazását teszi szükségessé, hogy a hőelvezetés feladatával megbirkózhassunk. Egy fontos előny, melyet a lassan ható katalizátorok szétbomláisi sebességének bizonyos mennyiségű gyorsan ható katalizátorok velük együtt' való alkalmazásával történő szabályozásával érünk el, abból áll, hogy a gerjesztett molekulák képződését hosszabb időpériódusra osztjuk el, minek következtében a polimerizáció folyamán kritikus időpontokban nem kell tartanunk reakcióhőcsúcsok felléptétől. Ez más szóval annyit jelent, hogy a lassan ható katalizátorok bomlási sebességének szabályozása kiegyenlíti azokat a hőmennyiségeiket, melyek a polimerizálódás folyamán -keletkeznek, vagy pedig felszabadulásukat hosszabb időre osztja el. Ez a szabályozás egyben arra is való, hogy a láncletörés általános tüneményének intenzitását csökkentse, mely egyébként abból adódna, hogy a gerjesztett molekulák képződése idöbelileg a polimerizációs folyamat egy meglehetősen rövid szakaszára tömörülne össze. Ezzel egyben összefügg az a törekvés is, hogy a polimer láncok molekulasúlyaiinak a közepes molekulasúly körüli csekélyebb szórását érjük el. A lassan ható katalizátorok bomlási sebességének szabályozása gyorsan ható katalizátoroknak a kellő mennyiségarányban való együttes alkalmazása útján igen fontos tényező és hatásos eljárást eredményez, melynek segélyével a polimerizátúm molekulasúlya tág:

határokon belül változtatható. Ezt azzal érjük el, hogy a katalizátornak a monomerhez képesti olyan rnennyiségarányait alkalmazzuk, melyek tág határok között változhatnak. Minthogy a katalizátornak a reakcióelegyben való koncentrációja határozza meg a bármely tetszőleges időpontban jelenlevő polimerizációs gócok számát, e koncentráció egyben, a polimerizáció idejét és hőmérsékletét illető adott feltételkombináció esetében, meghatározza a molekulasúlyt is. Ha viszont gyorsan ható (katalizátorokat önmagukban alkalmazunk, akkor ezek abbeli hajlamuk. folytán, hogy az egész polimerizációs folyamat egy rövid időbeli periódusa alatt szétbomoljanak, nem csak olyan irányban hatnak, hogy a nagy katalizátor-koncentrációk alkalmazása előidézte hatást a láncleszakadások számának növelése útján semlegesítsék, hanem abban az irányban is, hogy a hőmérsékletszabályozás feladatát bonyolultabbá teszik. A fentemlített előnyök világosan szem elé tűnnek, ha figyelemmel vagyunk azokra a szokatlan eredményekre, mélyek polisztirollemezeknek az 5., 6. és 7. példák szerinti előállításánál adódtak. Nézetem szerint ezek az eredmények a lassan ható katalizátorok bomlási sebessége ama szabályozásának tulajdoníthatók, melyet a gyorsan ható katalizátorok velük együttes alkalmazásával értünk el, minthogy ekkor a polimerizációs folyamat vége felé elég