140208. lajstromszámú szabadalom • Borotvakészülék
Megjelent 1950. évi szeptember hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 140208 SZÁM 69 20—21 OSZTÁLY V-4631 ALAPSZÁM — (Ill/b) Borotvakészülék i Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár r. t. cég, Budapest A bejelentés napja: 1948 május 29. Az eddig ismeretessé vált borotvakészülékek, amelyeket népiesen „zsilettnek" szoktak nevezni, lényegében véve,két ívelt alakú lemezből állanak, amelyek a pengét összeszorítják, ha nyelet helyére csavarjuk. Ez a csavarás aránylag hosszadalmas művelet, amelyet minden pengecserénél és minden tisztításnál kétszer kell elvégezni (kicsavarás, becsavarás), emellett pedig még azzal a hátránnyal is jár, hogy a becsavart nyél borotválkozás közben könnyen meglazul, vagyis kicsavarodik, ami nagyon kellemetlen. A találmány célja a csavarás műveletét gyorsabb és egyszerűbb művelettel helyettesíteni és emellett a készüléket olcsóbbá tenni. Ezt a célt a találmány értelmében úgy érjük el, hogy a két lemezt csavarmenet helyett bajonettzárral erősítjük össze, amely mellett a belső, úgynevezett fésűs lemezen rugalmas rész van olyan elhelyezésben, hogy a bajonettzár rögzítése után a rugalmas rész a két lemezt egymáshoz szorítja. Ilyen módon a borotva szétszedése és összerakása gyorsan és könnyen elvégezhető, az egyes részek pedig sajtolással igen olcsón és tömeggyártásra alkalmas módon állíthatók elő. A találmány további részleteit a csatolt rajzzal kapcsolatosan magyarázzuk meg, amely a találmány példaképpen! kiviteli változatát mutatja. Az 1. ábra a borotva oldalnézete részben metszve. Á 2. ábra a fésűs lemez nézete alulról tekintve és a 3. ábra a fogantyúnak a bajoniettzárat alkotó részét szemlélteti. Ez az ábra metszet az 1. ábra III—III vonala szerint. A 4. ábra metszet a 3. ábra IV—IV vonala szerint, de a 3. ábrán látható alkatrész melletti részeket is Szemlélteti. Az 1 borotvapenge a 2 fésűs lemez és. a 3 fedőlemez közé van szorítva. A 3 fedőlemez a szokásos 4 peckekkél van ellátva, amelyekre a penge és a fésűs lemez nyílásai illenek. Középen a szokásos egyszerű pecek helyett 5a nyakrésszel és 5b fejrésszel ellátott pecek van és a 2 fésűs lemez középső 6 nyílása az 5a nyakrész melletti vastagabb 5c átmérőjének felel meg. A 2 fésűs lemez középső részén nyelvszerűen kivágott 2a rész van, amelyet a készítésnél a 2 lemez síkjából kissé kihajtunk, úgyhogy ez a nyelv lemezrúgót alkot. A fésűs lemez említett 6 nyílása ebben a rugalmas 2a nyelvben van. A borotva nyelét a feltüntetett kiviteli példánál a műanyagú, pl. bakelit fogóval ellátott 8 lemezből készítjük, amely behelyezés után a penge hosszirányára nem merőleges, hanem ahhoz képest ferde, ami által a borotválás művelete tapasztalat szerint kényelmesebben végezhető el. A lemez- vagy pálcaalakú 8 nyél vége meg van hajlítva olykép, hogy a 8a lemez keletkezik, amelynek 9 nyílása az 5a 'pecekkel együtt a bajonettzárat alkotja. Ha tehát a 9 nyílás nagyobbik részét az 5 pecek fejére toljuk és azután a nyelet a» penge hosszirányában elhúzzuk, a 9 nyílás keskenyebb része kerül a pecek 5a nyakrészére, a rögzítés tehát mégtörténik. Ez a rögzítés, illetve a 9 nyílásnak az 5a részre húzása azonban önmagában véve még nem eredményezi a fésűs lemeznek a 3 lemezhez szorítását, de mivel az 5 pecek a rugalmas 2a nyelvben lévő 6 nyíláson hatol át és ez a nyelv nyugalmi helyzetében a 2 lemezből kiáll (ki van hajlítva), a záráskor, vagyis a 8 nyél elmozgatásakor ezt a nyelvet le kell szorítani, vagyis a rajzon'látható helyzetbe nyomni, amivel a penge megszorítása megtörténik. A szétszedés a 8 nyélnek ellenkező irányú elhúzása és eltávolítása után éppen olyan gyorsan és könnyen eszközölhető, mint a rögzítés, borotválás közben pedig», a részek meg nem lazulhatnak. Az összeállításnál vagy szétszedésnél a 2 és 3 lemezek szélére ujjnyomást kell kifejteni és hogy eközben a penge ujjúnkat meg ne sértse, e lemezeket úgy méretezzük, hogy azokból a penge két vége ne álljon ki.