138978. lajstromszámú szabadalom • Koporsó és eljárás előállítására

Megjelent 1948. évi november hó 15-én. MÁGYÁR SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 138D78ÍSZÁM. XVJlI/e. OSZTÁLY. _ K-17425. ALAPSZÁM. Koporsó és eljárás előállítására. Kerma l'apirárugyár R. T. cég1 , Budapest. A bejelentés napja: 1947. évi november hó 13. Az általánosságban használatos koporsók rendszerint fából készülnek. Minthogy a *eg­inkább használt vörösfenyő, kü.önösen fá­ban szegény országokban, nem mindig áll 5 rende.kezésre, illetve e nyersanyag beszer­zése költséges, régóta törekednek a Koporsó­gyártáshoz használt fának más anya­gokkal va.ó helyettesítésére. így javasolták már koporsóknak a legkülönbözőbb mű-10 anyagokból, főként műkőből való készíté­sét, mimellett a szilárdság fokozására a leg­különfélébb drótbetéteknek és egyéb mere­vítő a katrészeknek az alkalmazására is tettek javaslatokat. 15 E koporsók alapvető hátránya azonban egyrészt nagy súlyuk, mely a fakoporsó súlyát tetemesen meghaladja, másrészt pe­dig az, hogy ezek a földben nem porladnak szét, hanem még évtizedek multán is meg-20 maradnak, ez pedig a temetkezési gyakor­lat szempontjából hátrányos. A talámány olyan koporsó, mely a fenti hátrányokat nem mutatja, súlya csekély, elhantolva idővel elporlik, mechanikai szi-25 lárdsági tulajdonságai teljesen kielégítőek és e'ő állításához bőven rendelkezésre álló, sőt hulladékanyagok hasznosíthatók, ennek következtében előállítási költsége csekély. A találmány szerinti koporsó lényege az, 30 hogy fala olyan lemezből van, amely papír­lapoknak vagy hulladékpapírnak kötő-, il­letve ragasztóanyaggal egyesített, a kívánt lemezvastagság által megszabott számú rétegeiből ál. A koporsó fe'építése olyan, 35 hogy az említett réteges lemez kellő mé­retre kiszabott darabjait keretek, előnyösen fakeretek tartják össze, mely Ikeretek leg­alább is a koporsó aljának és a fedélnek az il.eszkedési helyén a koporsó fenékrészé­ben és a fedél felső zárorészeben vannak ÍO alkalmazva. Szükség esetén azonban, külö­nösen nem sík, hanem ívelt profilú fa.ak alkalmazása esetén, ia fent leírt tartóke­reteket kozbü-ső helyeken is beépíthetjük. A koporsó további jellemző vonása az, 45 hogy kettős feneke van, nevezetesen a falat alkotó külső fenékhez belülről egy máso­dik, nedvességszigetelő anyagból, előnyösen a fal anyagából, készült fenék csatlakozik, melyet nedvességszigetelő bevonattal, pl. 50 kátrányozással még külön is szigetelhetünk. Ennek célja az, hogy a sok esetben jelent­kező hulla.é kiszivárgását megakadályozza. A koporsó a legdíszesebb kiviteltől a leg­egyszerűbb, sima falú kivitelig számos vál- 55 tozatot mutathat, rajta díszítő lécek és egyéb csinozó elemek lehetnek, ezenkívül tetszésszerinti festéssel és vagy lakkozással khet ellátva. A csatolt ábrák a találmány szerinti ko- 60 porsó egy díszesebb és egy egészen egy­szerű kiviteli alakját szemléltetik. Az ábrá­kon (1) a koporsó falát, (2) a tartókereteket, (3) a koporsófedél oldalléces zárókeretét, (4) a diszítőlécet, (5) a belső második fene- 6.3 ket, (6) pedig a lábakat jelenti. Az új koporsó fa'anyagául szolgáló réte­ges lemezt úgy állítjuk elő, hogy papír­lapra pl. ken és útján, kötő-, illetve ragasztó­anyagot viszünk íel, majd a kötőanyaggal 70 el'átott papír'apra másik papírlapot vagy hulladék papírdarabokat helyezünk, ismét kenünk és ezt az eljárást mindaddig folytat­juk, amíg a kellő" lemezvastagságot el nem

Next

/
Thumbnails
Contents