139806. lajstromszámú szabadalom • Kávéfőző készülék
Megjelent 1949. évi augusztus hó 16-án. V A fi V A R S Z A n A [) A L M I R F ÍJ (1S Á 0 SZABADALMI LEÍRÁS 139800. SZÁM. 341 1- -9 OSZTÁLY. — V-4GI3. ALAPSZÁM. (XVllI/a.) Kávéfőző készülék. Verő Anna kozmetikuson, Budapest. A bejelentés napja: 1948. évi március hó 9. A találmány tárgya kávéfőző-készülék, mely az eddigiektől eltérően olcsón állítható elő, könnyen kezelhető és tisztán tartható, biztonságos és tartós, így azt a kisebb keresettel bírók is beszerezhetik. Használata mellett a kávé teljesen kilúgozódik, úgyhogy ezáltal zamatos és erős kávé állítható elő. Előnye még, hogy fémből készíthető, tehát nem törékeny. A készülékben gőznyomás nem keletkezik, tehát veszélytelen, így alumíniumtemezből is készíthető. A találmány lényege az, hogy két cgymásfölött elrendezett és szájnyílásaiknál fogva oldhatóan egymásra húzott edényből áll, melyek közül az alsóban egy központosán elrendezett csőre erősített lyukasztott kávétartótányér és afölött, levehetően felhúzott, ugyancsak lyukasztott zárótányér van, továbbá, hogy a feiső edénynek szájnyílásából kiöntő és gőzkivezető csúcs van kialakítva. A csatolt rajzon ia találmány szerinti kávéfőző-készülék egy példaképen felvett kiviteli alakja van feltüntetve részben függélyes hosszmetszetben, részben nézetben. A rajzon (a) jelöli az alsó (b) a felsőedényt, (c) pedig az alsó és felső edény fogantyúját, melyek egymásra fekve egy közös fogantyút képeznek. Az aflsó "(a) edény a tulajdonkénem főzőedény, melybe a központosán elrendezett (d) cső van kivehetően behelyezve. E csőre van erősítve az (e) kávétiartó tányér, melynek fenéklapja lyukasztott, oldalpereme pedig nekifekszik az (a) edény belső falának. : Az (e) tányér fölött van a (d) csőre felhúzva az ugyancsak lyukasztott fenéklapú (f) tányér, mely azonban a csőről lehúzható és oldalpereme ugyancsak nekifekszik az (a) edény belső falának. A felső (b) edénynek (g) szájnyílása az edény átmérőjénél nagyobb átmérőjű, úgyhogy az az alsó (a) edényre felhúzható. Hy egymásra húzott állapotban a két edényegymást zárja és csupán a felső (b) edényen kialakított (h) kiöntő nyílás útján közlekedik a belső zárt tér a külső térrel. Ügy az alsó, mint a felső edényen (i) gyűrűalakú benyomóperem van, amelyek részben merevítőik, részben pedig az (e), illetve (f) tányérokat helyzetükben rögzítik. A készülék használata a következő: Kávéfőzés előtt az (a, b) edényeket szétvesszük, az (e, f) tányérokat a (d) csőnél fogva kiemeljük, azután az alsó (a) edénybe vizet öntünk, az (e) tányért a csőnél fogva visszahelyezzük az (a) edénybe, a tányérra helyezzük a darált kávét, utána lefedjük az (f) tányérral, ezután a felső (b) edényt (g) részével ráhúzzuk az alsó edény szájnyílására. A készüléket ezután rátesszük a gáz- vagy szeszlángra, vagy a villamos főzőlapra és addig tartjuk ott, míg az alsó edénybe a víz felforr. Ekkor a gőz részben a (dj csőnyíláson, részben pedig az (e) tánvér furatain át feinvomul a felső edénybe,